Magyar Országos Tudósító, 1930. május/1
1930-05-03 [036]
— -MENNYI AZ A LKALMAZOTTAK FELMONDÁSI IDEJE. A Magyar Törvény ezés uj száma betüsoros összeállításban közli a legújabb b irói gyakorlat alapján, hogy az alkalmazottakat mennyi felmondás i l'.eti meg. Az *sszeáliitésban nemcsak az ipari és kereskedelmi, hanem a t^bbl alkalmazottak is szerepelnek. /MOT/SY. gU PESTI HAZAI /Folyt. .3.kiadáshoz./ Balázs Ferenc kihallgatása sorén tagadta bűnösségét és azzal védekezett, hegy ő teljes en jóhiszeműen vette át a reája bízott pénzt á&s minden remény e megvolt arra,hogy ügyfelei érdekeit sikerrel tudja képviselni, rajta kivül álló okok idézték elő azonban azt^hogy kötelezettségének nem tudott eleget/ tenni, Ö ugyanis arra x s zámit<Stt,hegy az értékpapi rok emelkedni fognak^ ez azonban nem következett be. A törvényszék töblí tanút hallgatott ki, majd pedig Kesztler Ede dr. ügyészségi alelnök indít ványéra a tényállás teljes tisztázása szempontjából ujabb tanuk megidézését határozta el és a tárgyalást május 16-ára elnapoltaí/MűT/Ma. ÉRDEKES BIZOMÁNYI Ü-nGYLET A TÁBLA ELŐTT. Szász János és társa: Herzog U. cég az 1025 évben megállapodást létesített a bécsi Gewics és fial céggel.A megállapodás szerint a bécsi cég bizományi eladásra átvette Szeszek áruit. A kereskedők azonban a bizományi áruüzleten kivül még külön hitelügyleteket Is kötettek a bécsi céggel, saját számlájukra. Rogy ezt az utóbbi üzletet simábban lebonyolithatóvá tegyék, később olyan megállapodást létesítettek az érdekeltek egymás között,hogy a bizományi áruraktárból esetről-esetre a szükségelt árumennyiséget, mint hitelárut a saját számlájukra is felhasználhatták. Az 1025 év végén a S z ász lánoa és társa cég kényszeregyezségbe került, amire a Gewics cég a bizományi^ áruraktárát Szászoktól elvitette és egyúttal megállapította,hogy a bizományi raktárból huszonnégymillió korona értékű áru hiányzik. A bécsi cég erre bűnvádi feljelentést adott be Szász János és Herzog öezső ellen, akiket mint cégtulajdoncso kat sikkasztás bűntettével vádolt. A z elsőfokú blrósá g a vádlottakat két-kétheti fogházra itélte, az enyhitő szakasz alkalmazása mellett. Az ügyész és a vádlottak felebbezése folytán a tábla Har,ath-tanácsa^elé került az ügy. A táblai tárgyaláson Tarján Mihály dr. védő bűncselekmény hiánya cimén a törvényszéki itélet megsemmisítését és a két vádlott felmentését kérte, A védő azt fejtegette,hogy a vádlottak minden megjelölés nélkül teljesitették a kétféle tartozásukra a fizetést és igy ezek a fizetések a súlyosabb természetű bizományi tartozásra eszközöltnek tekintendők. A bizományi tartozás ezek szerint kiegyenlitést nyert és csupán a nyilt tartozás áll fenn^ bűncselekmény tehát nincsen. A szerződő felek ezenfelül megállapodtak utólagosan abban is,hogy a bizományi áruraktárt saját számlájukra is felhasználhatják és igy lényegileg a bizeményi viszony megszűnt. Ha hiány van, a vádlottak ezzel, mint hitelügyleti összeg g el tartoznak. A jogviszony tehát csupán 3zinlegesen állt fenn tevábbra is. Harmath tanácselnök hosszas tanácskozás után kihirdette a tábla Ítéletét, amely szerint a felebbviteli biróság a sikkasztás bűntettének vádja alól mindkét vádlottat felmentette. A táblai itélet jogerős. /MOT/Ky. — ŐSÖD. - Schein üugó papirzacskókészitő és papirkereskedő /Kmetty-utca 14./ be nem jegyzett cég ellen a törvényszék elrendelte a csőc 1 .eljárás megindítását. Csődbizto3 vitéz Szathmáry József dr. törvényszéki biró, tömeggondnok szentendrási J oanovics Emil dr. ügyvéd. Követelések bejelentése június 15-ig a kir. törvényszéknél, felszámolási tárgyalás július 3-án, d.e. fél lo órakor, a csődválasztmány megválasztása június 5-én, d.e. fél lc °rakor a csődbiztos hivatalos helyiségében. /MOT/