Magyar Országos Tudósító, 1929. december/2
1929-12-27 [028]
Kézirat S i $ Második kiadás Budapest, 1929. december 27, "-ar XI. évfolyam, 2D5.szám, / Tóth János temetése. Folytatása. / , .. ' y-'abb egyházi áldás, am,\ű gyászének után B ö r c s ö k Andor, az r.rsz g os Földbirtokrend ez 6 Bir°ság másodelnöke az ">FB. nevében mondott búcsúztatót. A másodelnök könnyekig meghatott hangon vett buosut a jő főnöktől Ó3 a jó kollegától. Majd rövid vonásokban ismertette Tóth János pályafutását, elmondotta, hogy az elhunyt úgyszólván nyomtan az egyetemi tanulmányai befejezése után a politikai pályára lépett ós a legádázabb politikai karcok kellős közepébe került. Elejétől kezdve a régi 4ft-as es függetlens-g i pártnak az eszméit vallotta, ebben a pártban harcolt az önálló Magyarországért, előbb kokat( nai sorban, majd vezérként, összesen közel har; ino esztendeig. Apponyinak volt egyik leghűségesebb fegyvertársa és barátja, Apponyi mellett a kultusztárca államtitkárságát vállalta, a koalíciós kormány uralomra jutása idején, majd a világháború Utolsó évében, az utolsó Wekerle-kabinetben a belügyminisztériumot vezette. A kommün alatt sok szenvedésen ment keresztül,majd a földbirtrkreform megvalósulása idején, a helyreállított rend uralomra jutása után az ország kormányzójának felhíváséra az országos Földbirtokrendező pir ü ság elére állott <=>s segített végrehajtani és tető alá juttatni a földbirtok reform korszakos müvet. Százezrek es százezrek áldják ma Tóth János nevét, ha iirokkantak, hadiözvegyek és hadiáivák ezrei, akik igény j ogos ságuk alapján földhöz es házhelyhez jutottak. Biroi működésében a legpártatlanabb igazságosság vezérelte, senkinek nem kedvezett, senkivel kíivéteít nem tett és őzért emléke,mint a pártatlan nagy biráé hosszú, h( sszu időkön keresztül élni frg. Bírósága tagjainak nemcsak bölcs vezére, hanem valóságos atyja is volt, Itt állunk most a ravatalodnál - fejezte be szavait porosok Andor - velünk együtt resztvesz a magyar nemzet és a mi nagy gyászunkban az első magyarember , a kormányzó ur őfőméltósága vezetésevei a magyar birói ős jogászi világ csaknem mind m tagja. Elmondhatod majd, kedves barátinak, a római költővel : " N^n amis mcriar !", - nem halhatsz meg egeszén, mert emléked mindenkor elni fog a csonka haza törtenelmeben. Végül B o t t 1 i k István báró országgyűlési képviselő, a regi 4ö-as és függetlenségi képviselőtársak nevében vett buosut az elköltözctt-től. Megemlékezett rola, hogy a függetl .-ns égi eszmének az el hunyt egy emberöltőn keresztül tántoríthatatlan hive es meg nem alkuvó harcosa volt. Személyében a magyar fájdalom és a magyar erő egyesült, A változó korokon , a katasztrófákon keresztül Tó,th Ján< s felismerte azokat áz értékeket, amelyek állandóak es amelyeket a magyarságnak a maga haladása érdekében a múltból átmentenie, konzerválnia kell. ' Ha visszagondolunk a regi függetlenségi párt életére, azokat a hires politikai harcokat el sem lehet képzelni anélkül, hogy Tó'th Jánosra is ne emlékeznénk. Ez a párt ma már nincs, ie az eszme él és élni fog, mert ez az eszme még ma sem valósult meg teljesen és megvalósítása egyre nehezebb feladatok elé állit minden magyarembert. A függetlenségi párt gyászában az egész nemzet résztvesz és a magyar kormányzóval az éién,ime, itt áll Tóth János koporsójánál az egész ország. Tóth János példája mindenkor lelkesíteni fog minden becsületesen gondolkozó magyar hazafit. Az utolsó gyászbeszéd elhangzása után H o r t h y Mikló, kormányzó kifejezte részvétét a családtagoknak,majd szárnysegéde kíséretében eltávozott. A hatalmas tölgyfakoporsót ezután nyololovas halót tasicocsira emelték, majd megindult a hatalmas menet a Kerep ísi-uti temető felé. A gyászmenet elén lovasrendorök haladtak, azután következett a roskadásig megrakott kosznruskocsik s^ra, maid a halottaskcesi után az első autóban Ravasz László püspök es kisérfefce, az azután következe kocsikban a családtagok, a legközelebbi hozzátartozók, a tisztelők es a barátik isrege foglalt helyet tA magánautók és taxik hosszú sorát három hatalmas autóbusz zárta be, amely / a résztvevő közönség j^vitte ki a temetőbe. PJ fí ó A Kerepesi- uti temető egyiu családi kriptájában helyezték örök nyugalomra az GFB elhunyt elnökét, elhunyt felesege és gyermekei koporsói mellé. / Folytatása következik, /