Magyar Országos Tudósító, 1930. február/1
1930-02-06 [031]
Budapest, 1030. február 6. Egységespárt 1.oldal. POLITIKA $ÖZ "' ''• 1 §§A Magyar Országos Tudósító jelenti: A Keresztény Kisgazda, Fö'ldmives es Polgári Párt közgazdasági bizottsága B a r t h o s Andor elnöklésé• vei ma délután ülést tartott, amelyen a földreform eljárás rendjén kiosztott földek vételárának csökkentésével foglalkozott. Ebben a kérdésben a bizottság korábbi utasitasa alapján Teme sváry Imre tervezetet készített, amely lehetővé tenné,hegy ott, ahol a földek ára a mai gazdasági viszonyok mellett tulmagasnak ::. itszik, bizonyos mértékű leszállításai történjék. A bizottság ülésén résztvett W e k e r 1 e Sándor pénzügyminiszter, M a y e r János földmivelésügyi miniszter, valamint S z a . t ó k y Alajos és V a r g h a Imre pénzügyi államtitkárok, A tervezethez S c h a n d 1 Károly, P e r 1 a k y György, C a izmadia András, P a t a C S y Dénes és még többen szólottak hozzá,hangsúlyozva, hogy szükségesnek tartják e kérdésnek nyugvópontra hozatalát, W e k e r 1 e Sándor pénzű yminiszter a felszólalásokra válaszolva hangsúlyozta, hogy a kérdés rendkívüli nagy horderejére való tekintettel szükségesnek tartja, hogy a párt bizottságot küldjön ki,amely a pénzügyminisztériummal egyetértőleg letárgyalja mindazokat a dolgozatokat, amelyek alapján ebben a kérdésben a segítés keresztülvihető lenne. X. H« §§A Magyar Országos Tudósító jelenti: A Keresztény Kisgazda-, FöJdmives- és Polgári PártjP e s t h y Pál elnöklete alatt - - értekezletet tartott, amelyen a kormány tagjai közül W e k e r 1 e Sándor pénzügyminiszter, V a s s József népjóléti miniszter, S c I t c v s z k y Béla belügyminiszter, M a y e r János földmivelésügyi miniszter, gróf K 1 eb elsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter, s a párt tagjai nagyszámban vettek részt. J iktáfa^-kZ^ <2/-4> P e s t h y Pál elnök napirend előtt bejelentette, hogy a párt közgazdasági bizottsága Temesváry Imre elaborátuma alapján öt tagu bizottság kiküldését határozta el a földreform eljárás rendjén kiosztott földek vételárának megállapítására. Ez az öt>tagu bizottság az illetékes minisztériumok kiküldötteivel megvitatja majd ezt a kérdést és lehetőséget keres arra, hogy a pénzügyi alapok megteremtésével a vétel-árnak olyan méráéklése jöjjön létre,amelyet a földhözjutottak elviselhetnek. Indítványára a párt S c h a n d l x Károlyt TemesYáry Imrét, Farkas Elemért, sókorópátkai Szabó Istvárt és Csizma dia Andrást jelölte a bizottságba. S c h a n d 1 Károly szóvátette, hugy a kisgazdáknak minden évben külön cséplési és betarulási engedélyt kell kérni. Minden ilyen engedélykérés bélyegilletékkel is jár, külön főszolgabirói kiszállási díjjal s mindezeken felül zaklatást is jelent*. .A külügyminisztérium annak idején tüzrendészeti okokra hivatkozva adta ki ezt az intézkedést. Ö maga is elismeri, hogy a betakarulás nem történhetik bárhol, de hogy ezért az engedélyért külön illetéket is kell fizetni,azt sem ö, sem a kisgazdatársadalom nem tudja megérteni.A belügyminisztert már többizben küldöttségek keresték fel ebben az ügyben, aki kivánságuknak eleget is tett s most legutóbb kiadott egy rendeletet, amely a tüzrendészeti szempontokat is szemelőtt tartva elrendeli, hogy az idén még kérni kell az engedélyt, de aki azt megkapja, annak a jövőben, ha a viszonyok nem változnak, azt újból nem kell kérelmeznie. Ennek a rendeletnek igen nagy jelentősége van, s ezért külön is köszönetet mond a belügyminiszternek a rendelet kiadásáért. Ez az intézkedés is azt bizonyltja, hogy a kormányzat szivén viseli a gazdatársadalom érdekeit, s ahol a magánérdekek' összeegyeztethetők a köz érdekkel,mindenkor méltányolja is a magánérdeket. Indítványozza, hogy a párt szavazzon köszönetet a belügyminiszternek a takarulási rendelet kiadásáért. /folytatá§a következik/