Magyar Országos Tudósító, 1930. március/2

1930-03-26 [034]

Kézirat , f'/f^ 1 oldal. Budapest, 1930. március 26. v A FÖVÁRÜS RENDES KÖZGYŰLÉSE. A székesfőváros törvényhatósági hizcttsága szerdán délután 4 órakor renden közgyűlést tartott, amelyen szóbakerült a nzellemi szükségmunka folytatásának kérdése és a vásárpénztár függőkölcsöne is. A közgyűlés iránt meglehetős érdeklődés nyilvánult meg, 3 ugy a padsorok, mint a karzatok már négy óra előtt megteltek. Fél 5 előtt néhány perccel nyitotta meg R i p k a Ferera főpolgármester a közgyűlést és az elnöki bejelentének során közölte, hogy.az ünnepi közgyűlés határozatának;- megfelelően március 15.-én, küldöttség kísére­tében átaöita a Kormányzónak a székesfőváros hódoló feliratát, am-iit a kormány­zó meleg szavakkal köszönt meg, s a szavak , amiket a küldöttséghez intézett, az egész országhoz szóltak. A főpolgármester ezután résztvevő szavakkal emlékezett meg a délfranciaországi árvízkatasztrófáról a többek között a következőket mond­ta: - A székesfőváros nem maradhat közömbös azzal a pusztító elemi csapással szemben, amely Délfranciaorazág népét sújtotta. Ha lehetnek Is olyan körülmé­nyek, amelyek érzelmileg időlegesen szétválasztják egymáttól a nemzeteket, vannak közös nag y célok, amikért minden kulturnépnek együtt kell küzdeni és ebben a küzdelemben egymást testvérnek kell tekinteni. A Végzet 50 év előtt Magyarországot sem kímélte meg ettől a szörnyű csapástól, 3 zeged elpusztulásq még élénk emlékezetünkben van, annálinkább átérzi tehát minden magyar ember a francia nemzetnek ezt a nagy szenvedését./Helyeslés minden oldalon/ A főpol­gármester ezután indítványozta, hogy a székesfőváros törvényhatósági bizottsá­ga mai közgyűléséből küldjön részvét táviratot P á ± 1 s Városához . Ebben a táviratban fejezze ki együttérzését az árvíz okoz­ta csapás felett, A közgyűlés a főpclgármenter előterjesztéséhez egyhangú he­lyesléssel hozzájárult, ezután a főpolgármester megható szavakkal elparentálta a tragikus hirtelenséggel elhunyt Lakatos Géza bizottsági tagot, és indítványa., raja. közgy ülés kimondta, hogy emlékét jegyzőkönyvben örökíti meg. Bejelentet­te azt is, hogy helyére K o v á c 3 Ferenc póttagot hívták bc a közgyűlés­be rendes tagnak. A z elnök most elrendelte a titkos szavazást Lakatos Séta helyének betöltésére a központi vála-sztmányban és a szakbizottságokban. A központi választmányi tagsági helyet nem választással töltették be, hanem a Keresztény Községi Tárt ajánlására a közgyűlés P á s z t h y Jáno3 tagságá­hoz járult hozzá, a közlekedési, jogügyi, adófelszólamlási bizottságokban meg­üresedett helyekre azonban nyomban megkezdődött a szavazás. Ugyancsak ma délu­tán választanak meg két uj tisztiorvost is. Ezekre az állásokra dr. Spellen­berg Sándor, dr. Andriska Viktcr, dr. Balázs Lajos, dr. Bárok Miklós, dr. Clementls Kálmán, d r. Hajnód Gábor, dr. Koledna Béla és dr, Stoll Kálmán a jelöltek. Dr. G a 1 1 1 n a Frigyes főjegyző az interpellációkat és inditvá­nyekat ismertette, majd a főpolgármester javaslatára kimondta a közgyűlés,, hogy a tárgysorozat sorrendjének megváltoztatásával a napirend során elsőnek a Vásárpénztár függő-köloönét fogdák letárgyalni. Napirend előtt Lévai Sándor kért és kapott felszó­lalásra engedélyt, 3 a szellemi szükségmunka kérdését tette szóvá. Lévai kérdést intézett a tanácshoz és a polgármesterhez, hogy a legutóbbi közgyű­lésen elmondott és elfogadott indítványa szerint, miért nem tűzték ki a mai ülés napirendjére a szellemi azükségmunka ftlytatásának ügyét. Indítványában a közgyűlést arra kérte a legutóbbi alkalommal, mondja ki, hogy a szellemi szüksÉgmxuikások fokozottabb támegatását szükségesnek tartja, ezért felhívja a tanácsot, hogy e célra még 200.^00 pengő fedezetről gondoskodjék és javaslatát 30 nap alatt terjessze a közgyűlés elé, A javaslatot elfogadta a közgyűlése, a 30 nap elmúlt, de Intézkedés nem történt. Dr, S i p ő c z Jenő polgármester ,• nyomban válaszolt. Sipőoz polgármester kijelentette, hogy azért nem tűzték napirendre a szellemi szükségmunka folytatását, mert a pénzügyi ügyosztály nem tudott megfelelő fedezetet kijelölni. Minthogy azonban azt látfra az egész köz­gyűlés hangulatából, hogy a szellemi szükségmunka tcvébbl fentartása mellett foglal állást,/J.eskyeslés minden oldalon/ a maga részéről hezzájárul ahhoz, hwgy a szellemi szükségmunkát folytassák mind-addig, amig a közgyűlésnek módjá­ban lesz egy tanácsi előterjesztés alapján állást foglalni, - azzal a meg­si szorítással, hogy ehhez a kormány is hozzájárul. pl A polgármester bejelentését a köz-gyülés éljenzés?el vet­1Lr te tudomásul, majd L a m e t t e Károly pénzügyi tanácsnak ismertette a / /Fclyt.köv./

Next

/
Thumbnails
Contents