Magyar Országos Tudósító, 1929. november/2

1929-11-19 [026]

MAGYAR ORSZÁGOS TUDÓSÍTÓ Rézirat. Ötödik kiadás. , £<> • Budapest, 1929, november 19. f XI.évfolyam 264,szám. FŐVÁROS . —-VASÁRNAP ADJAK ÁT WOLFF KÁROLYNAK FÁPAI KITÜNTETÉSÉT. Vasárnap, november 24.-én, az ünnepi szentmise után adja át H á s z István tábori püspök a budai kapucinus atyák templomában W o 1 f f Károly országgyűlési képviselő­nek, a kerületi egyházközség világi elnökének a pápa őszentsége által ado­mányezott Szent Sir katonai lovagrend osillagkeresztjét. A Szentszék Wolff Károlynak a katholikus hitélet mélyitése körül szerzett érdemeit ismerte el, amikor . . ebben a magas egyházi kitüntetésben részesítette, /MCT/SZ­A TISZTIFÖQRFCS JELENTÉSE, Dr. Osnrdás Elemér tisztifőorv^s most adta ki november első feléről szóló hivatalos jelentését. Ebben a fél hónap­ban az előző félhcnaphoz képest nagyabb változás csak a kanyaró, bárány­himlő és vérhaamegbetegedéseknél volt, a kanyarónál 33-al, a vérhasnál 32­vel csökkent a megbetegedések száma, a bárányhimlőnél 40-el gyarapodott, Diftéria megbetegedés október második felében 169 volt, november első felé­ben 168. Az egyes megbetegedések a következők. Hastífuszban 55 budapesti és 37 vidéki, kanyaróban 85 hudapesti,8 vidéki, vörhenyben 81 budapesti, 11 vi­déki, szamárhurutban 7 budapesti 7 vidéki, diftériában 168 budapesti, 36 vidéki, influenzában 5 budapesti 6 vidéki, bárányhimlőben 125 budapesti 3 vidéki; járványos fültőmirigylobban 13 budapesti, vérhasban 21 budapesti 3 vidéki, Hoztak azonkivül 4 trachomás béget vidékről. Halálozás előfordult hastífuszban 10 budapesti 7 vidéki, kanyaróban,vörhenyben l-l budapesti, szamárhurutban 5 budapesti, diftériában 6 budapesti 3 vidéki, influenzában 1 budapesti, gyermekágyi lázban 2 budapesti, 1 vidéki, vérhasban 2 budapesti 2 vidéki,/MOT/SZ. ;:"; '.. : '%f'; x vX -;-;-*r~.^ ' • . :li -Y-'.Y-91 HÍREK BETÖRÉSEK. Hétfőről keddre virradó éjszaka K ö t é n g Nándor hentesmestt Döbrentei-téren lévő hentesüzletébe ismeretlen tettesek betörtek és kisebb mennyiségű hentesárut loptak el, - Ugyancsak betörök jártak F.ü r e d y Nándor füszerkerBskedő Hen germalom-utca 7,számú üzletében, azonban munkájukban megzavarták őket, s mielőtt a betörést végrehajtották volna, elmenekültek./MOT/ BALESETEK. Szabó Róza 48 éves napszámosnő Konti-utca 9,számú lakásá­nak padlásáról véletlenségből az udvar kövezetére zuhant. Súlyos belső zu­zódásokat szenvedett. Jobb karja két helyen eltörött. A mentők súlyos,élet­veszélyes állapotban a Rókus-kórházba szállították. — M 1 1 1 e István 33 éves kocsis a kelenföldi pályaudi'ar egyik raktáránál fel akart ülni a kocsijára, eközben az egyik ló'megrúgta,ugy,hegy ballába eltörött. Mentők vitték az Uj Szent János-kórházba. /MOT/ sí

Next

/
Thumbnails
Contents