Magyar Országos Tudósító, 1930. február/2

1930-02-19 [032]

• MAGYAR uR SZAGOS TUDÓSÍTÓ. Kézirat. 77 'TZ? 2 oldal, Budádat, 1930* február 10. / /A Eeazkár ügye a közgyűlésen. Folytatás,/ A tiszta haszon a Közútinál 8,2 millió aranykorona volt, a Beszkáré 179,000 pengő. A Közútinál tehát a haszon a bruttó bevétel 30 a Beazkárnál egy negyed százaléka. A Közúti fizetett 32 aranykorona osztalékot, 16 *-et, kifizetett osztalékokban összesen 7 millió aranykoronát, a Beaakárttól . a főváros kapott 125.0^0 penget. Emellett Sándor Fái még tegnap kijelen­tette, hogy fizethetett volna nagvobb osztalékot is, de ő tartalékolt évről­évre és ezekből a tartalékokból lett a Közúti magánvagyona. A Közúti fize­tett a főváresnftk területhasználati díj cimén 1963,uOC aranykoronát, a Beazkár fizetett ugyanezen a elmen 1,325.DOC pengét, tehát még itt is ke­vesebbet, mint a közúti, Ezek a számok megdöbbentők, pedig meg kell gendelnl, hogy a közútinak alaptőkéje volt, kötvényterhei voltak, tehát adósságokat fizedstett, kamatterheket fizetett és osztalékokat fizetfctt, a Beszkár pedig adósságmentea. Ennek a feltűnő jelenségnek az skát, ha vizsgáljuk, számba­kBll vermi azt la, . : ami a Beszkár javára szolgálj az anyAgdrágulést, a 3 órai muy.kót, a nagy beruházásokat, de mindezek nem azelgé-lnak elég magya­rázattal a differenciára, Más ok kell tehát, hegy legyen. Rá kell tehát ezekre a más *kokra mutatni. Ráng Lajos elmondja ezután, hogy a közútinál a személyi kiadások, a bruttó bevételnek 42 %-é.t tették ki, a Beszkárnál 77 >*-át t /A krözgyülés baloldala eddig feszült figyelemnél hAllgatta Láng adatait, itt azután már óriási zaj tört ki, a megdöbbenés zaja percekig megakaaztottA Láng Lajos beszédét, / Láng igy folytatja: Mindez magéban talán még nem volna ok a panaszra, de egyenesen katasztrófával fenyeget az a puszta tény, hogy a Beszkárnál a bevételek megállottak, sőt már visszafejlődnek, a kiadások p w edig évről évre nagyobbodnak. lyp.ó-ben a kiadások . 2 millióval halad­ták meg az előző évieket, a bevételek pedig 1,5^0.QOC pengével maradtak as előirányzaton alul. Ez fenyeget katasztrófával, ezen kell tehát változtatni, mert különben jön az összeomlás. Más most mjfé-r.nek a helyzetnek az oka. A legelső eka az az illetményszabályzat, amelyet az első Igazgatóság még l?24-ben alkotott. Erről az illetményszabályzatról még Folkiaházy is se t mcr.df.tta, hegy abszurdtm. De még ez sem a helyes kifejezés, egy arg*l kifejezés van erre, amelynek magyar fordítása az: VlrágzA ostobaság. Ez az illetményazabályzat például elrendeli, h^gy minden alkalmazott minden egyes esztendőben autemR­tice előlép. De ha már nem léhhet ele, ha például kvalifikációja nincs meg az előléptetésre, akivr korpótlékot kap. És ez a kórpótlék bfcszámitódák a nyugdíjba. Ez az illetményszaíályzat tehát kemelyan veszélyezteti a válla­lat pénzügyi egyensúlyát. Vájjon ki 3zülte ezt az Illetményazabályzatcti Az infláció szülte. Ez az illetményszarályzat önmagában is suiyoa rákfenéje a Beazkártnak, ezt még fokozta az, ami a vezetőségnél történt, Rényi nek • lyan szerződése yrlt annakidején, amely még meghaladta Folku3házyé* la. Rényinek 1024-ben a szerződése 122.600 peng©" jüvedelmet biztosított. Ehhez járult még 2^.^00 yemgő különdíj, autóbuszköltség, stb. ugy, hogy 15C.00C pengőnél jAval többet kapott Rényi Dezső, /óriási zaj a baloldalon. / - Vájjon mit jutalmaztak Rényinól ezzel? - A szakértelmét talán? - Le nemcaa^k neki volt ilyen szerződése. Sztankevica p*14éul két helyről kap iakbérilletményt, a fővárostól és a Beszkárttól, Rényi azeezMé­sében benne van az la, hogy még szabálytalanság esetén sem lehet ét elcsalni, választott bíróságnak k 11 megállarltar. I, hegy elcsapják-e. Ki felelős ezért? Mert valaki csinálta, valaki felelős? Elmondja ezután, hegy a Beszkártnál vannak még különböző jut­tatások, amelyek néha nagy összegekre rúgnak ugy, hogy «. Beszkárt 30-50.©<M pengős jövedelem nem ritka. Köveket nem sorol fel, megállapítja azonban, hogy iiihetetlen p«.ZRrlá3 folyik személyzeti téren. A sok igazgató mellett 32 szakosztály van, A személyzeti kiadások mellett nagyok a drlogi teefcek, technikai hibák, pazarlás mindenütt, A Beszkártnál az áramfogyaaztás 40 %~ kai több mint a bécsi- villanosnál, egy-egy alkalmazottra esc utaaek as»áma a ^- világon legkevesebb a Beszkártnál. az áramfogyasztás a legtöbb a Beszkártnál, U~\ Egy pártközi értekezleten S es h e u e r Róbert rámutatott arra, hogy a legminimálisabb éaz-azerüségi elvek mellett a Beszkártnál évenkint 6 millió /Folyt «köv./

Next

/
Thumbnails
Contents