Magyar Országos Tudósító, 1929. október/2
1929-10-22 [024]
MESKEZDÖDTEK A DUNÁNTÚLI EVANGÉLIKUS EGYHÁZKERÜLET KAPOSVÁRI TANÁCSKOZÁSAI• Kaposvárról jelentik; A dunántúli evangélikus egyházkerület szerdai közgyűlésére még tegnap este ide érkezett'a kerület kiafenc egyházmegyéjének mintegy százötven hivatalos delegátusa. Az egyházkerület püspökét, K a p i Béla dr.-t és felügyelőjét, Mesterházy Ernő dr. ny.főispánt, nagyközönség élén, a pályaudvaron S t e pha i c h Pál dr. alispán, Vétek György dr. polgármester s I t t z é s Zsigmondit dr. főorvos, egyházmegyei felügyelő, FLeischakker Gyula műszaki tanácsos, egyházközségi felügyelő köszöntötték, T a 1 1 I á n Andor ny. alispán pedig a római katholikus egyházközség részéről mondott istenh ozottat. j, Kedden az egyházkerület lelké szegyesülétI közgyűlését P a s s LáazlZq|lelkész által tartott biblia magyarázat refetto be, elnöki megnyitót Németh Károly esperes mondott, üdvözölte Kapi Béla dr. püspököt, születésének ötvenedik évfordulója és teológiai díszdoktorrá avatása alkalmából,, Azután az elnök hosszabb beszédet mondott, mely ben megállapította, hogy az evangélium szelleme diadalmasan terjed az egész világon, a materialista felfogás mellett kiv ülről más üzenetek is jönnek, amelyek bizalommal töltik el az evangélikus lelkészséget.Szovjetoroszországban a legnagyobb elnyomás között is elevenen él a vágyódás az evangélium után, folytatta Németh Károly. Hűségesen tartunk ki lelkipásztori helyünkön és akkor a krisztusi gondolat sikere nem maradhat el. Mesterházy Sándor esperes mondott köszönetet az elhöknek.Elha tár ózták, hogy az egyházkerület néhai püspökének); G y u r á b z Ferencnek életrajzát 2*4>3 •'• ki fogják adni* A nyugdíjas lelkészek helyzetének javitását megsürgetik a kormánynál. Az egyházkerületi tanítóegyesület ülésén K r u g Lajos elnök hangoztatta,, mennyire sérelmes a kultuszkormány eljárása, amikor a terményjárandóságos tanitók buzailletményét, a'mai tizennyolc pengő helyett huszonnyolc pengőre értékelik mázsánként. Az egyetemesközgyülés utján feltérjesztést'kivannak intézni a minisztériumhoz, hogy ezt a sérelmet küszöbölje kioA tanitók gyü3.ésén Kárpáthi Eirnő polgári iskolai igazgató^ Gráf Sanrá és G r i e s h a b e r Endre Henrik igazgató-tanítók és H o f f m a n n Károly tanitó tartottak előadást pedagógiai és zeneügyi kérdésekről. Az egyházkerület Luther-Szövetsége Kapi Béla dr. püspök és I t t z é s Zsigmond ö?« főorvos együttes elnöklete alatt ülésezetté á s z 1 6 Miklós püspöki titkár terjesztett elő jelentést a mult évi munkáról és ismertette a következő esztendő programmtát. A gyermekistentiszteletek használatára uj énekeskönyvet adnak ki. Sajtósegélyezésre is nagyobb összeget szavaztak meg. Kérést intéznek az országos filmcenzurázó bizottsághoz, hogy a protestáns közönség általános kivánsága folytán,Magyarországon is engedélyezzék a világszerte nagy tetszést keltett Lutherfilm előadását. Az egyházkerületi gyámintózet S c h o 1 t z Ödön volt nemzetgyűlési képviselő^ esperes és a _• Rupprecht Olivér felsőházi tag elnökletével tartotta évi közgyűlését. Rupprecht Olivér világi elnök ujabb ötszáz pengős alapítványt tett a gyámintézet támogatására. Scholtz Ödön, aki hat esztendőre ujb ó l kerületi gyámintézeti egyházi elnök lett, ismertette a szegény gyülekezet segélyezésének tervét, az úgynevezett nagy szeretetadományt ezidén a kaposvári egyházközség kapta', \ Késő délután a holnapi közgyűlés élőértekezlétét tartották J mog, este nyilvános rendes ünnep volt a templomban, Podmaniczky Pál báró dr ; J egyetemi tanár istentiszteleti beszédével, Mesterházy Sándor oltári imájáK val, . • Turoczy Zoltán győri lelkész előadásával, mig az est hangver!/ -sony részében Radányi Antal orgonamüvész, honvéd karnagy, Arany Irén,Mar| ton Géza ny.MÁV-intéző, Soltész Emii zenetanár, Ittzés Zsigmond működtek közre szavalatokkal; áépk- és hegedüszámokkal. Scholtz Ödön esperes imája zárta be az ünnepet* /MOT/F*