Magyar Országos Tudósító - 3 Soros Újságja, 1929. január

1929-01-09 [003]

A Magyarság részletesen ismerteti báró Forster Gyula mcst megjelent tanul­mányát, amelyben súlyos vádakat emel a vallásalapok kezelésének mai rend­szere ellen. A Pesti Kirlap arról értesül, hogy Nürnberg városa tiezezer márkát adott magyar művészek képeinek vásárlására. Az Újság szerint Zsitvay Tibor nem hajlandó az igazságügyminiszteri tárcát vállalni, csak ugy, ha az uj sajtótörvény megszerkesztésére szabad kezet, kap. A londoni Financial Newsnek jelentéséhez, mely szerint Csehszlovákia legá­lis arany standardra tér át, a Práger Tagblatt megjegyzi, hogy ez tisztára formai lépést jelent, és semmi esetre sem a pénzegység megváltoztatását. A Práger Tagblatt szerint a jugoszláv államvasutak most tárgyalnak a közép­európai vas-karteilal 800 wagon vasúti anyag szállításáról. A legutóbbi jugi­szláviai események következtében azonban a kartell tagjai között tanácsko­zás indult meg arról, hogy a megbizás elfogadható-e, mivel a jugoszláv ál­lam kölcsönügyl tárgyalásai Londonban meghiúsultak. Genfben dr. Trendelenburg német államtitkár a Népszövetség gazdasági bizott­ságának uj elnöke tegnap délelőtt megnyitotta a szénszakértök ülését, ame­lyet a gazdasági bizottság a szónprobléma megvizsgálására hívott egybe> A newyorki Blair bankház , amely tavaly Jugoszláviának hárommillió dollá­ros függökölcsönt folyósított, állítólag a jugoszláviai események miatt e kölcsönből kétmillió dollárt azonnali hatállyal felmondott./Pesti Napló/ A 8ródiumgyár konszernjének egyik vállalata az újpesti Pannónia bőrgyár felszámold /Festi Napló/ A Piumei fLlze a jövő hónap végén zárja le üzletévét, amely nyereség­gel zárul, k Festi Napló szerint a fiumei ^Lizs., dacára ennek, az idén sem fizet osztalékot és a nyereséget tartalékolni akarja. Dálbcky-F.cváts Jenő indexszámítása szerint decemberben a létfentartás átla­gos költségei 0*59 J&-kal drágultak-. A Gyufaárusitó r.t. igazgatósága a hivatalos lap mai számában a hitelező­ket felhxvja, h%gy követeléseiket hat hónap alatt jelentsék be* A Schossberger Henrik budapesti bankárcég és Wáhl Béla fia terménykereske­dő és bankbizományos xjég 188,750.000 koronás valutavásárlásból előállott perében a Kúria a Wahl céget elmarasztalta. /Magyarság./ A Pester Lloyd arról értesül, hogy az osztrák pénzügyminisztérium egy ben­zinadót kreál.Az uj adó literenként 10 és 20 Groschen között lesz* A német Kalisindikátus 1928-ban 13899574 dz. tiszta kálisot adott el. /Berliner Börsenccurir 1*6 4 / A Manufacturer Trust Co, Interstate Trust 9é ís a State Bank Trust Go fu­zionáltak* A három bank összaktivája 45o millió dollár./B.B»G.I.6«/ A berlini uj telefonkönyv 13.000 oldal terjedelmű, cca 300.000 előfizető nevét; foglalja magába. Januárra 8.000 41 előfizető jelentkezett. /Berliner Tagblatt./ A lengyel textilgyárosok egyesülete az eddig érvényben volt 9-10 havi vél­tóhiteleket megszüntette és a váltók lejáratát maximális 6 hónapban álla­pította meg. /N. Fr.. Fresse 1.8./ A Oasnati selyemgyár Ccmoban 30 millió ifclra defficittel csődbe jutott.Cas­nati elnököt és Suzzi igazgatósági tagot hamis bukás miatt letartóztatták* /N. Fr.- Presse. 1.8./

Next

/
Thumbnails
Contents