Magyar Országos Tudósító, 1930. április/1
1930-04-10 [035]
H I R E K- . A BUDAI TASSASKCR TAJSÜVATO VACSORÁJA.* Dr. Petracsek Lajos ügyvéd toborzásának eredményeképpen csütör tökön efete 2o8 uj tagot avatott fel a Budai Társaskör nevében dr. R i p k a Ferenc elnök, föpolgárm mester* A főpolgármester őszinte örömmel köszöntcfctte az uj tagokat,akik javarészt a Budai Tornaegylet kötelékéből kerültek kii Kifejtette* hogy a fiataloknak a bevonulása uj erőt fog kölcsönözni a Társaskör életének, amire szükség is van, mert a mai nehéz időkben a fiftalság az a tényező, amelytől ezt várnunk kell. A Budai Társaskör jelszava " Ép testben ép lélek". Ezt ő megfordítja, amikor azt mondja> hogy ép lélek az ép testben. Az ép lélek az a tényező, amely meg fogja hozni mindnyájunk közös célját, a régi Nagy-Magyarországot. A Budai Tornaegylet mindenha a budai polgári erényt képviselte és ennek az erénynek a konzerválása minden magyajfémbernek érdeke. Nemzeterősitő munkát végez a Budai Tornaegylet, és éppen ezért tagjainak a Társaskörbe való belépése jótékony hatást fog gyakorolni. Ezek a fiatalok mindent önerejükből értek el, soha másra nem számítottak. Igaz, hogy most nagy próbatétel előtt állanak, meg van azonban arról győződve, hogy bevonulásuk teljes sikerrel jár. A polgárságnak az a nagy hibája, hogy legszentebb polgári kötelességének gyakorlásában tunya. Ennek a fiatal gárdának lesz a feladata, hogy a magyar polgárságot álmából felrázza, és figyelmeztesse, hogy csak akkor válhatik a nemzet kerekjévé, ha megfelel minden tőle várt kötelezettségnek. Ma, amikor a demagógia megint felüti féjét,lehetétlen arra ki nem térnie, hogy a vezéreknek mi a kötelessége. Kozma Jenő egyike a legméltóbbaknak, aki soha inéssza nem riadt attól, hogy a küzdelmek felvételével harcolja meg harcát. Azt kivanja, hOgy érezzék magukat Otthon az uj tagok és működésüket kisérje az a szeretet, amelylyel őket a régiek fogadják. K i p k a Ee renc főpolgármester felszólalását dr.Petracsek Lajos ügyvéd köszönte meg az uj tagok nevében. "Ó volt az, aki bajtársai közül ezeket az uj embereket beszervezte. Azért tette ezt, mert hite ás meggyőződése, hogy a magyar nemzet életében a fiatalságnak el kell foglalnia az őt megillető helyet. Fogadalmat tett az uj tagok nevében arra, hogy a Ripka főpolgármester által kitűzött zászlót mindenkor hűségesen követ. 3c Ezután dr. K o z m a Jenő mondott beszéd-t, melyet azzal kezdett, hogy a Budai Tornaegylet érdemelt méltatta. Kifejtette, hogy e az Egyesület Buda polgári köreiben épp oly előkelő helyet foglalt el, mint a Budai Dalárda. Polgári rohamcsapatnak tekinti az uj tagok seregét az uj éra küszöbén. Most fejeződött be a fővárosi törvény tárgyalása,tehát joggal mondhatjuk, hogy ez a keret a boldogulást fogja meghozni. Nyugodtan állit ja, hogy a keretet gerinccel -'.ctl h. Jmeg. Programmjuk mindenkor csak a sokszer lebecsült munka volt. Náluk az volt az irányelv, hogy a tett mögé kerüljön a szó. A mai helyzet legégetőbb " ' si . kérdése a gazdasági krizis. Európa népei között Olaszország az egyetlen, amely a háború után megtalálta teljes- >».* . boldogulását. Örömmel emliti meg, hogy miniszterelnükünk,gróf Bethlen -^stván ma Rómában Mussolininál van, és éppen ezért biztos az a reménye, hogy 8 is annak a lelki egyensúlynak a megteremtésén *XSA:? keresi, amelynek alapján az olasz vezér az olasz egységet megteremt ette.Lelki diktatúra van Olaszországban, amely előirja, hogy nem lehet mindehki vezér. És előírja azt is, hogy semmi más nem boldogit, mint a polgári erény és az összetartás, -^egyelem nélkül ez nincs. Áldja a sorsot, amiért őt a fegyelemre megtanította. A természet rendje az, hogy az idősebbek eltűnjenek a fórumról , éppen eaért fokozott örömmel látja a fiatalság felvonulását, mert nagy nemzeti problémák megoldása elsősorban ezekre vár. Legfontosabb problémáink egyike az,hogy belső tőkeképződéshez jussunk.Rajtunk csak organikusan a bizalmi krizis leküzdésével lehet segiteni. Bár Trianon rettenetes csapás, emberfeletti munkával mégis sikerülni fog a nyugati tökeképződésbe való bekapcsolódásunk.Nem az a fontos, hogy a szocialistákkal megegyezzünk, példa erre a nagy Amerika, ahol nincs is szociális kérdés. A lényeges csak az, hogy a tőkegyűjtéssel a polgádelem gazdagodjék, mert a polgári elem jóléte nélkül nincsen nemzeti boldogulás. Örömmel emliti meg, hogy pártjának a közmunkák megindítására vonatkozó óha jait,melyeket Becsey Antal tolmácsolt a miniszterelnöknek, az 100 százalókig magáévá tette. Beszédét az uj tagok meleg üdvöz/ lésév 1 fejezte be.A vacsorán körülbelül négyszázan vettek részt, és a társaI 6ág a késő éjjeli órákig együtt maradt. /MOT/H. , _J H