Magyar Országos Tudósító, 1930. április/1
1930-04-03 [035]
- -r "URAI M. TES V.: RE X V A5 V UNK-E ?" •<zabó Mihály és Darabos Lászl szabósegédek mult év augusztus 31-én a Kálvária-téren sétálgattak, majd leültek az egyik jladra. Egyszer esak hozzá juk lére tt egy fiatalember, s jelentőségteljesen rámutatott egy- a pad támlájára ráragasztott xá vörös bédulára. Szabó Mihály a vörös cédulát letépte a támláról s hangosan felolnayfes. a cédulára nyomtatott sorokatx. - Milyen elven vannak?- kérdezte -zabot és darabost a fiatal em?er.- Nekünk nincs semmiféle politikai elvünk - válászbita a két szab03egéd. A fiatalember rámutatott a vörös cédula utolsó sorára s ezt kér\ezte : - Uraim testvérek vagyunk? Szabó és Darabos anélkül választ sdtak volna, a közelben poszf'l^ rendőrhöz siettek, átadták a vörös cédulát, majda rendőrrel együtt visszasiettek a padhoz. A fiatalember észrevette, hogy rendőr kcteledik feléje, mire fütésnak eredt. A rendőr autótaxiba ült, a menekülő fiatalembert elfogta és előállította a főkapitányságra, ahol kihallgatták, majd az állam; és társadalmi rend felforgatásara irányuló vétség miatt eljárást indítottak ellene. Hetartóztet ták,azonban a hatheti fogság után a vádtanács szabadláfcrahelv-zte^ s ma már szabadlábon védekezett a büntetőtör vény£2 ék Szemákt anú; sa előtt. - ^em érzem magam bűnösnek - védekezett a fiatalember, akit Haás Gyulának hivnak és foglalkozására nézve asztalossegéd.-Egy kis társasággal mulatoztam a Kálvária-tér közelében lévő egyik korcsmában, s a kocsmából mentem ki a térre, ahol megplllantottam a két beszélgető fiatalembert. Észrevettem, hogy a pad támlájára egy vörös cédula van ragasztva.Elolvastam ós felem együtt elolvasta a két fiatalember is, akiktől megkérdezte-, hogy milyen elven vannak. Amikor azt felelték, hogy nincsen semmiféle politikai meggyőződésük, azt mondtam nekik,"űTaim,akkor testvérek vagyunk.Ezzel csak azt akartam mondai i, hogy nekem sincsen semmiféle politikai m eggyőz ödés em. Szemák elnök ezután ismertette a vörös cédula tartalmát, amelynek utolsó sorai igy hangzanak: Ü Csak a kommunisták magyarországi pártja és ako munista ifjúmunkások szövetsége küzd a dolgozók érdekeiért és az Imperialista háború ellen, a szovjet unió védőimében. Minden öntudatos osztályharcos ifjú munkásnak a kommunista ifjúmunkások szövetségében van a helye.„" Szabó m ihály és Darabos László tanúkihallgatásuk során ugy vallottak, hogy Haás nem sz°litotta fel őket, hogy a korcrunista pártba lépjenek be, egyáltalán nem buzdítottak őket, hogy kommunista elveket valljanak, de a vörös cédula utolsó sorára rámutatva jelentőségteljesen rájuknézett, s nyo a tékos hangon kérdezterügglm, testvérek vagyunk?" Kesztler Ede dr. királyi ügyészsés-i alelnök vád és Szőnyi Lászl** dr. védőbeszéd e után a törvényszék bűnösnek mondta ki Haás %ulát izgatás vétségében éi ezért 14 napi fogházbüntetésre Ítélte,azonban büntetését as előzetes letartóztatással teljesen kitöltöttnek vette.Az Ítélet ellen a felek tfelebbezést jelentettek he./MOT/Sz. EGYHÓNAPI FOGHÁZRA ÍTÉLTEK EGY GAZ-OLO SOFFO'RT. Kreyzell Miklós dr. tanácselnök eifcnoklete alatt ma tárgyalta a büntetőtörvényszék Bálint György gépkoclvezető ügyét,aki ellen gondatlanságból okozott súlyos testi séfcés vétsége cimén indult meg az eljárás .A vádlott mui év januárjában iffiíKSMK teherautót vezetett a Királyi fál-uccában és a Kecskeméti-uccából fordult be vele szembe egy motorkerékpár,amelyet Atanáz! Lászlóvezetett. A kerékpáros ki akarta kerülni a hirtelen maga előtt feltűnő autót,befordult a Szerb-uccába,eközben a teherautó oldalról elkacta, A karambol köve keztébe- Abaházá L ászló kirepült a nyeregből é3 lábén olyan' sul:/os sérüléseket szenvedett, hogy körülbelül tiz centiméterrel megrövidült a lába felgyógyulása után. Abaházi a mai tárgyalásra is még man_ k°val jött el, mert a súlyos szerencsétlenség következményeit még ma is szenvedi. Pálint Syörgy kihal 1-atása során tagadta bűnösségét, a kihallgatott Abaházi László és több más tanú vallomása alapján azonben a törvényszék megállapította a bűnösségét^ a vádbeli bűncselekményben és Kor ács Péter dr. ügyészségi alelnök váibeszéde ,valamint a védőbeszéd elhangzás után egyhónapi fogházra Ítélte el Bálintot. Bálint és védője felébboztek./MOT/Ma.