Magyar Országos Tudósító, 1929. november/1
1929-11-07 [025]
--- ROMBACH-UTCAI GYILKOSSÁG /Folyt.7 A kiadáshoz./ Tóth Lajos vádlott kihallgatására került ezután a sor. Ö is azzal kezdte, hogy non érzi nagát bűnösnek, Wallenstein Ödönt 19o9 óta ismeri. Az elnök kérdés érc, hogy"dolrozott-e együtt Wallenstein Ödönnel" - Téth tagad°lag válaszol és kijelenti,hogy még egy fogházban sem volt vele. 19ÍS docomboréken egy Erdélyi József nevü társával követett ol lopást és akkor Ítélték el ötévi fegyházra. Előadása szerint Wallenstein Ödön kereste öt fel akkor, amikor az olasz hadifogságból hazjött* s att ú lkczdvc héha beszélgettek közömbös dolgokról. Elnök: Ugye maguk együtt mentek Brandlnóhoz igr? - Ki az kérem? - kérdi csodálkozva Tóth Lajos. - Egy asszony - válaszolja az elnök, - Én kérem nem tudok róla, nem ismerem - hajtogatja a vádlott, - 1910, decemberébon miről beszélt maga Wallenstein Ödönnel? - Nem beszéltem vele, csak szeptemberben vagy októberben. - Hát a Rpmbach-utcában nem voltak? - Vele nem voltam, hanem a feleségemmel egy ékszerésznél, de 1927 ben. - Wallenstein Man°t Ismeri? - Sohase beszéltem vele, csak Ödönt ismerem, tudom, hogy pincér és eljárt lopni, - Hát maga mit csinált a lopott dolgaival? - Sajnos kérem - válaszolja savanyu mosollyal a vádlott - a sors ugy hozta, hogy mindjárt el Is fogtak, - Decemberben mit csinált ma-a? Nem volt maga együtt Wallenstein Ödönnel és Manóval 7-én? - Nem, - De hiszen a B r a. n dl-gyereket maga ütötte fejbe. - Nagyságos elnök ur, aki ugy szereti a gyereket, mint én, az nem képes efélére. - No de azért a vaskazettáért mégis csak meggyömöszölte egy ki*x± csit. Tóth Lajos a továbbiakbbn előadta, hogy az ékszerei nem lopott tárgyai,mert azt becsületes munkából kzerezte, az aranyórát pedig apjától örökölte. - Nem Brandl Izidortól "örökölte" ? - kérdi most azelnök. - Nem, mert az aranyóra már 1917-ben megvolt. Elmondja ezután Tóth, hogy az aranyórát és kisebb pénzösszeget Is az ő édesanyja ásta el a ftománok elől,mert félt, hogy ezek rekvirálás alkal mával esetleg megkapjak . Az ékszerekre egyébként sem volt akkoriban szüksége és a pénzre sem, mert akkoriban meglehetősen jó jövedelme volt, kl» * segiteni járt. - Persze, persze, Wallenstein Ödönt ser-itette ki - jegyzi meg most az elnök. m^íiSAigífemMKia/Ma. - Maga a gyilkosság napján - folytatta az elnök felment Györkös Rózsihoz és"a maga keze akkor véres volt. - -Ven, véres volt,ncrt egy kiskutya megharapta. - Dehogy a kiskutya harapta meg, hanem a kis Brandl Pista harapta mog,amikor maga a sze -ény kisgyereket meg akarta fojtani. -. Nem kérem, én sohasem voltam Brandléknál. - Hallott maga a Rombach-utcai yllkosságról? - Igen, olvastam az újságban s akkor gondoltam is magamban,hogy ez bizony kegyetlenség volt. - A Györkös Rózsi mí-.ga honnan ismeri?' - A háború alatt Israorkedtem meg vele. Udvaroltam néki s a szeretőm lett. Akkor támadt az a szerencsétlen g ondolntom, hogy lopni fogok.Három évet kaptam érte. Amikor kiszabadultam, katonának mentem, s amikor a háborúból vlsszajötten, folytattT.m az ismeretséget Györkös Rózsival, _ Magát 1919. december 29-én letartóztatták, Hogyan szabadult ki a Marké-Utcai fogházbél? - Györkös Rózsi segítségével szöktem meg. - Szóval a gyereket nem maga vágta fejbe? - Dehogy kérem, hlsjsem én ugy szeretem a gyerekeket. - Ury látszik, ezt kivételesen nem szerette. Vannak,akik azt mondják,hogy igenis maga vágta fejbe, - Azok hazudnak. /folyt.köv./Sz.
