Magyar Országos Tudósító, 1929. december/1
1929-12-05 [027]
MAGYAR ORSZÁGOS TU?r3ITő. Kézirat. //,/•' J> tfV 2 ol*>al. Budapest, 1929. december 5. P -— /A főváros közgyűlése. P>xi^t*rtés JT/ Amit tehát a főpolgármester tett, az eltávolodás a jog területére! és átlépés a hatalom birodalmába. A hatalom ezúttal megsértette a jogot és igy szükséges életrekelteni azokat a fakul* és elhalványuló jogokat, amelyek az önkormányzat rendelkezésére állanak. Az alkotanár.yblztosit<i térvényből és annak Indokolásból vett Idézetekkel bizonyltja, hogy. a törvényhatóság jogkörének védelme elsőrangú államjog! érdek. És hogy a törvény alapján áll * törvényhatóság, most amikor panaszt akar emelni. Á törvény felirati jogot biztosit a törvényhatóság^kfiak és ez a felirati jog semmiféle megkitépnek nem lehet alávetve. Ennek a felirati jognak alapján szólhat Mele ByóXpeyt törvényhatósága minden közérdekű, országos politikai kérdésbe, természet*-* aen fokozottan joga van rrlyan kérdéssel foglaUSúani, amely a főváros létalapjával és jövőjével szervesen összefügg. Minden közület - kereskedelmi kamara, ügyvédi kamara, uj ságlr-óegyesület;, foglalkozott a fővárosi térvényjavaslattal, ki meri tehát vitatni, hogy a törvényhatóságnak magának nincs jaL? joga vele foglalkozni, A peyer Károlyhoz Intézett levélben a főpolgármester a renökivüli közgyűlés egybehivásét indokolatlannak mondja, Ezzel szem»en Bródy a törvénnyel *s az ügyrenddel oizonyitja, hogy a főpolgármesternek nincs joga indokokat vizsgálni, ha hegyven bizottsági tag a közgyűlés egybehivását kérte. Pe tévedett a főpolgármester az indokolásban akkr is, amiker kijelentette, hogy október 23.-án már foglalkozott a közgyűlés a fővárosi törvényjavaslattal, október 23.-án még nem is volt meg a fővárosi törvényjavaslat, osak tervezet volt, már pedig törvényjavaslat és tervezet között nagy a különbség* Ami a^főpolgármester levelében ffglalt egyéb okfejté seket illeti, azok sem helyt állók, mert csak a közgyűlés jogosult elbírálni, hogy felmerültek-e frlyan ténykörülmények, amelyek más határozatok meghozatalát okolhatják meg. A törvényhatóságnak minden körülmények között jega van felirattal élni, ezt mondja a törvény és ezzel szemhen nem lehet statútumra hivatkozni, mert a statútum nem lehet eresebb a törvénynél. Mindezek alapján megállapítja, h^gy a főpolgármester hatósági jogot törvényellenesen gyakorolt és'megsértette egymttal Podapest Polgármesterének törvényes hatáskörét-/' le a legsúlyosabb sérelem a tö'rvényhatórági bizottságot érte, amely semmiképpen aem szclgált rá az ilyen el%á násra, mert tanácskozásainak színvonala megfelelt annak a nagy szellemi, erkölcsi, gazdasági erőforrásnak, melyet a főváros képviselete magában foglal. A közéleti enkölos volt itt mindig uralkcöló és felemelő látvány volt az em béri önérzetnek, a hozzáférhetetlen tisztességnek egy-egybirllláns meguyi* lat kezása. Ezt a törvényhatóságot nem lehet, nem szahaá némasígra kárhoztatni.^. Beszédét igy fejezte oe: - A biréság bölcsessége orvosolja a sajgó sebet és adja vissza Budapert szavát. Hatalmas tapssal honorálta a baloldal Bródy Ernő beszédét, s amikor még kijelentette, hogy a. panaszt a független, pártatlan m. kir, bíróság fogja elbíráld, percekig ünnepelték őt. /Folytatása következik./ HÍREK, -—Mar GIMNÁZIUMI I AZf-ATr ÜNNErLÉ.TF. Bensőséges, meleg ünnep folyt aa le a Tavaszmező-utcai reálgimnáziumban. Dr, Lengyel Miklós az Intézet igazgatója töltötte ben sfcolgálatátiak 25. évét és ebb£l az alkalomból a testület valóságos háziünnepléssel ünnepelte igazgatóját, T * r d a y Lajost h. igazgató tolmácsolta a tanéri testület érzelmeit, kiemellie azt a gyönyörű nevelőmunkát, amely Lengyel Miklós 25 éves pályáját jelenti és amelyben hazafias, vallásos magyarokká nevelt generációkat. Az ünnepségen jelen volt a főigazgatóság kiküldöttje ls. Este pedig a Metropol-szállóban b , oankett volt, amelyen dr. T i n t é r Jenő főigazgató Weidinger Gyula l/l miniszteri tanácsos és közéletünk több kiválósága jelent meg. A vendégeket ri Torday Lajo* üdvözölte, ör. Lengyel Miklóst pedig "néger Béla tanár \k köszöntötte fel. L e n g y e 1 Miklós meghatott hangon mondott köszlheff tet e^neleg és szivreható)unn-eplésértT /MPT/32,