Magyar Országos Tudósító, 1930. március/2
1930-03-27 [034]
MAGYAR CRSZÁaOS TUDOSITO. Kézirat. Negyedik kiadás. I r> U^UÜ Budapest, 1930. március 27. ' l ^ XIIi évfolyam, 70. szám.H I R E K « TISZTÚJÍTÁS A MÉRNÖKI KAMARÁBAN. A Mérnöki Kamara március 28-29 és 30.-án tartja közgyűlését, mely iránt mérnöki körökben rrszág*s érdeklődés nyilvánul mwg. A tisztikar és választmány hároméves mandátuma lejárt és a közgyűlés uj tisztikart választ, A közgyűlés március 28.-án, pénteken délután 4 *rokor kezdődik a Kamara 3citovszky-tér 2. számú helyiségében, s ez alkalommal megalakul a szavazat3zedő bizottság, majd megkezdődik a titkos szavazás az elnök, két alelnök, titkár, pénztárnok, ügyész és negyven választmányi tag személyére. A szavazás délután 5-8 óráig, szombaton 4-8 óráig tart. A vidéki kamarai tagoknak joguk van szavazatukat levélben is beküldeni. Vasárnap délelőtt 11 órakor a közgyűlés a régi képviselőházban folytatódik s a tárgysorozat után az elnök jelentést tesü a választás eredményéről. A szavazás csak akkor eredményes, ha legalább 1600 kamarai tag leadta szavazatát; mert a törvény szerint a tagok 1/3-ának le kell szavazni. A Kamara érdekkörébe tartozó egyesületek felhívást bocsátottak a kamara tagjaihoz, s felhívta őket a hivatalos lista támogatására, A felhívás szerint a vezetésnek továbbra is azok kezében kell maradni, akik a kamara alapjait lerakták, annak teüködését helyes vágányra terelték, A hivatalos lista jelölt jel: elnök: dr. Kossalka János, alelnökök: Sándy Gyula ós Zorkóczy Samu, titkár: Thoma Frigyes, pénztárnok Balogh Ernő és ügyész: dr. Kelemen Kornél. /MOT/B, Pro domo:A Mérnöki Kamara tisztelettel kéri a t. Szerkesztőségeket, hegy a tisztujitó közgyűlésről szóló közleményt annális inkább átvenni szíveskedjenek, mert a hir 5.000 mérbököt érint. TUDOMÁNY , *—A MAGYAR ^TUDOMÁNYOS AKADÉMIA I, osztálya március 31,-én, hétfőn délután 5 órakor ülést tart, amelyen Horváth János levelező tag M A középkori magyar irodalom történetéből" olvas fel részleteket. /M0T/B. A MAGYAR GOETHE TÁRSASÁG március 29.-én, délután 5 órakor érdekes ülést tart a Magyar Tudományos Akadémiában, Ez alkalommal Goethe egyik remekének: Hermann és Dorotheának egy uj magyar fordítását mutatják be: Csillag Imre aradi iró, művész, amelynek itt első éneke Medveczky Mária szavalatában kerül a közönség elé. Kemény X. Ferenc dr., régi Goethe-kutató, a két legnagyobb német költő, Goethe és Schiller közös munkálkodását ismerteti. 0T á r d o's N^.lly németül szaval, M o i r e t F. Ödön most megjelent verskötetéből. Az előadásokat Lukács György elnöki megnyitója és dr. W i 1 d n e r Ödön főtitkár jelentései vezetik be. A belépés dijtalan, Vendégeket szívesen látnak. /MOT/B. A CSENDŐR3EGI SAJTÓIRODA KÖZLEMÉNYEI ---MEGGYILKOLTAK EGY GREG GAZDÁT MÁLYI KÖZSÉGBEN. Hétfőre virradó éjszaka Mályi község határában az úgynevezett Oékus-dülő egyik borházában átlőtt mellel holtan találták Kerékgyártó Mihály 74 éves gazdát,Megállapít ották,hogy az öreg gazdát ismeretlen tettes meggyilkolta. A csendőrség a nyomozást megindította, /MOT/ Q , , I T) —AGYONVERTEK AZ UTCÁN. Tápiószentmárton községben Nagy István budaj pesti lakost, aki nagyapjánál volt látogatóban, a község utcáján ismeretlen tettesek megtámadták és agyonverték. A tettesek kézrekeritése érdekében a csendőrség a nyomozást meginditotta. /MOT/