Magyar Országos Tudósító, 1929. október/2
1929-10-17 [024]
FŐVÁROS • / Az 1930 .évi költségvetés, F o 1 y t a t á s $/ Dr. Szőke Gyula azzal kezdi felszólaisát, hogy az Idegenforgalmi Hkvatal ellen többizben láfcézott támadást, de most nár jobb véleményt táplál a hivatal működéséről. Szól ezután arról, hogy a Szent István-heti ünnepségekbe ne ökörsütést, ne meg nem fizetett szinészek által rendezett harcijátékokat vegyünk fel, hanem az ünnep méltóságát kiemelő programmot csináljunk. Ha ezt nem tudjuk, akkor maradjon meg a körmenet és ne legyen egyéb semmi* Ilovszky János az Id.genforgalmi Hivatal költségvetés ének magasabb dotációja mellett szólal fel, Dr, B á n ó c z y László azt keri, hogy utazó munkáscsoportokat ide kellene irányítani külföldről Budapestre, ügy véli egyébként, hogy idegcnforgalmi központnak no::: nagyon alkalmas a Szent István-ünnep, valami más gyújtópont köré kellene megszervezni az jd egonforgalmát. Ezután következett a szavazás, A bizottság a elmet elfogadta, Bresztovszky indítványait szintén, Németh Béla lnditványát pedig kiadta a tanácsnak. Következett a ferencvárosi helyi kikötő; / Folytatása következik. / /% Budapesti Aor..skodolmi és Iparkam ra ülése. Folytatás 3./ li r ö k ó Dávid rámutatt arra, hogy a közszállitásokban a hetvenezer lelket számláló cipásziparo33ágot mostohagyermekként kezelik és azt indítványozza, hogy a kymara ennek a szakmának közszállitásokbam való fokozottabb részesítése érdekében kövessen el minden lehetőt, A teljes ülés az előadó javaslatára tiltakozását fejezi ki a közszállitási szabályzat lamételt megsértése miatí és fel terjesztéssel fordul a kormányhoz a szabályzat szigorú betartása érdekében, Dr, Ti o m é n y Dezső titkár a részvényjog tervezet reformjával kapcsolatban bejelenti, hogy a kamara a s*akkorök meghallgatása után a mai sv lyos "gazdasági viszonyok között a reform napirendre tűzését nem ál ét ja időszerűnek és annak oly alkalmasabb Időre való elhalasztását kívánja, amikor is a gazdasági élet eltudja viselni ezt a zázkodtatást, amelyet a reform szükségszerűen magával hoz. ^ r^-j A>:4^ftBelatiny a részvény reformról és a tranzakciókról. Be la t i n y Artúr kantorai elnök ezen kérdéssel kapcsolatban ner. hagyhatja említés nélkűl, hogy a „ á. napisajtóba részvényreformra vonatkozó kamarai tárgyalásokat nem a legnagyobb szimpátiával kisérte, sót kétségbevonta a kamara állásfoglalásának az objektivitását is. Ez a tendenciózus beállítás, amely különben az utóbbi időben több nagy érdekképviselet munkájával is elhangzott semmiesetre sme) háyejfcállő, mert azon érdekek melyeket a gazdasági érdekképviseletek képviselnek mindenkor összeegyeztethető a közérdekkel és azzal nem is kerülnek, de nem is kívánnak ellenkezésbe korülni, Megemlékezett arról is, hogy az utóbbi időben egyes képviselői beA számolók alkalmával tekintélyes oldalról olyan kijelentése 1 ' hangzottak el. JJ melye 1 ' mintegy kétségbovonták, hogy az üzleti téren tö: té nő és természeni tes -n gyümölcsöző tranzakciók a hazafias kötelességekkel összhangba volnának í' hozhatók. A 1-amaia elnöki helyéről kénytelen visszautasítani ezt a beállítást j( mert semmiesetre sem lehet annak olyan szinetetet adni, mintha a kereskedő* lemnek és iparnak az üzleti működésével kapcsolatos tevékenysége a hazafias kötél sséggol ellentétbe álló volna, /Folytatása következik:/