Magyar Országos Tudósító, 1930. május/1
1930-05-03 [036]
H I R EK. HALAEOZAS. A gyász es részvét impozáns megnyilatkozásai között helyezték szombaton délután a Kerepesi uti temetőben a főváros által adományozott diszsirhelyen örök nyugalomra Ambrus s Gyula székesfóvárosi törvényhatósági bizottsági tagot, a finn követség jogtanácsosát. Az előkelő gyászoló közönség soraiban megjelent S i p ő c z Jenő dr. polgármester, L i b e r Endre, P u r é b 1 Győző, Borvendég Ferenc fővárosi tanácsnokok, Á g o s t o n Géza dr. árvaszéki elnök, Szem, t h y Károoly tisz ti főügyész, B u d a y Tezső, B r ó d y Ernő, Láz ár Miklós, H o m o n n a y Tivadar dr. országgyűlési képviselők, Lázár Ferenc dr., G a á r Vilmos felsőházi tagok, P anp é r y Elemér, a szabadalmi bíróság elnöke, B e d n a r z Róbert bel/árosi esperes plébános, számosan a fővárosi törvényhatósági bizottság és a fővárosi főtisztviselők közül. Az egyházi szertartást 0 r t v a y Rezső dr. flo>úrosi törvényhatósági bizottsági tag, a Bazilika plébánosa végezte fényes papi segédlettel, 'majd a Keresztény ^Községi párt nevében Homonnay Tivadar dr. mondott beszédet. A sirnál az elhunyt szűkebb pátriája a Teréfcváros nevében Szakái Antal dr, bizottsági tag mondott még beszédet, majd behantolták a oirt. /MCT/B. A BUDAP2STI SZEG^NYSORSU TÜDŐBETEGEK SZAWATFSBIUM EGYES ÜLI TE szombaton délután fél 1 órakor tartotta meg XXXII. közgyűlését. Jelen tfoltak dr„ Fopovics Sándor, báró Kor ányi* S ándur, Ormody Vilmos, dr. Bókay János, dr. Preszly Elemér, báró Dániel Gaborné, Soós Elemérné, Elischer Viktor, Némethy Kálmán. Dr. Popovics elnöki megnyitó beszédében köszönetet mondott azoknak, akik felfogva azt, hogy az egyesület nemcsak jótékony, hanem az orvosképzés és orvostudomány terén kulturmunkát is végző tényező, munkájában segítették. A társadalom támogatása a gazdasági depresszió hatását mutatta. Bemutatta ezután a dr. Országh Oszkár m.k. egészségügyi főtanácsos I.titkár h. által szerkesztett évi kelentést, amelyből kiderül, hogy az Erzsébet királyné, Weiss Manfréd alapitványi szanatóriumban és a báró Korányi Frigyes üdülőtelepen az 1929. évben 3235 beteget ápoltak 219.345 ápolási napon át, ami azt mutatja, hogy az intézetek nagy mértékben vétettek igénybe. Öss zehasonlItoi....::számitá&ok kimutatják, hogy az ápolási dijak a lehető legalacsonyabban voltak megállapítva, ami tekintve a szállítás nehézségeit, a nagy széngogyasztast és a bőséges élelmezést, az egyesület áldozatkészségét tanusitják. A Sanatorium Egyesület ügyvezetése 0.2 #-át fogyasztotta el az évi költségveté.nek. A Pesti Magyar Kereskedelmi Bank, a Magyar Nemzeti Bank és a Tébé támogatásától eltekintve a nagyközönség 1653.74 pengő összegben az 1,046.388.33 pengő költségvetésnek csak 0.12 %ával segitette a szanatóriumot. A Weiss Manfréd család nagy áldozatkészsége azonban lehetővé tette, hogy sok szegénysorsu egyén ápoltassák költségén. Előre nem látható terhet jelentett az egyesületre nézve a házbéradónak tetemes összegben való fizetése'. Az -krzsBébet Királyné Sanatorium elavult gépes kazánházának bővitése és uj műszáki berendezésekkel való ellátása, illetőleg az ehez szükséges pénzo:szegak>' előteremtése nagy gondot okozott az egyesület vezetőségének. Az Erzsébet Királyné Szanatórium sorsjegy kisorsoltatván, az egyesület átvette a teljesen elértéktelenedett sorsolási alapot. Az orvosi kar élénk tudományos munka,ságot fejtett ki. A betegeknél álért eredmények, tekintve a gazdasági okok miatt aránylag rövid intézeti tartózkodásukat, nagyon kedvezőitbek mindhatók. A mérleget és záros zánsad ás okát, valamint a fel igyelő bizottság jelentését a megjelentek egyhangúlag elfogadták. /MOT/B. HALÁLOZÁS. Springmann A. Antal, a székesfőváros középitési ügyosztályának közbecsülésben álló, régi érdemes segédhivatali igazgatója május 1-én, a balatonfüredi Erzsébet Szanatóriumban hosszas szenvedés után hí 62 éves korában meghalt. Harminchat évig állott a székesfőváros szolgála| tában. Temetése május 6-án, kedden délután 4 órakor lesz a rákoskeresztúri h temető halottasházából„ /MOT/B.