Magyar Országos Tudósító, 1930. március/1

1930-03-05 [033]

MAGYAR ORSZÁGOS TUDÓSÍTÓ Kézirat. Harmadik kiadás. Budapest, 1930. március 5. J XII. évfolyam 53*szám. HÍREK ... , i ­7-A KÖZGAZDASÁGI EGYETEM TISZTELETBELI DOKTORRA ÓHAJTJA AVATNI A KOR'-t MÁNYZOT. Az egyetemi közgazdaságtudományi kar a Kormányzó jubileuma al­kalmából ünnepi ülést tartott a professzorok és magántanárok részvételé­vel. A dékán megnyitó beszéde után elhatározták, hogy a Kormányzónak kül­döttségileg nyújtanak át üdvözlőiratot, melyben a kar különösen kiemeli, hogy az államfő kormányzásának egyik első ténye volt a közgazdasági egye­tem alapítása. Elhatározta a kar azt is, hegy a közgazdasági tudományok tiszteletbeli doktorává avatja a Kormányzót és a küldöttség kérni fogja az államfőt ennek elfogadására. /MOT/B. AZ ORSZÁGOS SZÉCHENYI SZÖVETSÉG előadássorozata keretében március 7-én, pénteken délután hat órakor a szövetség disztermében /VII..Károly-körút l./Milotay István dr., a Magyarság főszerkesztője "Az uj magyar ujságiró" cimmel tart előadást. /MOT/B. FŐVÁR OS NAGYMERTEKBEN MEGDUZZADT A GYERMEKVÉDELMI ÜGYEK SZÁMA, A közigazgatási bizottság jövő hétfői ülésén ttárgyalják a székesfővárosi árvaszék mult félévről szóló jelentését, Á g o s t o n Géza árvaszéki elnök szerint az 1909.év másoöik felében nagy mórtékben megduzzadt a gyermekvédelmi ügyek Hzáma, Mult év végén gyámhatéság alatt 3221 vagyonos, 6145 vagyontalan kiskorú, 1186 vagyonos gondnokolt, és 5185 vagyontalan gondnokolt,továbbá 14686 gyámság alatt álló vagyonos és 32282 vagyontalan kiskorú állott. Az árvaszék ügyforgalma az 1021-ben megkezdett emelkedést állandóan megtar­totta és az utolsó három év folyamán a munkaszaporulat olyan lendületet v~tt, amely az árvaszéket csaknem leküzdhetetlen nehézségek elé állitotta, A nagy ügyforgalom magyarázata az, hogy a pénz értékének állandósulása folytán egyrészt nagyban emelkedett a gyámpénztár forgalma, a 3ulyc3 gaz­dasági és szociális helyzet következtében pedig rendkívüli mértékben meg­duzzadt a kiskorúak elhelyezési,'tartási és egyéb ügyeinek száma. A gyám­pénztár forgalma 1929-ben 17,638,975 pengő volt, 2,851,464 pengővel több, mint az előző évben, vagyis' 19,4fj-os az emelkedés* Az árvaszék a gyámpénz­tárb­1 n kezelt mintegy 8,337,857 pengő vagyont részint jelzálogkölcsönök­ben, részint értékpapírokban^ vagy takarékpénztári betétekben gyümölcsöztet­te átlag 7jl/4^ kamat mellett, A háboruj államadóssági cimlet tulajdonosok támogatása ügyében az árvaszék 577 kérelmet terjesztett fel a belügyminisz­terhez, aki ezek közül mostanáig 47 kérelmet bírált el és ró izükre 1,765,620 pengő támogatási összeget állapított meg. Ebből az összegből a mult évben 193,140 pengőt fizettek ki, a vioszalevő segélyösszeg után 5#»os támogatási részösszeg cimén 78-,624 penget fizettek ki az érdekeltek­nek. Igen nagy mértékben megnevekedett a házasságon kivül szüle­tett gyermekek száma és több munkát adott az erkölcsileg veszélyeztetett kiskorúak ügye is; Hadiárva ügyekben az árvaszék beavatkozása most már állandóan csökken, A házasságon kivül született gyermekek védelmére Igen nagy gondja van íz árvaszóknek, rmelynek három hivatalnoka állandóan jár­ja ->.z c- gyes anyakönyvvé zet ős égerét és megtekinti a kiskorúak anyakönyveit és azokból v iirj-' a változásokat, A hivatásos gyámság az elmúlt évben 365C i'Iskcrut tartott nyilván, amiből 918 tartózkodott Budapesten. E 918 gyermek közül 133 meghalt. A házasságonkivül születettéknél Igen nagy a csecsemőhalandóság, A mult évben az árvaszék nyilvántartása alá 182 erkölcsi romlásnak '* kitett, vagy züllésnek indult fiatalkorú és gyermek került, A legtöbbjét állami gyermekmenhelyen, részben állami nevelőintézetekben, helyezték el, vagy a Gyermekvédő Liga rákoshegyi szigorított intézetében, E928-ban 265 erkölcsi romlásnak indult kiskorú volt az árvaszék nyilván­tartásában, "Így a számuk 1929-ben látszólag csökkent, ez azonban korántsem azt jelenti, hogy Budap es ten a z e/rkölcsileg veszélyezetett Ifjúság erkölcsi színvonala jelentékenyen emelkedett volna, sőt a gyámhatóság munkájából éppen ennek az ellenkezője állapitó meg. /WffS/V*

Next

/
Thumbnails
Contents