Magyar Országos Tudósító, 1930. február/2

1930-02-21 [032]

MAGYAR ORSZÁGOS TUDÓSÍTÓ. Kézirat. - — \P 1 oldal. Budapest, 1C30. február 21. 7 ^ A FŐVÁROS KÖZGYŰLÉSE. A mai közgyűlés a szerdairól lemaradt napirendet tárgyalta,­A mai közgyűlésen i« betöltöttek a még üresedésben lévő három tisztiorvosi illásból egyet. A szavazást dr. Ripka Ferenc főpolgármester nyomban az ülés elején elrendelte, majd hozzáfogtak a napirend tárgyalásához. 52 területbérleti ügy volt, ezeket vita nélkül és on bloc elfogadta a közgyűlés ­Átengedett a Pesti Izr. Hitközségnek a Bródy Adél gyermekkórház kibővítésére i a Pesti Izr. Nőegyletnek a Weiss Alice gyermekágyas otthon"kibővítésére terü­letet, a Haller-utoa és Mester-utca sarkán kijelölte a ferencvárosi plébánia­templom helyét, a Mohai-utcában pedig kijelölt területet a Hengermalom-utl kápolnaegyesületnek kápolna- és paplak céljaira. A következő pontnál, a havidíjas hivatalnoki állásoknak Ide­iglenes hivatalaoki állásokká való átszerv&zésénél kabako yita József szó­lalt fel. Azt kívánta, h*gy a hetijegyzékes hivatalnoki állásokat ls szerver zék át. Ilyen irányú Inditványt is terjesztett be. Az inditvány mellett fel­szólalt Lévai Sándfir is. Utána dr. G a á r Vilmos fejtette ki, hogy ez a tanácsi előterjesztés Gallina Frigyes tanácsnok főjegyző emberséges szivének a meg­nyilatkozása. Gaár indítványt is nyújtott be, hogy a polgármester, ha valaki soronkivül raagasa&b állásba nevez ki, erről tegyen a közgyűlésnek jelentést, tcvábbá, hegy az Ideiglenes segédf•galmazói állásokat szüntessék meg és szer­vezzen a tanáes 51 segédfogalmazói állást. Errenézve 30 napon belül tegyen előterjesztést. Egy haraadik indítványban azt javasolta, hfgy a Iv. ügyosz­tálynak a mostani javaslatban nem foglalt Ideiglenes hivatalnokait is rend» szeresitett állásokba juttassák. Dr, Kabakevits József a fejyelmi eljárás módo­sítására tett javaslatot, A közgyűlés elfogadta a tanácsi előterjesztést és Gaár indítványait. Hozzájárult az ideiglenes hlvatalncki személyzet jtgvisz^pyai­ról szóló szabályrendelet módosításéhoz. Vita nélkül hozzájárult a közgyűlés töfcb személyi ügyben, három ingatlan megszerzési és 8 ingatlan rendezési ügyben tett előterjesz­téshez és elfogadta az Erzsébet-sugárut ügyében tett tanácsi előterjesztést ls. A fcvárés pénzkészletének gyümö^cs|ztetésérol szóló szabály­rendelet modalitását és a Községi Takarékpénztár alapszabályainak megállapít tárát szintén vita nélkül megszaraata a közgyűlés t valamint hat egyesület alapszabályait is jóváhagyta. Hozzájárult ahhoz, hogy a főváros a felajánlott zamárdii ingatlant gyermeknyaraltatási akció céljára vegye meg. A tanügyi ügyosztálynak több személyi kérdésben való előterjesztését vita nélkül sza­vazta meg a közgyűlés, hozzájárult a bór-ellenörző bizottság megalakításához levetkezett a tanácsnoknak az a bejelentévé, hogy a népjó­léti miniszternek az ingyengyógyszerekre vonatkozó rendeletére felterjesz­tést intézett a tanács. Kérte, hogy a miniszter ne korlátozza az ingyengyógy­szerek kiszolgáltatását. Dr, Körm#ezy Zeltán is, Farkas István is tiltakoztak a miniszter rendelkezése ellen.A közgyűlés a tanácsi előterjesz­tést elfogadta. Hozzájárult ahhoz is, hegy uj nyilvános órákat szerezzen te a tanács, majd vita nélkül megszavazott a közgyűlés az Országos Gyermekvédő Ligának 30.000 pengőt, a Klára gyermekotthonnak 1200, a Mensa Medicának 1000á a Leánykereskedelem fclleni Egyesületnek 3.000, a Munkások Gyermekbarát Egye­sületének 5.000, az Ahávász Reim Egyesületnek 4.0C0, a Magyar Nemzeti Szö­vetségnek 3.000, a Magántisztviselők Országos Nyugdíjegyesületének 3.000, a Segédhivatali Tisztviselők Országos Szövetségének 1200 pengő »endkivüli, a Szent íamenkos rendnek 20.000 pengő építési segélyt. Hozzájá­rult ahhoz is, hogy a fővárés felterjesztésben kéri a beltigyminisztArt ' "\ hogy a nyomaszt* gazdasági helyzetre való tekintettel járuljon Jiozzá, hogy a } segélyek: 1,700,000 pengőnyi összegben maradhassanak benn a költ­k ségbetésben. Itt dr. H e i 1 e r Ernő kérte, b*gy a főpolgármester ezt a J határozatot nyomatékkal képviselje a kormánynál, Lévai Sándor pedig [ javasolta, hogy a szellemi szükségmunka céljaira az eddigi összegen felül még 200.000 pengőt szavazzon meg a közgyűlés. A tanács erről'30 napon belül tegyen előterjesztést. Lévai indítványát kiadták a tanácsnak. /Folyu-köv-/ -

Next

/
Thumbnails
Contents