Magyar Országos Tudósító, 1929. november/2
1929-11-27 [026]
MAGYAR ORSZÁGOS TUDÓSÍTÓ. Budapest, 1929. november-27. (/ -— XI. évfolyam,, 271 c szár., A MAGYAR NÉPRAJZI TÁRSASÁG FELOLVASÓ uLi^E, A í-AGYAR h-PuAJZI TÁí SAJASszerdán délután tartotta meg-november havi nyilvános felolvasó ülésé t, melyen nagyszámú közönség volt jelen. Az ülésen Vikár Béla dr,. elnökölt. Az első alőadő Madarassy László, a Néprajzi Muzeum igazgató ere a 3Társulat főtitkára ismertette a Nemzeti Muzeum anyaga alapján, az aratáskor készülő kalászfonatokat ós aratókoszorukat- Megállapította a koszo ruk főbb tipusait, ismertette a fonás technikáját, s aztán beszélt az aratókoszoruk céljáról és értelméről. E-Öadását vetített képe 1 1 -el is illusztrálta. Utána V 1 s k y Károly a székely nagykaputól tartott vetített képes előadást, melyben megállapította a székely nagykapu közelebbi, múltjának adatait a kösépkorvégi és az újkori primitív fából készült gyepük, várak, palánkok kapui 'nyomaiban, Mint a székely cinterem kapukba:. < részben a magánporták kapuinak, a régi várak kapuina.- is van portikusa ; 3zakál3zárifcója. Régi várak kapuira utalnak a székely kapui: román, csúcsíves és reneszánsz stilusü eleméi, szinezése, latin feliratai, cimertüredékei s mas apróbb jelek. Ez az eredet magyarázza meg azt a tényt- hog, hasonló szabású nagy kapuk-az alföldön, Horvátországban, Bulgáriában, Nénetorszagban, Romániábanfegyebütt is előfordulnakc 'Mindkét előadást a hallgat ós .-.lg élénk érdeklődése ás tetszése kísérte. /MOT/E. A KERESKEDELMI ÉRDEKKÉPVISELETEK A FŐVÁROS TÖRVÉNYHATÓSÁGÁBAN NAGYABB ErT vIS.- JETET ArÁRNAK; A Fővárosi Kereskedők Egyesületének hyelyiségében ma este együttes (11 t tartottak a kereskedelmi érdekképviseletek, nevezetesen az OMKE, a Magyar Kereskedelmi Osarnco, Az OKISZ és a Fővárosi Kereskedők Egyesül d| Az ülésnek egyetlen tárgyalóit: állásfoglalás a fővárosi törvényjaveslata kereskedelemre sérelmes "intézkedései dolgában a Vértes -'mii elnöki megnyitójában vázolta az ül^c célját. Ki. fejtette, hogy a kereskedelemnek sok más jogos panasza és sérelme van. de a minap K á 1 1 a y Miklós kereskedelmi miniszteri államtitkár a nál. járt kereskedői érdekeltségeknek a miniszter jelenlétében megígérte e sérelmek orvoslását, lábhoz tett fegyverrel várja tehát a kereskedelem az eljövendődet. Egyébként az az érzése, hegy a kereskedelemügyi miniszterin jelentékeny és üdvös változás várható. Ennek bizonyságául bejelenti, hoí Ká 1 1 a y Miklós államtitkár telefonon közölte vele, minden hivatalos formaság ne lőzésével, hogy a kereskedőknek azt a kérelmét, hegy a karácsonyt megelőző időben a zárérát hosszabbítsa meg, szívesen és gyors uto; teljesiti akként, hogy hétköznapokon és szombaton is egy-egy érával tovább tarthatnak az üzletek nyitva egész december hónapban,,- a karávsony el vas ár napoKra pedig a munkaszünetet telj esen felfüggeszti• Ezután dr c G y u 1 a y Tibor a kereskedelmi kamara ügyvezető tit kíra, az üles előadója ismertette a kereskedelem állásfoglalását az uj f óvárosi' torvényjavaslat tárgátyban. A kereskedelem örömnél üdvözíti azt az elvet, amely egyéb törvényalkotások után most a fővárosi -törvényJavas1 ban is érvényesül, a korporációs rendsz ert, dp. éppen ennek az elvnek meg valósításánál sérelmet lát a kereskedelemre c A javaslat ugyanis két helyszán a kereskedelemnek, kettőt-kettőt pedig a nagy és kisiparnak, ugyanannyit a mezőgazdaságnak is. Ez olyan aránytalanság, amely felett napirer. re nem leirt térni, mert kétségtelen, hogy Budapest megerősödését, virág7, ísát, naggyáfej lodésót, sít egész egzisztenciáját a keres keaelemnek és Ívnak közsönheti. Az előadó ezután számadatokkal iagzolja, milyen nagy súlya és jel tősége van Budapesten a kereskedelemnek éi iparnak, Jelentékenyen reagr%r v mint például Fest megyében, mégis Pest megye törvényhatóságában ''2. kel;, jutott a kereskedelemnek és iparnak., 6 jutott még Fehér megyében s.-a. nem lehet tehát belenyugodni abba az eljaráiba, amelyben a törvényjavaslat a fővárost részesiti« A javaslat indokolása is a helyzet félreismerésén alapszik, mert a kereskedelemnek és iparnak jut tátott'hat helyű-- nem is lehet megfelelően szétosztani az érdekeltségek közötti A középiparré! tel jesen megfeledkezik a javaslat, de még ennél is séreimsebt, ahop;ya.a a. kereskedelem járt. A kereskedelemben ma bentfoglaltatnak a?, összes pénzin-