Magyar Országos Tudósító, 1929. december/1

1929-12-02 [027]

MAÖYAH ORSZÁGOS TUDCSIT^ 4. törvén:/széki kiadás. Budapest ,1929 .december 2. --- GYILKOSSÁG VAGY ÖNVÉDELEM? • Tuboly Péter * asztalossegéd szándékos emberölés bűntettével vá­doltan állott ma a büntetőtörvényszék Márton-tanácsa előtt. A Vád szerint Tuboly ez év augusztus 12-én zsebkésével agyonszúrta Heck Józsefet) akivel távcli rokonságban állott. Tubcly Péter védekezése során elmondotta, hogy mostohatestvérének, árezovánszky Imrének a feleségével több mint egy év óta viszonyt folytatott. Egy este Brezovánszky felkeresett enge m, vele volt Heck József is, - val­lotta. Brezovánszky átadott egy levelet,amely azt tartalmazta,hogy azonnal utazzam el, mert az életem nincs biztonságban. A levél elolvasása után maga brezovánszky is figyelmeztetett, hogy vigyázzak és ne foglalkozzam többet a feleségevei, különben baj lesz. - En nagyon szivesen lemondok a feleségedről - mondtam néki - csak tégy róla, hogy ne jöjjön utánam* Brezovánszky és Heck József ezután eltávoz tak. Este elmentem Albertfalvára az Andor-utcába, ahol rokonaim laknak. Ott voltak Brezovánszkyék és Heckék is. Amikor Heckné meglátott, egyszerűen ki­lökött az ajtón. En az ajtOt be akartam nyomni, mire Heckné felémsujtott s én is megütöttem. Heckné kiabálni kezdett, én elmenekültem, de Brezovánszky utánam rohant. Megfogta a nyakam s miközben én ki akartam szakítani magam a kezei közül, utóiért Heck József is* Valahogyan sikerült a zsebkésemet elő­vennem, önvédelemből magam körül hadonásztam s eközben szúrhattam meg vélet lenül Heck Józsefet. Marton elnök: Szóval nem akarta megszúrni? - Nem, hisz enne nem vétett ellenem soha semmit. Özv. Heck József né kihallgatása következett ezután. A 3ógeroméknál valtam az Andor-utcában - mondotta - amikor beállított Tubcly Féter* Menj szé f.en haza, - mondtam néki - ne háborgasd a családot. Közben odajött a hugem, -xr-ezovszky Imréné és azt mondta, beszélni akar a Péterrel. - Nincs vele semmi beszélnivalód - mondtam a húgomnak - te meg Pétfer neggön menj haza. -Jóformán még be sem fejeztem a mondatot - folytatta a tanú - mikor Péter ugy fejbevágott, hogy elöntött a vér. Brezovánszky Imre a Tétet a kijárat felé tuszkolta és rendőrért kiabált. A hugrm sirvafakadt s azt mftndta, hogy ha rendőrt hívnak, ő cng:/ilkos lesz. A húgom után szaladtam s mire visszaérkeztem, a férjem már összeesett 3 néhány óra múlva meghalt. Ta­nukkal tudom bizonyítani, hogy Tuboly Péter hetekkel előbb készült már erre a gyilkosságra és nem önvédelemből szúrta le a férjemet. Kabdebó Mártc n dr; királyi ügyészségi alelnök vizsgálat elrendelé­sét indítványozta arravenatkezóan, hogy Tuboly Péter emőre megfontolt szán­dékkal szúrta le Heok^ Józsefet. A védő ezzel szemben azt kivánta bizonyítani, hogy Brezovánszky, aki dijbirkózó, verekedések során már több embert megszúrt, s a vádlott ijedtében vette elő a zsebkését, amikor Brezovánszky és Heck József rátámad­tak, A törvényszék az előterjesztett indítványoknak helyt adott, elrendelte a vizsgálatot és a tárgyalást; elnapolta ,/MOT/ SZ. EGY RÉSZEG VÁBLpTT A BIRÖSAG ELŐTT. Dohány Ferenc szállítómunkás, akinek a neve a Vági-párt bünpöreivel kapcso­lattan vált ismeretessé, több társával együtt magánosok elleni erőszak vétsé­gével vádoltan állott ma a büntetötervé nyszék Márton-tanácsa előtt. - Volt-e már büntetve? - kérdezte Marton elnök Dohány Ferencet. - Kisebb büntetéseim már voltak - hangzott a válasz. - Huszonhét esetben állt már maga a rendőrbiróság előtt - mondot­ta sz elnök. - Huszonhét esetben? Volt az hzázhus zenhét is! Crosz Lajos géplakatos,a per másik vádlottja állt most a birói emelvény elé. - Magából dül a szesz - ferdült az elnök erélyes hangon a vádlott hoz. Maga olyan részeg mint egy disznó, yem szégyeli magát igy idejönni a biröság elé. Volt-e már büntetve? - Még nem voltam - válaszolta Orosz borizü hangon. - Botrányos részegségért öt pengő pénzbirságra Ítélték. - Ha ez is büntetésnek számit - méltatlankodott Orosz - akker voltam büntetve. - Ugy látszik, ez maga szerint nem büntetés, hanem kitüntetés veit /Folyt,kcv./Gz.

Next

/
Thumbnails
Contents