Magyar Országos Tudósító, 1930. május/1
1930-05-13 [036]
—- Zü ELITÉLTEK AZ ÉRSEKI HELYTARTÓ HIVATAL TOLVAJÁT. /Folyt.4kiad.-hoz/ Az elnök elébetárta, hogy a rendőrség előtt beismerte, hogy alkalmaztatása idején is lopott, mire a vádlott ezzel válaszolfc: -» Es nem felel meg a valóságnak, én kérem ezt csak azért mondottam, mert a rendőrségen nem Ildomosán kérdeztek ! Hévey Gyula dr. érseki helynöki titkár mondotta el ezután tanúvallomáséban, hogy mult év november 2-án vette észre,hogy a kézikasszából 3oo pengő hiányzik. Később 15c, majd I4o pengő tünt el. Erre a kasszát a lakására vitte és ott őrizte, mire észrevette,hogy a Saent Antal-kasszabói tűnnek el kisebb-nagyobb pénzösszegek. Csak utólag értesült arr01,hogy Cson ták elbocsátása után is feljárt a hivatalba, azt mondván ürügyképpen a portásnak, hogy a katolikus almanachbói ir ki különböző adatokat. Egyszer ő is találkozott vele, amint korán reggel a hivatalban tett-vett. Eltávozása után aztán - folytatta vallomását a tanú - elhatároztam, hogy végére járok a dolognak és megpróbálom megcsípni Csontákot, ha válóban a a tclfraj. A pénzt tartalmazó fadobozra rátettem egy tintatartét, amelyet előzőleg alkohollal tisztítottam meg. A tolvajnak tehát le kellett venni a tisztatartót, kajgpc ha a pénzhez akart férmi. Igy is történt. Néhány nap milVa ujjlenyomatot találtam a tintaratón. Azonnal értesítettem a rendőrséget és közöltem vele gyanuaat, mire aztán a rendőrségen csakhamar kiderült, hogy Osonták Ferenc ujjlenyomata azonos a tintatartön talált ujjlenyomattal. Mészáros János dr. érseki általános helytarté a következő tanú. Elmondotta, hogy a vádlottat azért bocsátották el, mert nem felelt meg a munkája a hozzáfűzött reményeknek. Az elnök kérdésére, hogy az alkalmaztatási idő alatt elkövetett lopás vádja tekintetében kivánja»e Osonták megbüntetését, az érseki helytart 0 kijelentette,hogy a megsértett jogrend nevében kéri a megbüntetést. Több tanú kihallgatása után Parády László dr. királyi ügyész tartotta fenn a vádat és kérte a vádlott példás megbüntetését. Török Sándor dr. védő viszont azt kérte, hogy a törvényszék csupán egyrendtell lopás bűntettében mondja ki bűnösnek a vádlottat, amelyet akkor követett el, amikor már nem volt alkalmazásban. Beigazoltnak látta a csalás bűntettének kísérlete elmén emelt vádat Is, megjegyezvén, hogy a magánokirathamisit& vádja nem állhat fenn, mivel ez csak eszközcselekmény. A törvényszék Ítéletében csalás bűntettének kísérlete és folytatólagosan elkövetett lopás bűntettében mondotta ki bűnösnek Osonták Ferencet ós ezért nyolchónapi börtönre Ítélte el. A törvényszék nem találta bebizonyltottnak azt a vádat,hog a vádlott már alkalmaztatása ideje alatt is lopott volna. Az icélet ellen ugy az ügyész, mint az elitélt és védője felebbeztek. /MCT/Ma. XX A RÁDIÓTÁRSASÁG SAJTÓPANASZA. A Rádió Szaklap mult év március lo-iki számában támadó cikk jelent meg a rá diótársaság ellen, s a cikk iróra visszaélésekkel és üzelmekkel vádolta meg a rádiótársasáfíot. A cikk tartalma miatt a Magyar Telefonhírmondó és Rádió Részvénytársaság sajtó utján elkövetett rágalmazás vétsége cimén pert indított a Rádió Szaklap ellen s a sikkért a sajtéjogi felelősséget Reln István vállalta, akit ma vont felelősségre a büntetőtörvényszék Schadl-tanácsa. Reln kérte a valóság bizonyításának elrendelését s a törvényszék az indítványnak helyt is adott. Kihallgatták Fehér Artúr színművészt, Huszka Jenő dr. miniszteri tanácsost, Patkai Bernát műszaki főigazgatít, LasgeOl ner Ernőt, a Rádió Újság főszerkesztőjét, Pünkösti Andor, Tóth Aladár és Cserna Andor hirlapirókat, akik valamennyien a rádió működésére vonatkozóan tettek vallomást. Valamennyien azt hangoztatták, hogy egy év óta a magya rádió műsora óriási fejlődésen ment keresztül. Rengeteg ujabb tanú kihallgatása végett a törvényszék a tárgyalást elnapolta. /MOT/ Sz. --- MAGÁNEGYEZSÉGEK. A Magyar Hitelezői Védegyletnél magánegyezség iránti kérelmet terjesztettek elő: ijf. Kramer Mór /Budapest, Ráday-utca 15./ aktíva 7ooo, passzíva 1769o pengő, - Klein Ignác /Sümeg/, aktivá 869o, passzíva 2286o pengő. /MOT/