Magyar Országos Tudósító, 1930. január/1
1930-01-14 [029]
MAGYAR CRSZJBOS TUDÓSÍT Kézirat Tizenharmadik kiadás (t,Qr — — Budapest, 1930, január 14 0 1 XIA-, évfolyam, 10, szam. / Székács Elemér é 3 Vargha István dr. a Mezőgazdasági Társaság ankétjén. Folytatás 1, / Az eloadé felfogása szerint a végos> cél a huza termelésével és^értékesitésével foglalkozó gazdaságpolitika számára tehát csak a buzajnincségi és mennyiségi többtermelésének Hankóozy által bebizonyított lehetőségű összhangzatos megváló , itása lehető Mivel azonban ennek a célnak a megvalósítása csak hosszabb időre, sok évre nyul* programm eredményeként érhető el, - az átmeneti Időben a gazdaközönség helyzetét néhány átmeneti intézkedéssel kellene megkönnyíteni. Ilyenfajta Intézkedések között számbajöhetne a tőzsde szokásoknak o lyan módon való megváltoztatása, hogy az eddigi helyzettel .•azemben a különlegesen Jőmineségü buzanemek árfolyamát külön jegyezzék, hogy a gazdaközönség a jobb minőségű buza értéktöbbletéről megbízható tá jékozódást tudjon szerezni. Ezzel kapcsolatos az a kívánság is, hogy a határidő jegyzés ne vonatkozzék a jövőben a leggyengébb minőségű magyar búzára, - amint az a mai viszonyod között megvan, - hanem amellett a jobbmlnőségü búzák részére külön határidőriocot szervezzenek. A kiviteli prémiumok ügyesen alkalmazott rendszerével is bizonyos eredményeket lehetne elérni, és az előadó részletesen vázolta, hogy ezen a téren mik volnának a tennivalók. Ezzel szemben a termelési költségek leszállítsa, csak kevés sikerrel kecsegtet A tetszéssel fogadott két előadás után & b e r Antal elnök közölte a megjelent hallgatóközönséggel, hogy az ankétet a következő héten folytat ják és a jövőheti ülésen elör eláthat°an be is fejezik. /MOT/KY. HÍREK, -—-AUTOGÁZOLAS. Kedden dé lután a Hungária ut és Kerepesi ut 1 eresz tezésénél a Bp. 28-930 rendszámú gépkocsival La c z k ó József 25 éves soffőr elütötte D o Iák Antalné 63 éves napszámosasszonyt. Az Idős asszonyt a mentők kissebb sérülésekkel a Rókus kórházba vitték, ahonnan bekötözés után elbocsátották. /MOT/M. BALESET MUNKAKÖZBEK • K á n a i András 24 éves napszámos jobbkezét a Noszloni ut 1 számú gyártelepen az egyik géo elkapta és két ujját leszaki+totta. A szerencsétlenül járt munkást a mentők súlyos állapotban vitték a Szent István kórházba. /MOT/M* FEREEOZY PEREN0 TEMETÉSE. Kerden délután félnégy órakor temették a Kerepesi uti temetőben Pere nczy Pereme ny. miniszteri osztálytanácsost és irót, a Tételi Társaság tagját. A temetésen előkelő és nagyszámu gyászoló közönség volt jelen,ott voltak: Berzevlczy Albert, Teker Gyula, Mariái Ödön, gróf Teleki Sándorné, Eerczeg Perenc, Császár Elemér,Petrcviés Elek,Vcjncvich Géza,Kéky Lajos,Ybl Ervin, Hegedűs Sándor,Lampérth Géza,Petrl Mór és még sokan mások. - Az egyházi gyászszertartás után Tékán Gyula mondott buosuző beszédet a Petőfi Társaság nevében,méltatta az elhunyt kiváló- emberi érdemeit és irodalmi munkásságát. Az elhunytnak bölcsőjénél -mondta - három nemtő állott, a dal, a szellem és a gyengédség géniusza. Ismertette az elhunyt költői kvalitásait s h£dol<* tisztelettel emlékezett meg szelleméről és megelevenítette^, gyászolók szivében Ferenczy Perencet, a gyengédság mintaképét. Teker Gyula^beszéde után a koporsót a gyászkocsira emeltük és a gyász kocsi a székesfőváros által adományozott díszsírhelyhez vitte a i-oporsót. /MOT/E. *