Magyar Országos Tudósító, 1930. április/1

1930-04-03 [035]

HÍREK. A MAGYAR DOLGOZÓ NÖK GYŰLÉSE A FEMINISTÁK EGYESÜLETÉBEN 1 . A magyar dol­gozó nők egyesülését célzó első összejövetelen, amelyet az Ujságiróegyesü­letben tartottak, olyan nagy érdeklődés nyilvánult meg az ügy iránt, hogy ujabb, összejövetelt tűztek ki* amelyen már a szervezkedés módjairól fognak tárgyalni. A legközelebbi összejövetelt április 5.-én, szombaton délután fél 7 órakor a Feministák Egyesületében /V.József-tér 9.III .emelet/ tart­ják, melyen minden érdeklődőt szívesen látnak./MOT/B. ÜNNEPÉLYESEN FOGADTÁK MIHÁLY DÉNEST A'TELEHGR FELTALÁLÓJÁT MA REGtíKLA KELETIN > Mihály Dénes a zseniális magyar feltaláló ma, csütör­tökén reggel érkezett meg Budapestre, hogy a ra agyar főváros közönségének elsőizben bemutassa világraszóló találmányát: a távolbalátó.készüléket. A Keleti pályaudvar érkezési oldalán, a délszaki növényekkel és nemzeti­színű zászlókkal feldíszített külön váróteremben már korán reggel gyüleke­zett a fogadóbizottság és a fogadtatásban résztvevő meghívott közönség. Megjelentek többek között: Krokovits Frigyesné, Krokovits Frigyes ezredes felesége, a fogadóbizottság elnöknője, Schuller Bertalan dr; székesfővárosi főjegyző, Erődy-Harrach Tihamér országgyűlési képviselő, dr. Endre László gödöllői főszolgabíró, Ferenczy Károly szinmüvész, Koréin Dénes dr. főre­áliskola! igazgató, Lóky Zoltán dr. póstatanácsos és mások. A Magyar Fel­találók Egyesületét nagyobb küldöttség élén Guttermuth János elnök képvi­selte. Megjelent ezenkívül mintegy 100 egynruhás cserkész, a VIII. Vörös- . marty Mihály főreáliskola cserkészcsapatának tagjai, Kovács Gyula mérnök, cserkésztiszt vezetésével, valrmint az egyetemi és főiskolai hallgatók Szent István bajtársi egyesületének öttagú küldöttsége Horváth Lajos vezér­ségi titkárral az élén. A berlini express néhány perccel 9 óra után futott be és Mihály Dénes feleségével együtt a fogadtatáson megjelent közönség harsány éljenzése közben szállott le az I. osztályú kocsiból, majd Mihályék a cser­készek sorfala között a felvirágozott váróterembe vonultak, ahol elsőnek Mihály Dénes édesanyja, özv. dr. Mihály Józsefné csókoltamog fiát, majd nővére Mihály Edit, férjezett gróf Nyáry Boldizsárné, gróf Nyáry Boldizsár, legfőbb számvevőségi tanácsos felesége üdvözölte fivérét. A legközelebbi ro­konság tagjai közül megjelent ezenkívül: dr. Nagy Béláné, dr. Nagy Béla ny. ezredes felesége, Mihály Dénes anyósa is, aki könnyel^cVözött ölelte ót leányát és vejét. Efrokovios Frigyesné a fogadóbizottság nevében hatal­mas fehér csokrot nyújtott át a kiváló feltalálónak, akit elsőnek Gutter­muth János a Teltalálók Egyesületének elnöke üdvözölt. Ezután S chuller Bertalan székesfővárosi főjegyző morír dott meleghangú üdvözlőbeszédet és szives szavakban tolmácsolta R 1 p k a Ferenc főpolgármester, valamint a székesfővárosi tanács ós Budapest közönsé­gének üdvözletét. Vitéz E n dr e László dr. főszolgabíró Gödöllő szülött­jét üdvözölte Mihály Dénesben, akit - mint" üdvözlőbeszédében mondotta ­utóiért a közös magyar sors, amely életükbmnem méltányolja a nagy magya­rokat, még az olyan nagynevű zseniket sem, akiknek nevétől hangos egész Európa, A Vörösmarty Mihály főreáliskola növendékei nevében Ko­vács Gyula cserkésztiszt köszöntötte Mihály Dén3st, az iskola egykori növendékét, aki világhírnevet szerzett magának és találmányán keresztül a csonka hazának. Az egyetemi és főiskolai ifjúság szónokának üdvözlőbesz éde után Mihály Dénes és felesége, valamint legközelebbi hozzátartozói i a fogadóbizottság tagjaival együtt autókba ültek és a Gellért szállóba haj­| tattak, ahol ma délben ünnepélyes villásreggeli lesz a kitűnő magyar felta­láló tiszteletére. A Telehor-t bizonyos vómszaki vizsgálat miatt egyelőre Ko­máromban visszatartották, azonbanMihály Dénes kérésére maga Homonnay buda­pesti-keleti p.u.-i állomásfőnök "megigértu-, hogy telefonon nyomban közbelép, illetve érdeklődik és intézkedni fog, hogy a készülék még ma délelőtt a ll-6rai gyorsvonattal Budapestre megérkezhessen. A Telehort holnap, pénte­ken szerelik fel a Gellért szálló pálmakertjében, ahol Mihály Dénes szomba­ton délután'5 órakor, majd este 9 órakor mutatja be személyesen a meghívott közönségnek./toOT/KY.

Next

/
Thumbnails
Contents