Magyar Országos Tudósító, 1930. március/1
1930-03-10 [033]
MA5YAR OEISZÁGCB TUDÓSÍTÓ Kézirat. Tizenkilencedik kiadás. -j >JJQ. Budapest, 193 0, március 10. J~ L— XII, évfolyam 57.szám. F 0 V A R OS A KORMÁNYZÓ JUBILEUMÁNAK MZGÜNNE FLESE A RAKSZ-EAK• A Fővárosi Alkalmazottak Nemzeti Szövetségének tisztviselő osztálya a Kormányzó 1 tiz éves jubileumának megünneplésére hétfőn délután diszülést tartott a szövetség Mária-utcai helyiségében, melyen valamennyi vezetőtisztviselö jelen volt. A Kormányzó soha el nem muló érdemeit dr.M árkus József főjegyző, ügyvezető elnök méltatta, majd dr.B u d ó Jusztin levéltárnck,a szövetség főtitkára felolvasta a hódoló felirat szövegét, amit a nagyszámú hallgatóság felállva hallgatott végig. Az ülés a Kormányzó éltetésével ért végot. /MOT/D, K I R E K . • A KERESKEDELMI UTAZOK MÉRSÉKELT ARU BÉRLETJEGYE. A kereskedelmi^utazók mérsékelt áru bérletjegyeinek igénybevételénél eddig az a korlátozás állott fenn, h*gy kereskedelmi utazóként csak a vállalatok cikkeit terjesztő alkalmazottakat tekintették, ellenben a bevásárlók nem juthattak a kedvezményhez. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara előterjesztésére most a m. kir. Államvasutak Igazgatósága a kedvezmény jogosultságét kiterjesztette egyes gyárak, ipartelepek, -illetve cégek olyan hivatásos kereskedelmi utazóira is, akik gyárak, vag"y ipartelepek nyersanyagának beszerzése vagy egyes cégek által fogalmazott aruk - főleg nyerstermények - bevásárlása céljából utaznak. A mérsékelt utazol bérletjegy kedvezménye csakis a gyárak, Ipartelepek é3 cégek eladó és bevásárlói alkalmazottait /hivatásos kereskedelmi utazóit/ Illetá meg, cégtulajdonosoknak és cégfönököknek tehát a kedvezményre nincs igényjogosultságuk, Az igény jogosultság igazolása céljából az illetékes kereskedelmi és iparkamarákhoz kell fordulni. /MOT/B. —A "FRO HUNGÁRIA" NÓ'K VILÁGSZÖVETSÉGE március 13-án, csütörtökön délután 5 ó r akor a Gellert szállá márványtermében hazafias ünnepélyt rendez./MOT/B. -•-MAGYAR^NOVELLA A NÜRNBERGI ÉJI MÜNCHENI RÁDIÓBAN. A nürnbergi és müncheni tádio állomásról március 11-en, kedden este negyed hét órakor félórás előadást tart A. S t a r k e ismert nürnbergi szinész, mely alkalomból, pár s o n y István egy ismert novelláját olvassa fel eszperantó nyelven. Ujabban több külföldi állomáson tartankk eszperantó nyelvű előadásokat a külföldi irodalomból és ezek között többször szerepel a magyar irodalom is, mely első helyet vivett ki magának an eszperantó nyelvű irodalomban./MOT/B, BORY SZOBRÁSZMŰVÉSZ ELGALASA A MÉRNÖK EGYLETBEN. A Magyar Mérnek és építész Egylet mü és kczépitésl szakosztályai hétfőn este együttes ülést tar tottak K. 0 s á s z á r ^erenc elnöklése mellett. K e t s i s Iván dr, az építészeti nagypályázat eredményéről beszélt, utána B o r y Jenő szobrászművész érdekes előadást tartott n A beton a rrüvészet szolgálatában" címmel. Azt fejtegette, hegy téves az a felfogás, amely a köztudatot uralja, kegy a beton /vasbeton/ művészi kivitelre alkalmatlan. Azok az óriási építmények ugy mint hangárok, Griási kupolák, hidak, amelyek a XX. század leg nagyobb teljesitményei "•' w- „ mindarról tesznek tanúságot, hogy művészek kezében alkalmas anyag a beton Is. Azonban arra van szűkség, hogy helyes mederbe terelődjék ennek az anyagnak a felhasználása. Hibának találja B#ry szobrászművész azt, hogy a műkőből márványt, gránitot imitálnak, természetesen ez az utánzat három év alatt tönkremegy é s a közönség bizalmát elveszti. Maradjon meg az egyszerű homokkő szerény műkőnek, ne akarjon márvány vagy más nemes anyag lenni, akkor sokkal tötberedményt lehet elérni vele. A végső konklúziója az előadónak tehát az volt, hogy nem szabad utánzatok területére vinni ezt az anyagot, akkor ha az i^xeto előállítók megmaradnak emellett a szabály mellett és ennek a. keretében igyekeznek szép alkotásokra^ közönség bizalma is visszatér. - Szép közönség hallgatta Bory szobrászművész előadását, amelyet vetitett^cépekkel és eredeti figurákkal illusztrált. < / M0T / SY. 4s ' '