Magyar Országos Tudósító, 1930. február/2

1930-02-19 [032]

MAGYAR ÖRüZÁGÖS TUBCSITO. Kézirat, //,///? 9 oldal. Budapest, 1930. február 19. // ZJ^> /A beszkárt ügy a közgyűlésen, folyt./ Meg kell itt emlékezni még a tisztikarról, Sztrókay Istvánról és a személyzetről is, , Láng L ajéa direkt kérdéseket is intézett hozzá és ő ezekre is akar válaszolni. Az egyik kérdés Folkusházy nyugdijáról szólt. Amikor Folkusházy szerződése létesült, akkor a főpolgármester ur utján a tanács tu­domást szerzett arról, hegy a kormány az üzemigazgatók fizetésének leszál­1 Itását tervezi. Éppen a főpolgármester Intenciójára vették bele tehát Felkasházy szerződésébe azt a pontot, hogy a többi üzemigazgatók , . fizetésének revíziója esetén ai Ő fizetése is a polgármesteri fizetés nívó­jára száll le, A kormánytól érkezett Is Ilyen szellemű leirat, de mér csak Folkusházy szerződésének létesülése után néhán^hónappal, A lftirat felszó­lította a tanácsot, hogy jövcbena szerződéseket már ilyen szempont szerint létesítse. Azóta szenban lly^n szerződést nem kötött a tanács. A múltra nézve a mmlniszter kijelentette, hogy a már fennálló szerződések felülbí­rálás végett hozzá felterjesztendők é3 ő fog majd dönteni felettük. A tanács ezeket a szerződéseket fel ls terjesztette és Így a tanács felelőssége ebben a kérédésben, ha van egyáltalán, nagyin lényegesen diminuálódik. Az ujlfi^pvá­rosi törvény is itt van és a tanács annak sorsától is várta a kérdés rende­zését, nem akart tehát a törvény sorsának eldőlte előtt intézkedni. Hiszen az uj törvény amúgy Is a szabályrendeletek : , egész légióját fogja szüksége.* sé tenni. Felelesleges lett volna tehát egy ilyen kérdésben külön dönteni. Ami a fizetés nagyságét illeti, számba kell itt venni, hogy az ilyen üzemigazgatók rendszerint egy átvett üzem élén voltak és a főváros az üzemmel együtt vette át őket. Az illető üzemhél volt már illetményszabály­zat és ennek a^la^pján járó Illetmények nem Igen egyeztek a tisztviselői i lletményekkolf Igy aztán néha furcsa helyzetek állottak elő, A Beszkártnál például Sztrókay egy régi megállapodás alapján 70,000 pengő Illetményt húzott. Nehéz lett volna már most Folkisházyt föléje emelni kisebb fizetéssel. Fel­kusházynál még egy szempont veit. Lehetnek Felkusházyról különböző vélemé­nyek, de abban megegyezik az egész közvélemény, hogy kimagaeló egyéniség volt és igy fizetése megállapításánál ez ls szempontul szolgált, /Közbeszólás: Tévedtünk!/ Nem mentségül mondom ezt, hanem az akkori hangulat lélektani ma­gyarázatául, amely ma már ninss meg. Ami a 20.000 pengő mérlegpénzt illeti, ennél az a helyzet^ hegy mérlegpénzt a vállalatnál mindenki kapott és nem lehetett Fol­kusházyt deklasazifikálnl azzal, hogy csak ő ne kapjon. Ez a kérdés* A kü­lönben is tárgytalan, Folkusházy szerződését nem kell megsemmisíteni, 3 maga felajánlitta a revíziót, még az üzemigazgatók fizetésének általános revíziója előtt,r*íároius l^ére. Meg kell egyébként jegyezni, hogy külföldön Is rajinak még enneél nagyobb fizetések ls, a frankfurti közútinak igazgatója 200,000 márka fizetést huz. /Óriási zaj jobbról, felkiáltások: szocialisták halljátok./ A személyzet létszámára vonatkozóan meg kell állapítani itt is, hegy két vállalat egyesült és igy több osztály és főosztály van mint amennyit esetleg létesítettek volna. A fizetések itt is eleitől fogva magasak voltak. Egy igazgató fizetése á Közútinál 37,120 pengő, a Városi Villamosnál 27.£40, a Beszkártnál 24.036 pengő a törzsfizetés. Számadatokkal igazolja a polgármester, hegy körülbelül ugyan az a helyzet az Igazgatóhelyetteseknél, a fizetések évenkinti emelkedésénél ugy, hogy a Beszkárt csak azt tette, hogy a szerzett jogokat respektálta. Ami a korpótlékokat illeti, ez gondolkodni való tárgy, de ez sem jelent akkora terhet, mint amekkoráról beszéltek. Rátér ezután Láng műszaki adataira és előadja, hogy a kecsikilométerek költségét nem lehet a külföldi vállalatikéval összehasonlí­tani, mert más az összehasonlítási tényező itt, mint ott. A Ssheuer javaslatairól megjegyzi, hegy van javaslatai kö­/ zött igen megszívlelni való, például a relációk csökkentése, de itt tartani * kell attól, h"*gy ez az utazóközönség kényelmének rovására megy, amit pedig ^ az üzemi összevonásokról mond Schomor, az beleütk'-ízik a szpeiális szempon­tokba. Ujabb B, listát nem csinálunk. *V /Fulyt.köv./

Next

/
Thumbnails
Contents