Magyar Országos Tudósító - 3 Soros Újságja, 1929. június
1929-06-25 [016]
A párisi Le Ternps 1 vasárnapi vezércikkében a román-magyar optánsperről ir, szerinte Románia nem járulhat hozzá olyan megoldáshoz, amely sértené szuverenitásét. A vezércikk elismeri, hogy Magyarország arra törekszik, hogy biztosítsa a békeszerződés rendelkezéseinek értelmében létesitett vegyes döntőbíróság normális működését. A bukaresti Curentul szerint a román kormány volt az, amely az optánstárgyalások megszakadását előidézte és a lap szerint ez a szakadás végleges lesz. Londoni jelentés szerint Baldwin mint az ellenzék vezére javasolni fogja aac Dttmald miniszterelnöki fizetésének felerrá-ósét, mert az eddigi miniszterelnöki fizetésből a vagyontalan Mac Donald nem tud állásának megfelelő reprezentatív életmódot folytatni. Az egyik angol lap már többször foglalkozott azzal, hogy Mac Donald első audiencája alkalmával kölcsönkért autóval ment a királyhoz és most is földalatti vasúton jár be hivatalába. Az' a spanyol repülőgép, amelyen Pranco őrnagy két katonai pilóta kíséretében pénteken délután indult: el az Atlanti-Oceán átrepülésére, nyomtalanul eltűnt és az a gyanú, hogy a repülőgép utasaival együtt a tengerbe veszett. Az Egységes Községi Polgári Párt tegnap esti értekezletén Kozma Jenő bejelentette, hogy a pártközi megállapodás értelmében Ereky Károly lett a vásárpénzTi éli elnöke. A fővárosi kölcsönkötvénytula jdonos ok ülést.. tartottak , amelyen követelték, hogy a főváros a jövő évi költségvetésbe olyan összeget állítson be, hogy a reális kamatszolgáltatást meg lehessen kezdeni belűle, A napokban Budapestre érkezett M. Borde a francia kötvénytulajdonosok védőszövetségének képviselője és tárgyalást kezdett a pénzügyminisztériummal a koronaértékű pap ir járadékok valorizációja .tárgyában ./Nemzeti Újság./ A románok által nacionalizált Resicai Vasmüvek most tartotta meg közgyűlését, és 129 millió lei nyereségből részvényeként 50 lei osztalékot fizet. Az igazgatósági jeíentés szerint Minopyrit S*A. Roumaine uj vállalatot alapítottak a folsomagyarországi kohó román területen maradt kénkovand bányáinak átvételére. /Pesti Napló./ Az amerikai P, Morgan bankház uj élelmiszertrösztöt alakitott, amelybon az U.S.A. három legnagyobb élelmiszervállalata a Pieischmann Co, a Royal Baking Poudre Co és az E ,W. G-ilette Limited foglalnak helyet. A Morgan v ank közlése szerint kilátás van arra, hogy a Chase and Samborn kávécéget is bevonják a trösztbe. Bukaresti jelentés szerint a svéd gy ifatrösztV 1 kötött megállapodás értelmében 150 millió jhei alaptőkével megalakxtottak azt a részvénytársulatot, amely a gyufamonopólium ügyeit intézi. A Shell-koncern /a Shell Union Corporation/ 50 millió dollár névértékű elsőbbségi részvényt bocsát ki, amely összeget a vállalat adósságainak törlesztésére fordítják. A hivatalos lap tegnapi száma közli, hogy a Községi Takarékpénztár 3.6 millió pengőről 10.8 millió pengőre emelte fel alaptőkéjét és ezzel a londoni Hambros csoport kikötésének tett eleget, hogy ezzel megteremti a záloglevél biztosítéki alapot, aminek megtörténte után a Hambros bank az emissziót szivesen átveszi. /Magyar Hirlap./