Magyar Országos Tudósító, 1930. február/1
1930-02-12 [031]
NYOLO-NYOLCNAPI FOGHÁZRA ÍTÉLT A TÁBLA KÉT TÖRÖKSZENTMIKLÓSI RENDŐRT SZEILLYES SZABADSÁG MEGSÉRTÉSÉNEK VÉTSÉGE MIATT. 1928. július CC-én a törökszentmiklósi országra vásáron Tekse József és Rat kai László községi rendőrök teljesítettek szolgálatot. A ket rei.dőr kissé illurcinált állapotban veit és nagyhangosan több vásári árust igazoltattak, közöttük Musztafa Szelim cukerkaárust is. A török ember irasos igazrlást mu tátott fel személyazonesságának és árusitási jogosultságának igazolására, azonban a rendőrök az igazolványt nem fogadták el és Musztafa Szelimet tiltakozása ellenére bekísérték a községi szegényházba, bevitték egy üres sz» bába, ahol alaposan helybenhagyták. A két rendőr ellen személyes szabadság megsértésének vétsége miatt büntető eljárás indult. A szolnoki törvényszék előtt megtartott főtárgyaláson a vádlottak azzal védekeztek,hogy a csődület elkerülése miatt mellőzték a sértettnek a vásáron való igazolását. Ezt a védekezést azonban a tanuk és a felmerült egyéb bizonyítékok megcáfolták, a törvényszék tényként állapította meg,hegy ^usztafa Szelim sem bűncselekményt nem követett el, sem olyan magatartást nem tanúsitott,hegy sekisérésé re szükség lett volna. Nyilvánvaló, hogy a két rendőr egyedül azért kérte el a szegényház ápolójától az üres szoba kulcsát,hogy a szerintük renitenskedő sértettet' °da bevihessék és ott elagyabugyálhassák, Ezen az alapon a törvényszék Tékse Józsefet és Ratkai Lászlót a terhükre rOtt vétség miatt külön-külön'két-kétheti-fogházra Ítélte. A hivatalvesztés kimondását a biró ság mellőzte. A tábla PoTkmann-tanácsa mest a két rendőr büntetését egyenkint nyolc-nyolcnapi fogházra szállította le és a büntetés végrehajtásénak foganatesitásét a vádlottak személyi körülményeire való tekintettel egyelői 1 re felfüggesztette, A tábla Ítélete jogerős. /MOT/ Ky, RENDSZERESEN MEGCSALTÁK A GELLÉRT SZÁLLÓ BÉRLŐJÉT A JÉGSZ ÁLLITMÁNYOKKA1 A ^zent Gellért szálló éttermei és kávéháza számára évek ^ta a Dudapesti Jégárusitó részvénytársaság szállítja a jeget. Gelb Sándor, a vállalat ali- . kalmazottja rávette Ráoz Józsefet, a szállónak a jégszállitmány átvevésével megbízott portását,hogy az átvett mennyiségnél az átvételi lapon többet tün tessen fel a tényleg szállított mennyiségnél. Az így elért hasznon Gelb és Rácz megosztoztak. A két ember ezt a manipulációt mintegy hat }>ónapon keresztül folytatta és G undel Károlyt, a szálló bérlője* hetenként átlag mint egy tíz tábla jég árával megkárosították. Rácz József és Gelb Sándor ellen folytatólagosan elkövetett csalás vétsége, illetve büntette miatt indult meg az eljárás, A vádlottak beismerték a terhükre r^tt cselekményt és ezért a büntetőtörvényszék Rácz Józsefet csalás vétségéért kéthOnapi fogházra, Gelb Sándort csalás bűntettéért hath°napi börtönre Ítélte. A tábla Folkmann tanácsa most ezt az Ítéletet jogerősen helybenhagyta. /MOT/Ky. JOGERŐSEN FELMENTETT A TÁBLA KÉT ÜGYNÖKÖT A CSALÁS VÁDJA ALÓL. Mellinger Árpád és Vértes Elemér b\;dapesti kereskedelmi ügynökök 1925-ben ^agyar Hitelvédő és Hiteltudósito Központ eimrcel kereskedelmi ügynökséget alaoitottak. A tőkét közösen fizették be és a cég közös volt. A cégtulajdonosok a következő évben üzletszerző ü ynökként alkalmazták Wachsmann Károlyt akit belépése után néhány nap mnlva felhivtak arra,hogy lépjen be a vállalkozásba harmadik cégtársként. Wachsmann nem lépett ugyan be, de kölcsönképpen foly^itott Mellingeréknek kétezer pengős kölcsönt, amelyről Vértes és Mellinger váltót sdtak, sőt fedezetül lekötötték irodájuk informáciés anyagát is. Wachsmann Károly néhány hónap múlva ujabb 48c pengős kölcsönt folyósított, miután azonban sem a pénze után jár-ó kamatokat, sem a megállapított havi fizetését nem kapta meg. visszakövetelte a kölcsöntőkét, majd peresítette követelését, végrehajtást vezetett ellenük, sőt feljelentette a két cégtársat csalás büntette'címén. A törvényszék előtt Mellinger és Vérté egyaránt tagadták bűnösségüket és miután csalási szándékukra vonatkozóan semmiféle bizonyiték fel nem merült,kőt megállapitást nyert,hogy Wachsmannnak a kölcsönpénz legnagyobb részét visszafizették, - ezen az alapon a büntet öt ó'rvénysz ék a két vádlottat a csalás vádja alól felmentette. A felmentő ítéletet most a tábla ^clkmann-tanáosa jogerőre emelte, /.MOT/Ky.