Magyar Országos Tudósító, 1930. május/1
1930-05-12 [036]
EF.rELYT BÉLA EITVESGYILKC SS ÁG J BŰNÜGYE A TÁBLA. ELŐTT. Az utáfebi esztendők legnagyoltbezabásu és leghcmályosabb bűnügye ma zendít a királyi itélőtatla elé. A l»ünte t őt örvényszék 1928. november 17-én kezdte meg Erdélyi Béla bűnügyét, amelyben hitvesgyilkosság büntette, továbbá gyilkosság bűntettének kááérlete cimén emelt a királyi ügyészség Vadat a huszonhat éves Erdélyi B éla ellen , mert a vád szerint felesége, született Forgács Anna életét - "előre mogfentrlt s ándékt-61? kioltani rugkedzte azáltal, nogy Pudapesten 1?27. május 8-án és az azt követő -.apókban veronainak többszöri adagolásával megmérgezte, csolekményét azonban rajta kivül álló okoktól be nem végezhette? de ir-27. augusztus 2o-tol 24-ig eltelt et nap alatt P«senthelner -hegyen a vizesós rfenslkj ánál elvonuló szerpentin uton «lési szándékkal történt, de halálos eredménnyel nem jár ó letaszítás, ó 8 ezt követőlog ugyancsak ölési szándékl ól vercnállal történt megmérgezés után a halál bekövetkezésének siettetése végett 1927. augusztus 24. napján délben elfr e megfontolt szándék: ol zsineggel megfojtotta." A királyi ügyészség hosszas kutatás, Millstattig terjedő nyo_ mozás után ebben a kűriéül stílusban megszövegezett sokszorosan bővített mondatban állító ta össze Erdélyi Féla házaséletének és bűncselekményének egÓ3z historikumát, A vádak azenban ezzel sem merültek ki,igaz, hogy ebben a bűnügyben teljesen mellékes szerepet játszott az a körülrény, hogy a királyi ügyészség huszonnyolc rendbe 11 magánokirathamisitás blr.tette, öt krk>kirat hamisít ás büntette, egy feeirégzett és egy mogkis ér elt esalás tüntette miatt is vádat emelt Erdélyi Béla ellen, mert a vád szerint egész sp-reg *r£lt% különböző nagár.okirflttokat, egy érettségi bizonyítványt, egy mezőgazdasági diplomát, egy doktori diplomás éa két kazanhaaználati engedélyt hamiaitett, és hol primitív, hol fantasztikusah komplikált thükükkal imtáenftiJs megtévesztett és becsapott akit a véletlen az útjába toréit. Erdélyi PéLa 'fokozatosan csúszott le a lejtőn, fokozatosan jutott el odáig, hogy előbb gyilkossági kísérletet, majd gyilkosságot követett el.Mint jémédu szülők gyermeke már egész fiatalon élénk szereret jászott Budapes Aj jeli eletében, mindenütt látható volt, ahol a pénz,vagy a könnyelmüs*^ a protekció a kellemes fogadtatáshoz. Erdélyi ~éla a lokálodét egyik ismert figurája volt,"io kfcor urnák" szólították, és bár s enki sem tudta, miből telik a mértéktelen költekezésre, senki sem ismerte Erdélyi Béla életének valódi intimitásait, a társaságban annyira vihette, hogy mint beesülethiré párbajsegéd, sőt prtajhős is szerepti relt. A viv éteremben ismerkedett meg tragikus sorsú féleségével, a fiatal és tehetséges szinésznővel.Forgács Ajmával. Forgács Anna nyomban érdeklődésével tntette ki a ''anájdig" fiatal doktort, Erdélyi Béla azonban csak később vette észre a lobnanóko^r természetű idege ségre hajlamos fiatal leányt. Akkor,amikor egy afférbői kifolyóan Erdélyi r éla lovagias ügyet inscenált ó* szinte lerohantaa párbajban ellenfelét, Forgács Ana akkori udvarlóját, - *kor Forgács Anna sorsa végkép megpecsételődött, érdeklődése szerelemmé fokozódott^:. Erdélyi Béla belement a játékba, elválhat* tlanok lettek, azontúl e gyit t szerepeltek az éjjeli életben, együtt jelentek meg/a nyilvánosság előtt, de amíg Forgács Anna menyasszonynak tekintette ma at, atítojuhR é.3 jézan pillanataiban k«t sépékkel foglalkozó t a jövő eshetőségeivel, Erdélyi Féla a házasságról hallgatott, vagy leendő feleségót becsmérlő fölényes nyilatkozatokat tett barátai előtt, A szerelom első mámora után pokollá vált Forgács Anna életi , ezt bizonyították a tanuk, s ezt bizonyította Forgács Anna napi : ; is. Ahány rn&la tság, qanyi verés, és több megszégyenítés, mint jÓ3zy> : jellemezte -rdélyi Bélét, mint lovagot é3 vőlegényt. "Jccán, vendé-glckr ben, tarokban e gyir.á? t követték a botrányos incidensek, de Forgács Anna ne:r tudott elválni E.hélyi Bélfétó,., tér napléja egyhelyén azt irta: ''Béla igazi férfi, gáncsnélküli lovag, de érzem, hogy a végzetem lesz.*" •'ok minden utalt arra, hogy «z a naplótöredék a következendő esemény olvaszt jósló árnyaként torul arra a názasoágra,amelyet mégis csak megkötő' tt#k. Külör.es körülmények között köttetett ez a háza3 ág, a gavallér, tckozló Erdélyi Féla esküvején egyetlen szál virág szerepelt, ázt is egy regi ismerősétől kapta Fe.- ács Anna. A házas3ág után s°m javult a uely»b zet}. legfeljebb annyitar. változott, hegy Erdélyi Béla éjezaka gyakran folyt.köv.