Magyar Országos Tudósító, 1930. február/2
1930-02-28 [032]
MAGYAR TRSZÁGOS TUDÓSÍTÓ Kézirat. Tizenhetedik kiadás, V g,L~. _ Budapest, 1930. február 28. [ J*. XII évfolyam, 49. szám. /TIZENÖTEZER EMBER VONoLT FEL A VÁFBA ES T3ZT ELGETT~MA ESTE A KORMÁNYZÓ ELŐTT. Folytatás 1./ A tér közepén állott és gyűlt egybe az úgynevezett kis küldöttség, amelynek a tagjai valamennyien fekete ruhában jelentek meg, mert a kormányz. külön kihallgatásén Is résztvesznek, ttt volt többek között Andráka Károly fckapitányhelyette3, Szontagh Tamás, Szörtsey Jó z sef, vitéz Endre László, Lázár Andor, Borbély Maezky Emil, Endre Zsigmond képviselő, vitéz Mándoky Sándor, Putnoky Móric, Ilosvay Gusztáv, Pogány Frigyes, Rausch Aladár, Kontra Aladár, Majoros István valamint a Tes£ vidéki egyesületeinek minden vezetője. Amikor a dalosok elvonultak az Erzsébet hid körül összegyülekezett tömag tökéletes rendben csatlakozott hozzájuk. Elölvitték a zászlókat, utánuk haladt a kisküldöttség, maji a gödöllői, csepeli, rákospalotai, székesfehérvári, salgótarjáni, újpesti, szentendrei és^kecskéméti küldöttségek következtek. Az egyetemi ifjakat vitéz B á n s á gf»y György és a bajtársi egyesületek vezetői inditották katonás sorrendben a vidéki küldöttségek után s az egyetemi Ifjakat a cserkészek, a sasok, a magyar asszonyok, a Szilágyi Erzsébet Társaság tagjai, a protestáns Nők c sport ja, a Keresztény Nemzeti Li§a, a Ransz tisztviselők, a Máv tisztviselők és altisztek, az állami gépgyárak alkalmazottal, a reresztenyszocialisták tömege, Szabó Jó seg képviselő vezetésivel, az Ébredő Magyarok Egyesülete, a postatakarékpénztár tisztviselői, az állami ny^ada, a dohányjövedék és a Beszkárt alkalmazottai és a postások sora köve tt éK. Az Erzsi bet hídfőnél a rendet a kivezényelt legénységgel Ka o n a Rezső rendőrfőtanácsos és T 9 y f e 1 ^sbvixr rendőrfelügyelő tartatta fenn. A menet az Erzsébet hidon a "„ . ^'Y % Döbrentei téren, a Döbrentei utcán, a Lánchíd utcán és a Hunyadi János uton keresztül haladt a várba s a dalosok már a m iniszterelnökségnél jáfctak, amikor a menet végev&'Sudai Dunaparton kigyózott s a lovasokafc* a Lánchíd utcában éljenezte az utca népe amely százával és ezrével szemlélte a felvonulást s éljenezte meg - megújuló tapsvihar köaben a menet tagjait és Horthy Miklós kormányzót. Ugyancsak többszáz före rugó t^meg várta a Disz téren a felvonulást a amikor a menet elsi* csoportja megérkezett a rendőrök sorfala között, a ht*n védelmi minisztérium homlokzatán hatalmas piro3-fehér-zeld transparens jyulladt ki és a szürkülő estében hatalmas fehér tizes szám világított bele. A Vár udvarán a testőrség tagjai várták a menetet, a diszőrség riadót fujt,amikar a monstre-felvonulás megkezdődött, A Mátyás-király szoborcsoport^zattól balra levő/, kiskapun át jutott a hatalmas tömeg a királyi palota belső udvarára,ahol kirajzolva várta az egyes csoportokat az előre elkészített hely. A kormányzói lakosztály erkélyén két hatalmas kandeláber égett s közte vörös drapéria volt terítve az erkély korlátjára. Hat ó r ára mind a tizenötezer résztvevő elhelyezkedett a vár udvarán,!elharsant a kürt s néhány perc múlva megjelent a kormányzó az erkélyen,felesége és Miklós fia kisáretében. Fércekig tartó s eget voro éljen^rkán fogadta őket,amelynek el eaJJfcultával 1700 dalos ajkáról haqpott fel a magyar Himnusz . Majid utána megkezdődött a . . . .„V * hangverseny. Csendben szitált az eső,azonban ez a lelkes tömeg hangulatán nem változtatott s meg-megujuló tapssal fqc;adták az egyes számokat,amelyeket *• • , : Szegő Sándor országos karnagy vezényelt. A Himnusz után az Üdvözlő Ffhászt énekelték, amely Sellei-nek, a Budai Dalárda volt karnagyénak és Lam»ér**Gézának a müve, utána felhangzott a "Fekete szem éjszakája", majd az B Érik a, érik a Luzakalász". Huber : "Fohész"-át a Beszkárt . r . é\<és a II. honvédgyalogezred zenekarának kiséretéten adták elő, befejezésül együttesen énekelték el a Szózatot. A kormányzó családjával együtt végighallgatta a szerenádct s ugyancsak együttesen nézték végig a hatalmas tömeg katcnás tisztelgő felvonulását . Negyednyolcra járt már az idő, amikor a főiskolai lnvasok és lovashölgyek elvágtattak a kormányzó előtt s ezalatt a kormányzó lakosztályának foyéában összegyülekeztek a kisküldöttség tagjai,akiket meghívó ellenében bocsátottak be. Megérkezett a főváros küldöttsége,amelyhez az' .• egyes notabilitások is * ^csatlakoztak. / Folytatása következik, / \