Magyar Országos Tudósító, 1930. január/1

1930-01-03 [029]

Kézirat . 0\^l^ E 1 s o kiadás. Budapest, 1930, január 3, XII. évfolyam, 2.szám.­HÍREK . HÁRMAS SZENGÁZMERGEZES. Fentekre virradó hajnalon fél 5 éra tájban a Kartács-utca 25, számú házban hármas széngázmérgezés történt. Vitéz Szir­ma y József 35 éves traflkos lakásában a kályhacső kiesett s a kiáramló széngáz a család tagjait megmérgezte, Széngázmórgezést szenvedett a trafi­kos, 2fí éves felesége, valamint 6 éves László nevü kisfia, is, A men­tők mindhármukat első segítségben részesltették./M(T/M. HALÁLOZÁS, T>r, fsákváry János, a kispesti mentők orvosa, 24 éves korában, Szilveszter-estéjén meghalt. A fiatalon elhunyt mentőorvost pénte­ken délután 3 órakor temetik a kispesti uj temetőben. A végtisztesség^ autóikkal felvonulnak a budapesti, pesterzsébet és újpesti mentők ÍS./MOT/R,. MEGJELENT A MAGYAR STATISZTIKAI SZEL LE. A Magyar Statisztikai Szemle de­cemberi száma közli Kovács Alajosnak Erdély népmozgalmát 1921-27-ben vallásfelekezetek szerint tárgyal* tanulmányát, Konkoly-Thege Gyulának a magyar földbirtok jelzálogilag bekebelezett terhét az 192S. év végén és az 1929. év közepén ismertető tanulmányát, valamint 3 z ő 1 1 ő s y Zoltánnak Magyarország erdőgazdaságáról és fafogyasztásáról, valamint 3 o 1 m o g y i Józsefnek a világ gépkocsiközlekedéséről szóló cikkeit. Közli a szemle Svédország konzuli jelentését és a világ államainak legfontosabb statisztikai adatait. /MOT/B. —AZ UJFESTI MENTŐK BÁLJA, január 4.-én lesz Újpesten a Közművelődési Kör összes helyiségeiben /Árpád-ut 6fi./. /MGT/B. —A SZÜLÖK SZÖVETSÉGE január 7.-én, kedd-n délután 5-tól 8-ig rendezi első nyilvános szülői értekezletét /VIII. Mária Terézia-tér 8./, amelyen a pályaválasztási tanácsadás gyakorlati kérdéseit ismerteti Bálint Antal főtanácsos, az Országos Társadalombiztosító Intézet lélektani labora­tóriumának vezetője. Belépőn!j nincs. /MOT/B. K E T Z Ö M Ü V E 3 Z E T . —-AZ ERNSZT-MUZEUM KIÁLLÍTÁSA. Vasárnap nyilik meg az Ernszt Múzeum 1(8. k iállitása, amelyen C s * k István és r erimutter Izsák festmé­nyeket, Csóka István és F e s z t y Masa pedig grafikákat állítanak ki. /MCT/B* |B

Next

/
Thumbnails
Contents