Magyar Országos Tudósító, 1929. november/1
1929-11-06 [025]
MAGYAR ORSZÁGOS TTDOSITO. 3.törvényszéki kiadás. Budapest,1929ln*v. 6. » * ZU FÉRJE MEGGYILKOLJA MIATT .../folytatás 2.kiadáshoz/ semmiféle bizonyiték nem merült fel abban a kérdésben, lr*>gy Paksi okozta volna ^Ehrenfeld halálát. A királyi kincstá- jogi képviselője becsatolta a honvédtörvényszék Ítéletét, amely szerint Paksit biz*nyitélv hiányában az Ehrenfeld-ügyben felmentették, s a felmentést a legfelsőbb katonai törvényszék is jóváhagyta. Az iratokból kiderült., az is, h*gy Paksi Ferencet más ügyekből kifolyóan itélte halálra a honvédtörvényszék. A hosszas bizonyitási eljárás lefolytatása után, amelynek során egész sereg tanút hallgattak ki ugy Kiskunfélegyházán, mint Kecskeméten, a törvényszék ma hozót t Ítéletében Ehrenfeld xgnácznét kártérítési keresetével elutasította. Az Ítéleti indokolás" megállapítja, hogy a henvédt örvény szék itéle te azt igazolja, hogy Paksit nem Ejarenfeld halála miatt Ítélték halába, ellenkezőleg bizonyít ékek hiányában fel kellett őt menteni. Egyéb bizonyiték sem támasztja alá azt a feltevést,mintha PaksL követte volna el-a bűncselekményt, Í I olyan hatáskörben, amelynek túllépése esetén a királyi kincstárt lehetne kártérítés cimén felelőssé tenni - fejeződött be a törvényszék ítéleti indokolása. Ragó bíró 5oo pengő perköltségben marasztalta Ehienfeldnét. /MOT/SY. TÁBLAI ÍTÉLET A MAGLÓD! KEI SZERELMI TRAGÉDIA ÜGYÉBEN. Ifj. Gyenes Pál huszenhároméves maglód! földműveslegény ellenséges viszonyban állott 7. Laczkó István módcs maglódi gazdálkodóval. A két legény között az ellenségeskedésnek az volt az oka, hogy Laczkó Istvánnak tudomására jutdt hogy Gyenes Pál sasg évekkel azelőtt viszonyt folytatott Laczkó István feleségével, az akkoriban még hajadon G.Hajdú Erzsébettel. Laczkóék házasélete is megrendült, mert a férj válópört adott be felesége ellen és minden áron azt kívánta az asszonytól,hogy tisztázza magát a száll8ngó híresztelések alól. A két férfi között az ellenségeskedést fokozta az a körülmény is,hegy ifj. Gyenes Pál az utóbbi időben Laczk 0 István sógornőjének, a másik Hajdú leánynak kezdett udvarolni és ezért sürün megfordult G. Hajduék házánál. 1928 május 2C-én a faluban táncmulatság volt és a táncmulatságról ifj. Gye-'' nes Pál éjféltájban hazakísérte G. Hajdú Zsuzsannát. Amikor a fiatal pár ' •. befordult G. Hajduék portájén, szembetalálkoztak Laczkó Istvánnal, aki minden különösebb ok nélkül kétszer pofonvágta Gyenes Pált. Gyenes erre előkapta a zsebében hordott súlyos vasdarabot és azzal többször fejbevágta bántál mazóját, majd a földön elterülő Laczkó Istvánt egy tégladarabbal addig ütöt r te,amig a feje széjjelroncsolódott és amig holtan terült el. Erős felindulásban elkövetett szándékos emberölés büntette miatt bűnvádi eljárás indult ifj. Gyenes Pál ellen, valamint bűnsegéd! bűnrészes ség cimén G. Hajdú Zsuzsannával szemben is. A kf>zvádló G. Hajdú Istvánt, a meggyilkolt Laczkó István apósát, valamint Z. Potocska Pál maglódi gazdáiké dót is pörbe fogta, azzal a megokolással, hogy mindketten jelen voltdk a gy± gyilkosságnál és nem léptek közbe az esemény elhárítása végett, sőt Gyenes p ál tettét magatartásukkal előmozdították. Az érdekes bűnügyben az elsőfokú tárgyalás a pestvidéki királyi törvényszék előtt folyt le, ahol Gyenes Pált a terhére rótt bűncselekményben bűnösnek mondották ki és ezért négyévi börtönbüntetésre Ítélték el. Ugyancsak bűnösnek mondta ki az első fokon eljárt bíróság G. Hajdú Zsuzsannát is és bűnsegéd! bünrészesség cimén nyolchónapi . börtönbüntetéssel sújtotta. A pestvidéki törvényszék G. Hajdú István és Z. Potocska Pált az ellenük emelt vád és következményei alól felmentette, Felebbezés folytán a budapesti Ítélőtábla elé került az ügy, ahol a Kállay-tanács két napon kereafcüül tárgyalta a nagytérjedelmü bűnügyet A táb|yi tárgyaláson a közvádat v argha József dr. királyi főügyész képviselte, a négy vádlottat pedig Mikler Gusztáv, Körmendy Árpád, Lányi Oszkár és. Székely György ügyvédek védték . A tényállás pontos tisztázása és a perbeszédek elhangzása után a tábla Kállay-tanácsa szerdán délelőtt hirdette ki ité r letét. A tábla a törvényszék i ítéletét megváltoztatta és ifj. Gyenes Pál elsőrendű vádlottat erős felindulásban elkövetett szándékos emberölés büntet- . to miatt ötévi fegyházra itélte. A tábla G„ Hajdú Zsuzsannát az ellene'emelt vád alól felmentette, G. Hajdú István és Z. Potocska Pál felmentését, pedig helybenhagyta. A másodfokú Ítélet megokolása rámutat, hogy G. Hajdú Zsuzsannát, aki a cselekmény elkövetése Időpontjában mindössze tizennyolc éves volt fel kellett menteni a bünrészesség vádja alól,mert a téglaütések nem az ő jelenlétében történtek és a leány zavart lelkiállapotában és korlátoltabb áttokintőképossége ellenére Is eleget tett női lelkületének'megfelelő fe|$f* tt less égének, amikor Gyenes P4lt el akarta vezetni, /Folyt .köv./Ky.