Magyar Országos Tudósító, 1929. november/1

1929-11-04 [025]

MAGYAR ORSZÁGOS TUDÓSI TO 6, törvényszéki kiadás. Budapest,1929.november 4. ZU POLÓNYI DEZSa RÁGALMAZÁS I PERE /Folytatás 5, kiadáshoz ./ Kalapos először himezett-hámozott, de utóbb kénytelen volt elismerni a kér­déses jelentésen lévő szignóját, illetve azt. hogy ez a jelentés valóban megtörtént. Minthogy azonban tartania kellett attól is,hogy Kalapos a saját aláírásának a hitelességét sem ismeri el, már el8re gondoskodni akart arról hogy a maga ártatlanságát bizonyítsa és ezért két tanut$# hivott ki Tétény­be és ezek előtt a tanuk előtt beismertette Kalapossal a roánézve kedvező, Kalaposra nézve viszont terhelő valódi tényállást. - Mikor kérdeztük, hogy ki volt ez a két tanú - folytatta Köszeghy dr, vallomását - akkor Szombathy azzal válaszolt,hogy a neveket semmi körülmények között sem.mondhatja meg,annyit azonban megemlíthet,hogy az egyik Párkány dr, előttx-rrgyvédjo, a másik egy olyan ur, akinak, ha elá árulná a nevét, a szötetkezétnél konfliktusa támadhatna. Ebből csak azt lehet tott következtetnünk,hogy a két tanú közül az egyik Hegedűs Oszkár dr. ügy v éd, a másik pedig Takács Árpád, aki rokona volt Szombathynak és Kalaposnak is,akinek tehát a dolgaikról tudnia kellett és aki akkoriban aligazgatója is volt a szövetkezetnek,tehát a "konfliktust" csak reá lehetett vonatkoztatni Ez a tényállás volt az oka annak, hogy Hegedűs Oszkár dr.-ra és Takács Ár­pádra,mint tanukra hivatkoztunk a perben - mondotta Polónyi felé fordulva Köszeghy Antal dr,. Ulain Ferenc dr., a szövetkezet jogi képviselője Intézett ezután kérdéseket Köszeghy dr-hoz. - Hogy került Szombathy a szövetkezethez? - kérdezte ^lain dr.­-'Szombathy maga koreste többször is az érintkezést e orbcs dr, jo tanácsossal. - Borbás dr. milyen magatartást tanusitott az első jelentke zóskor? - Nem reagált rá, nem akart tárgyalásba bocsátkozni Szom­bathyval. ­- Tehát hogy történt a dolog, önök kerostek vele érintkezést vagy ő önökkel? - Nomcsak nem kerestünk vele érintkezést, hanem még az 8 jelentkezése után is húzódoztunk a tárgyalástól. Mikor azután Szombathy a már elmondott adatokra felhívta a figyelmünket és ebből láttuk,hogy Kalapos ra vonatkozóan egészen uj dolgokról beszél, bejelöntettűk őt, illetve az általa megnevezett személyeket tanuknak,mert az volt az álláspontunk,hogy mi nem óhajtunk tanuk után szaladgálni, tanukkal tárgyalni, hanem beidéztot jük őket tanuknak,hogy legjobb tudomásukról eskü alatt tegyenek vallomást ­válaszolta Köszeghy dr.. - És amikor már Szombathy előadta a dolgokat Borbás dr.­nak, és még mindig folyton kereste vele az érintkezést, milyen intézkedést tott ezzel kapcsolatbán Borbás Gáspár dr., az intézet jogtanácsosa? - kér­dezte Uiain dr, - Kiadta az irodának azt az utasitást,hogy ha Szombathy újból keresi, tagadják le. - Es miért szüntették meg vele a tárgyalásokat? - Amint már mondottam - válaszolt Köszeghy dr. - mikor már megtudtuk, hogy mit akar velünk közölni, nem tárgyalások utján, hanem a perbon akartuk tisztázni az igazságot, egyébként Pcrényi Zsigmond báró őexeel lenciája, a szövetkőzet elnöke, azt a feltétlenül respektálandó nyilatkoza tot tette akkoriban, hogy Ízlése ellen való, hogy mi Szombathyval tárgya­lásokba bocsátkozzunk. Mindenesetre ennek a nyilatkozatnak is fontos sze­repe volt abban, hogy Szombathyval megszakítottuk az érintkezést,illetve iryekeztünk kitérni a jelentkezései elől. A következő tanú Tamássy László dr., Polónyi Dezső társa, állott a bíróság elé és vallomáában ugyancs ok az irodában történtek lefo-' lyását adta elő. Vallomása lényegben megegyezett Köszeghy dr. vallomásával,' csak egyes pontokra nézve adta elő máskép a tényállcs t. Arra 8 is határozot­tan emlékezott,hcry Polo n yi az inkriminált nyilatkozatokat megtette, csupán abban nutatkczctt'eltérés a vallomások között,hogy melyik "bolég" bizsgá lata közben hangzottak ol Polónyi kijelentései, A kihallgatás befejezése után Polónyi Dezső állott fel szólásra és emelt hongon^különböző megje-yzé • sckwt tott a szövetkezetre, illetve a szövetkezet vezetőségére vonatkozóan. /Folyt.köv./ M,

Next

/
Thumbnails
Contents