Magyar Országos Tudósító, 1929. október/2

1929-10-22 [024]

F . V A R 0 b • AZ 1930. ÉVI KÖLTSEGVAT'ES• A pénzügyi bizottság na este 5 órakor foly­tatta a jövő évi költségvetés tárgyalását. B u z á t h János alpolgármes­ter elnökólt és a mai tárgyalást közjótékonyság fejezeténél kezdték meg* Első felszólaló B u d a y Dezsó volt, aki indítványt nyújtott be a hadi­rokkantak, hadiözvegyek ós hadiárvák intenzivebb támogatására továbbá arra, hogy a Katolikus NöédŐ Egyesület Munkásotthona és a Katolikus Háziasszonyok Szövetsége megkapják azt a segélyt, amit tavaly kaptak. Breszt ov s zky Ede a központi Szeretetotthon felépítését sürgeti. 1068 egyen va«w előjegyezve Szeretet-Otthoni ápolásra de nem, hely. hete el. 1980 ápolt van Budapesten a három Szeretet Otthonban, Berlin''7500 Becsben 16.350 ápoltat gondoznak a szeretet otthonokban. Ha az inségodct fenntartjuk jövőévre is.akkor meg van a fedezet a Szeretet ©othon építésére. L,yen irányú inditványt nyújt tehát be. Indítványozza azon felül, hogy a kerületi elöljáróságok szorítsák rá a háztulajdonosokat, hogy a házakat ta­tarozzák és járjanak el azok ellen, akilí-tköztisztasági és közegészség szem­pont jáböl szükséges tatarozásokat nem végzik el. Szol ezután Bresztovszky arrol, hogy ujabban egy szükséglakásban, tehát egy szoba konyhában két csa­ládot helyeznek el. Krétavonal jelzi, hogy meddig as egyik családé a szoba és meddig a másiké. Ez tűrhetetlen helyzet. A szükséglakás már magábanvevc is leszorítása az emberi kulturigényeknek. De a mi nagy nyomorúságunkban el kell fogadnunk és sürgetjük a szükséglakások építését* Indítványozza te­hát, hogy intézkedjék a fősr ári>s*egy szükséglakásban ne legyen egy családnál több. Egy másik indítványa arról szoi^, hogy az üzemek végleges alkalmazot­tait kötelezzék arra, hogy az irást-olv 1 sást elsajátítsák. Indítványozza eo is, hogy aHirlapirók Nyugdíjintézete, a ííunkás Dalárda és az Eszperantó Eg; sülét a jövőre is topják meg az eddig élvezett segélyt. Végül, hogy a sváb­hegyi csillagvizsgálót a főváros 10.000 pengővel támogassa. A következő felszólaló dr. Kozma Jenő volt9 aki különböze 0— gyesületek segélyének felemelését javasolta. E c k h a r d t Tibor azt kérte, hogy a Revíziós Liga segélyét emeljek fel legalább a tavalyi mért G a á r *• • . *• Vilmos ugyancsak több egyesületi segély., felemelését indít­ványozta többek között az Ujságiró S z anatoriumi Egyesi let seőélyet 12.000 pengőben kérte megállapítani. Frie dr ich stván azt javasolta .hogy a svábheyi csillagvizsgálónak ne tiz, hanem huszozoz' pengő segélyt sza­vazzanak meg. B c c s e y Antal és B u d a y Dezső után akik szintén egye; se 0 élvezésekre tettek javanslatot. S z ö k e Gyula a csecsemő es gyermekvé­delem kérdésével foglalkozott. Az össz-.-s indítványokat az egyeztető bizottságnak adtok IdL és az összegszerűség tekintetében az egyeztetések 3orán döntenek. Ezzel a bizottság a kilencedik fejezetet részleteiben letárgyal­t a és elfogadta. Az elnöklő B u z á t h János alpolgármester most félbeszakította i tárgyalást és bejelentést tett, amelyben Örvendve közölte a bizottság tag­jiivai, hogy a Ko rmányzó fj^nakjjalesetéről> ; . .. •. •. .'• , .f§4tof Jftlt lirek túlzottak voltak és a Kormányzó ' fia a körülményekhez képest a javaiés utján van. A pénzügyi bizottság lelkes éljenzéssel ős örömmel vette tudomásul a bejelentést. Következett a tizedik fejezet, a közegeszségi, köztisztasági költ­ségvetés tárgyalása. B á n ó c z y László volt az olsö felszólaló, s fel­világosítást kort az uj Róvus kórház kérdésében és arra vonatkozóan, hegy milyen stádiumban van a kilátásba helyezett kormánysegély ügye. N é m e t 1, Béla a szemétfuvarozási illeték mérséklését kivonta. Wolff Károly a régi tabáni és vizivárosi temetők kiürítésének tervével foglalkozott. 0 Eleve tiltakozott az ellen, hogy ilyen felhagyott temetőt valaha is beépít­senek. Nem szabad építkezéssel profanizálni azokat a helyeket ahol a ha­lj fettak nyugvóhelye volt, hanem parkokat, emlékkerteket kell m létesíteni amit ez a rendszer az európai nagyvárosodban mind-nütt nagy oh j-.. h bevált. A felhagyott temetőkben egyes nevezetesebb sírokat változatlanul [ meg kell hagyni, másokat át kell helyezni és a hozzátartozók nélkül maradt halottakat egyhelyre kell temetni. Egyébkent legyenek nyilvános sétahelyek».. az összes kegyeleti szempontok megőrzésével ezek a helyek. /F°lytatasa következik:/

Next

/
Thumbnails
Contents