Magyar Országos Tudósító, 1929. november/1

1929-11-05 [025]

Kézirat „'Tizenharmadik kiadás y j Budapest, 1929. november 5. V ^ XI. évfolyam, 252.szám. H I R E K o KÓBOR TAMÁS ELŐADÁSA A COBDEN SZÖVETSEGBEÍJ. A Magyar üobden Szövetség szemináriumában kedden este K o b i r Tamás a " Sajté ós az Igazság " címmel nagy és előkelő közönség előtt előadást tartott. Havas Miksa üdvözölte a Cobden Szövetség nevében Kóbor Tamást, és kérte előadás á­nak megtartására^ Kóbor Tamás előadásában arra utalt, hogy a sajtóban két­féle igazságot különböztetünk meg ? az egyik igazság, a tényeknek a megálla­pítása, a másik pedig a tényekhez és a jelenségekhez való hozzászólás, A kettő pedig óriási mértékben eltér egymástól, A sajtóban az igazsqg nem az, ami igaz, hanem az igazs^ az^ amit bizohyitani tudunk. Ez a bizonyítási kényszerűség, vagy kötelezettség voltaképpen elriasztó momentum az igazság kimondásánál. A másik igazság a tényekhez és a jelenáógekhoz való hozzászó­lás, vagyis véleménye és szabad kritikája a sajténak. Azt követelik, hogy a sajtó a kritikával elfogulatlanul bánjon. Pedig ez sem lehetséges, ebben az érdekeltségek által elaprózott világban. Ha elfogadjuk azt a tényt,hogy a sajt 0 a legélénkebb kapcsolatban van az élettel, akkor el kell ismerni, • azt is, hogy a sajtónak a különböze érdekeltségek között nem lehet osztat-, lan Igazságot szolgáltatni, hanem számolnia kell azzal, hogy egyik érdek* szembon áll a másikkal. Van azonban az igazságnak egy más értelmezése, egy magasbbbrendü értelmezése, amelyet minden újságírónak szolgálnia kell. Az igazságnak ez a felsőbbrendű értelmezése ós szolgálása az érdekektől men­tesen az ujságiró és a sajtó feladata© Kíbor Tamás előadását a diszes és előkelő közönség többször szakította meg tapssal és tetszésnyilvánítással. /MOT/B.

Next

/
Thumbnails
Contents