Magyar Országos Tudósító, 1930. január/2
1930-01-20 [030]
MAGYAR ORSZÁGOS TUDÓSÍTÓ. Kézirat. Hatodik kiadás. Budapest, 19.30. január 20. ' XIIT évfolyam, 15. szám,R E N D Ö R S fi G . A BUDAPESTEN LELEPLEZETT KOMI-.IUKISTA SZERVEZKEDÉSRŐL a főkapitányság a következő hivatalos jelentést adta ki: - A főkapitányság politikai nyomozó főcsoportja hosszabb időn á: tartó nyomozás után leleplezte és elfogta a kommunisták magyarországi pártjának ezidőszerint Budapesten tartózkodó vezető tagjait, kézrekeritette a párt technikai apparátusát és számos bűnjelet foglalt le. Megállapította és zár alá vette a kommunisták magyarországi pártjának két Illegális főbérleti lakását, az azokban feltalált butorckat, felszerelési tárgyakat, valamint a Hársfa-utca lC./c- szám alatt azt a teljesen felszerelt nyomdát, amelyen az utóbbi időben megjelent kommunista röpiratuk készültek. Őrizetben vannak a következő személyei; Hahn E lemér volt műegyetemi hallgató, nyomdász, aki a nyomdát kezelte, % 0" s a p ó .József vasmunkás, a "Kommunista" cimü sajtótermék szerkesztője, D a 1 1 o s Ferencvtisztviselőj, kinek lakásán az összejöveteleket tartották, Somló János magántisztviselő, aki szervezője volt a pártnak, M a 1 o nyal Kornélia varrónő, aki a röpiratokat elraktározta, Rosehfeld Szerén varrónő, Csapónak segítőtársa^ Klein Mór fcglalkozásnélküli, kin k lakásán volt az oktatás, Házi Ferenc géplakatos a párt egyik vezetője, K u b i s Gyuláné varrónő, aki lakásán rejtegette a kommunista nyomda nyomdászát, L ö w I n g e r József kárpitossegéd, kinek lakásán volt a titkos nyomda, Szántó László magántisztviselő, aki mint összekötő teljesített a nyomdászhoz szolgálatot, Bárd Ármin magántisztviselő, aki szervező volt^.kz Őrizetben lévői valamennyien' beismerésben vannak, a politikai osztály ma adja át őket a bűnügyi osztálynak. /MOT/H. HÍREK. AUTOGENHEGESZTÖ TANFOLYAM. Február 10.-én este fél 7 ótakor a budapesti m. kir. állami felsőipariskolában autogénhegesztc tanfolyam nyílik meg, melyen az összes.* hegeszthető fémek autogénhegesztését és az autogénvágást tanitják. A tanfolyam hat elméleti és 30 gyakorlati órából áll. Az előadásokat hétköznaponkínt szombat kivételével este félcV-től fél 9-ig tartják meg. Tandíj 3B pengő, melyet a beiratkozás alkalmával kell befizetni. Beiratkozni a felsőipariskola' irod^jában /Népszínház-utca P./ hétköznap délelőtt 10-12 óráig lehet. /M0T/B. -