Magyar Országos Tudósító, 1929. december/2

1929-12-20 [028]

A TÁBLA JOGERŐSEN FELMENTETTE HEVES BELA V£bT ÚJPESTI SZÍNIGAZGATÓT A CSALÁS VÁDJA ALÓL. Heves Béla színigazgató éveken keresztül bérelte Újpest város tanácsának en gedélye alapján az újpesti Biaha Lujza Színházat. 1925 júniuséban azonban a város tanácsa a színházépületet közveszélyesnek nyilvánította és a további előadásokat azonnali hatállyal megtiltotta. Az igazgató megfelebbezte ezt a határozatot, felebbezésének helyt is adtak és a felsőbb hatóságok megenged­ték, hogy a színházi üzemet a kérdéses épületben az 1925/26 évi szezonban is folytathassák. Ennek az idénynek a telén azonban rosszul kezdett menni a szinház, ugy ho-gy Heves Béla igazgató kénytelen volt a játszási engedélyt pénz hiányában átengedni Andor Zsigmond színigazgatónak. Innenkezdve Andor bérelte a színházat és ő vette át részben Heves Béla kötelezettségeit is. Ezek között a kötelezettségek között első helyen szerepelt Reisz Zsófia, fér jezett Rajna Józsefnő követelése, akivel Heves Béla már korábban többéves szerződést kötött a színházi büffé és a színházi ruhatár bérletére vonatkozó lag . Reisz Zsófia az 12oo pengős évi bérleti összeget már az 1926/27 szin­ház! idényre is előre kifizette volt Heves Bélának. Andor Zsigmond ezt a szerződést a maga részéről is vállalta és hajlandó lett volna a büffé és ru­határ bérletét az asszonynak átengedni. A szinházépület tulajdonosai: Mos­kovitz kör és Deutsch Jenő dr. azonban a saját kezelésükben kivánták a ruha tár és a büffé vezetését folytatni, Később a tulajdonosok belementek volna már abba, hogy Reisz Zsófia legalább a ruhatár bérletét továbbra is megkapja, ellenben a küszöbönálló megegyezést az asszony agresszió magatartása meghiú­sította, i Heves Béla erre felajánlotta Reisz Zsófiának,hogy az előre felvett bérleti összeg kétharmad részét, 8">o pengőt nyomban visszafi zeti x az asszony *ak, a hátralékos négyszáz pengőt pedig később, részletekben fogja megfizet­ni. Reisz Zsófia ebbe az ajánlatba nem ment bele és igy ez az egyezség is meghiúsult, Az asszony feljelentésére Heves volt színigazgató ellen csalás büntette cimén bűnvádi eljárás indult, azonban a pestvidéki törvényszék bi­zonyítottnak vette Heves Béla jóhiszeműségét és ezen az alapon a volt szín­igazgatót az ellene emelt vád alol felmentette. A felmenti Ítéletet-most a tábla Folkmann-tanácsa helybenhagyta és jogerőre emelte. /MOT/Ky. BIZONYÍTÁS KIEGÉSZÍTEST RENDELT EL A TÁHÉft. A FORGALMI ADÓHIVATAL FONOK S lAZNEGY/ENMLLLIÓS SIKKA3ZTA 31 ÜGYÉBEN. Ats Nagy Zdtán szigetvári forgalmi adóhivatali körzeti főnök fivérével, dr. Ata Nagy Ferenc budapesti ügyvéddel, továbbá két nővérével együttesen birtok­áért folytatott Papp Sándor biharmegyei földbirtokos ellen. A Földbirtokren­dező Bíróság előtt, lefolytatott pör egyezséggel végződött. A bíróság Tapp Sándort száz métermázsa buza értékének megfizetésére kötelezte és ez az ösz­szeg, amely a négy Atá Nagy-testvér között egyenlő részben került volna fel osztásra, 1924 szeptember elsején veit esedékes. Közben Ats Nagy Zoltán Nád­udvaron tárgyalásokat kezdett Papp Sándor egyik megbízottjával, Kun Vilmos­sal, akivel abban állapodott meg, hogy amennyiben Papp négy vagén buza árát azonnal kifizeti, az összeg további részére testvéreivel egyetértésben hosz­szabb haladékot hajlandó adni. Kun Vilmos elfogadta ezt az ajánlatot és ki­fizetett Ats Nagy Zoltánnak 1924 július közepén közel száznegyvenmillió ko­ronát. Ats Nagy Zoltán az összeget négy részre osztotta, egy részt elküldött Ats Nagy Ferencnek, egy másik részt Áts Nagy Irén, férjezett Berzsenyi ^ol­táraié nevü nővérének, a harmadik részt megtartotta magának, sőt a negyedik részt is visszatartotta, azzal a megokolással,hogy negyedik testvére: Ats Nagy Mária, férjezett Szabó Zcltánné nagyobb összeggel tartozik neki és a közöttük fennálló állandó elszámolási viszony alapján szt az összeget most levonja a tartozásból. Áts Nagy Mária az#»nban ebbe a megoldásba nem ment bele, vitatta,hegy fivérének egyáltalán joga lett volna nevében ilyen egyez séget kötnie és ha már kötött is, a kapott pénzt nem volt joga visszatar­tani. Ezen az alapon Áts NagyZoltán adóhivatali körzeti főnök ellen slkkasz tás büntette elmén bűnvádi eljárás indultA budapesti büntetőtörvényszék nem fogadta el a vádlott védekezését, a feljelentő Áts Nagy Máriának adott í gazát és a vádlott Áts Nagy Zoltánt sikkasztás büntette miatt hathónapi bör tönre és háromévi hivatalvesztésre Ítélte. A tábla Folkmann-tanácsa most eb ben az érdekes ügyben bizonyos körülmények pontos tisztázására bizonyitáski égé szitást rendelt el. /MOT/Ky.

Next

/
Thumbnails
Contents