Magyar Országos Tudósító, 1929. november/2

1929-11-18 [026]

MAGYAR ORSZÁGOS TUDCSITO. Kézirat. Hatodik kiadás.­m —- jo p r~ > Budapest, 1929, november 19, U ' XI. évfolyam, 263. szám,­A PETŐFI TÜRSASÁG ÜLÉSE. A Petőfi Társaság vasárnap délelőtt a Magyar Tudományos Akadémián tartotta november havi felolvasóülését, melyen F e k á.r Gyula elnökölt. Az elnöki megnyitó után Lampérth Géza, a társaság főtitkára tett jelentést azokról a hazai és külföldi eseményekről, melyeken a Petőfi Társa­ság részt vett, illetőleg képviseltette magát. Külön megemlékezett arról a nagy sikerről, melyet Olaszországban Pékár Gyulának "flanton""~ja elért. Az első felolvasó gróf Teleki Sándorné-Szikra volt, aki egy.költemény­sorozatának több szemelvényét mutatta be. A versek nagy tetszést arattak, A második felolvasó B 6 n y i Adorján v«lt, aki székfoglalóját tartotta, A felolvasóasztalhoz lépve, előbb kegyelettel emlékezett meg Bár s o n y Istvánról, Akinek helyére a társaság őt választotta. Azután felolvasta az ^Alispán ur" cimü novelláját, mely nagy hatást váltott ki a hallgatóság so­raiban. Ezután Pékár Gyula tagavató beszédet mondott, utalva arra, hogy az emberiségnek mily homályos ösztönei, rejtelmes szükségletei azck, melyeket a költőnek és a költészetnek kell kieléglteni t Az embereknek azért kell a regény és a novella, hogy az életet lehető teljesen érezzék s hogy a maguk egyetlen élete mellett sok más életet is átélhessenek, sok más érzel­met, boldogságot és boldogtalanságot erezhessenek át, B ó n y i Adorján regényeiben , melyeket a közönség annyira kedvel, emberi sorsokat és élete­ket rajzolt meg tökéletesen s ez jelentős sikereinek titka, B ó n y i Adorján meghatottan mondott köszönetet a tagavató szavakért s azokért a medáliákért, melyekkel ot az elnök diszitette. Fogadalmat tett, hogy további irodalmi munkásságát ugy fogja folytatni, hogy ezek a mádáliák pályája végén Is tiszta irói köntöst diszfcsenek. A következő felolvasó Kiss Menyhért volt, aki verseket ol­vasott fel, végül Bán Aladár mutatta beTomcs ányi Jánosnak megemlékezését Lange Antalról/ A felolvaspüáést zárt ülés követte,/MOT/E, —

Next

/
Thumbnails
Contents