Magyar Országos Tudósító, 1929. október/2

1929-10-25 [024]

* • HÍRES. ÓAZMERGEZES ÁLDOZATA LETT CSEPAY KAROLY EGYETEMI MAGAHTANA. . FELESÉGE. Halálos végű szerencsétlenség érte C s é p a y Károly dr. egyetemi magán­tanár, orvos feleségét, hindi Szabó Katalint. Pénteken délután öt óra tájban ment haza a Farkasréti temető .közelében a Süveg utca 10. 3zámu házban lévő lakására"C s ó p a y Károly rir. Amikor az előszoba ajtajához ért,gáz szagot érzett, és sietve nyitotta ki az ajtót. A'konyhában megdöbbenve lát­ta, hogy felesége mozdulatlanul a földön fekszik. Az orvostanár felesége segitőségre sietett, kivitte a gázszagu helyiségből,•de nem tudta eszmélet­re téríteni^ a 38 éves asszony ekkor már halott volt. A szerencsétlenségről értesített- ék a főkapitányság központi ügyeletét, ahonnan rendőri bizott­ság ment a szerencsétlenség színhelyére. A jelek szerint Csópay Károlyné a konyhában vasalt s valószínűen a melegitő és a gázrezsó között léve gumml­cső lecsúszott s a kitódul 0 gáz ölte meg az uriasszonyt. Osépay Károlyné holttestét a törvényszéki orvostani intézetbe szállították. /KOT/H. FŐVÁROS. — A BESZKÁRT IGAZGATÓSÁGA HAZIVISSGALATCT RENDELT EL A SZTRÓKAY ÜGYBE i: í A Budapest Székesfővárosi Közlekedési Részvénytársaság pénteken délután hat órakor igazgatósági ülést tartott, amelyen F o 1 k u s h á z y Lajos ve­zérigazgat 0 elnöklése alatt az aktuális foxyoügyek mellett tárgyalásra ke­rült az az ismeretes affér is, amely a főváros pénzügyi bizottsgának leg ­utóbbi ülésén pattant ki Sztrókay István h. vezérigazgató személyé­vel kapcsolatban. Napirend előtt Biró Dezső igazgat ó sági tag indítványt terjesztett be, hogy az ülést zárttá nyilvánítsák és igy tárgyalják le a szóbanforge ügyet. Az igazgatóság hozzájárult az inditványhoz és a zárt ülésen, amely 3 óra hosszáig tartott, csak az igazgatóság tagjai vehettek részt és az összes tisztviselőknek távozniuk kellett. A tárgyalás lefolyá­sáról x lyenformán nem is került nyilvánosságra semmi, de az igazgatóság hi­vatalos kommünikét adott ki, amely igy hangzik: - A Budapest - székesfővárosi Közlekedési R.T. igazgat u sáj-a foglalkozott a pénzügyi bizottságban elhangzott ismeretes kijelentésekkel és utasította a vezérigazgatót, hogy ezügyben a tényállás kiderítése végett házivizsgála­tot tartson. Az igazgatóság fenntartotta magának azt, hogy a vizsgálati jelentés alapján a logközelebb sürgésen megtartandó ülésében határozzon a tová biak felöl. - /MOT/D. HÍREK. JEAN SAPENE ELŐADÁST TART AZ EGYETEMI FRANCIA TÁRSASÁGBAN. Jean Sa­pene a párisi Matin főszerkesztője október 28-án, hétfőn délután öt órai kezdettel az Egyetemi Francia Társaságban / Közgazdasági Egyetem, Budapest, Szerb utca 23.1.6./ a mai diplomácia egyik legaktuálisabb kérdéséről, a pán-európai mozgalomról tart előadást. A francionyolvü előadásra a lársaeág elnöksége minden érdeklődőt szívesen lát. /MOT/B. . j BECSÜLETSÉRTÉSÉRT ELITÉLTEK MILCSEVICS VOLT KÉPVISELŐT. Az ismeretes Unghvári-perben még tavaly egy bir°sági tárgyaláson Mii c s e v i c s János volt képviselő megsértette Len g y e 1 Zoltán dr. volt ország­gyűlési képviselőt, aki ezért Milcsovicsot beperelte. A kecskeméti járás­bir 0 súg ma tárgyalta ezt az ügyöt és Milcsoviss Jánost becsületsértésért 150 pengő pénzbüntetésre itélte. /160T/B.

Next

/
Thumbnails
Contents