Magyar Országos Tudósító, 1930. január/1

1930-01-15 [029]

MAGYAR. ORSZÁGOS TITKOSÍTÓ. „ i- 6 oldal. Budapest, 1930. január 15. /A főváros közgyűlése. Folytatás./ Vita nélkül fogadta el a közgyűlés t#bb iskolaépület tatarozá­sára, két leányközépiskolai tanszék átszervezésére, néhány tanügyi intézmény rendkivüli segélyezésére és több tanügyi személyzeti ügyre vonatkozó tanácsi előterjesztést, megadta a felhatalmazást a Tí/enckheim-palrta átalakítására megszavazott összeg felhasználására. Ezután N é m e t h y Béla tanácsnok terjesztette be jelen­tését' dr. K 1 á r Zoltánnak a fővárosi kOzkórházak ügyében elmondott vád­jaira. Bejelentette, hegy a megejtett vizsgálat alapján kiderült, hogy nem minden vád fedte a valóságot, kisebb bajok ugyan előfordultak, de ezek mind olyanok voltak, amelyeket rövid uton lehetett wvosAlni. A közegészségügyi ügyosztály megvizsgálta a kórházak élelmezését is több Ízben és meggyőző­dött róla, hegy az élelmezés kifogástalan, Maguk a betegek sem tettek komoly panaszt az élelmezés ellen. Klár vádként emiitette fel, h<-gy az egyik kór­házban rongyos matracuk voltak, a vizsgálat megállapította, hogy tartalék­matracok mindenütt rendelkezésre álltak. A Klár által kifogásolt evőeszkö­zök is már hónapok óta használatin kivül voltak helyezve. Általában véve megállapította az ügyosztály váratlan vizsgálatok utján is, hogy a betegek ellátásáé, teljesen kifogástalan. Dr, K 1 á r Zoltán szólt a tanácsnok jelentéséhez. Beszé­dét azzal kezdte, hfgy a főpolgármester jegyzőkönyveit szóvátették a közi­gazgatási bizottságban s ez alkalommal dr. C a illéry Arrlrás kettőt kifogásolt: először azt, hogy ő Klár mi elmen járta be a kórházakat, másod­szor pedig azt, hogy interpellációja mögött nem valami rejtett cél lappangott e. Megnyugtathatja O'silléryt, hogy ezután is ki fog menni a korházakba, akár tetszik ez Csillérynek, akár nem. Tanácsot vagy engedélyt nem fog errenézve Csillérytől kérni. Ami pedig nsillérynek azt az inszinuációját illeti, hogy őt rejtett cél vezette, ezt a leghatározottabban visszautasítja, Ezekután "áttér Klár a főpolgármesteri jegyzőkönyvekre. El­sőnek felpanaszolja hftgy a főpolgármester a kiszállásra őt nem hivta meg, pedig megígérte neki. Meghívta Tauffer Vilmost, nem tudja milyen elmen. Tauffer elnöke az Országos Közegészs&gügyi Tanácsnak, de ez a tanács nem szerve az autonómiának, A vizsgálat óta beszélt a főpolgármesterrel, Elis­meri, hogy az a bizottság, amely a főpolgármesterrel kiszállott a korházak­ba, elvégezte azt:-* a feladatot, amelyre szánva volt, ó', Klár, tüzet gyúj­tott, a bizottsági jegyzőkönyv megpróbálta a tüzet eloltani, a közönséget megnyugtatni. Interpellációja óta az ügyosztály tebb ízben kiszállott a kórházakba, ö maga is résztvett a kiszállásokban és meggyőződött rola, hogy azóta a kórházi ellátás mindenütt a lehető legtökéletesebb. Ezt érte el interpellációjával és meg van elégedve ezzel az eredménnyel. Meg akarja még jegyezni - és ezt örömmel állapltja meg - hegy Némethy.Béla tanácsnok és Salamon Géza tanácsjegyző a két felsólalása kPzött is, azóta is, tebb izhen razziaszerüen vizsgálatot tartottak a korházakban. Általában, amióta Német&y tanácsnok áll az ügyosztály élén, Igyekeznek 10-15 év bűnét jóvátenni. A jelentést elfogadja. A közgyűlés Is elfcgadja a jelentést. Vita nélkül megszavaz •• za a közgyűlés a Madarász-utcai gyermekkórház költségelőirányzatát, az T Jj­Szentjános kórház két osztályának építési költségeit, több korház tataro­zását, a Tölgyfa-utcában és a Kistemplom-utcában tüdőbeteggondozó létesítését illetőleg kibővítését, egy betegfekvőcsarnek létesítését és kisebb tulkiadá* sokat. Harmincegy patikaügyet J *.^tr.rvf-t-t •'• • egyszerre tárgyalnak. A tanács előterjesztése ugy szol, hogy ezek- közül hármat párt-ilólag terjesz­teneX fel a népjóléti miniszterhez. Tetrovácz Gyula kifejtette,hogy ez a három uj gyógyszertár is felesleges, mire a közgyűlés az összes patika­kérvényeket elutasította, öt jelentéktelen pontja vrlt még a napirendnek, ezeket vita nélkül elfogadták. Következtek az interpellációk, Dr. B o z ó k y ^dám a gépkocsik menetsebessége ügyében interpellált, dr. Farkas Zoltán azért, mert^a nyilvános villanyórákat külföldről szerzik be, Lévai Sándor kifogásolta, hogy egy üzemnél 35 évnél Idősebb munkásokat nem alkai­I máznak, dr. 71' e n c z e 1 1 Árpád a közúti anónak detektívek által való be­hajtását kifogásolta, R é v é s z Zsigmond a sertésközvágóhid mellett I /Folyt.köv./

Next

/
Thumbnails
Contents