Magyar Országos Tudósító, 1929. október/1
1929-10-15 [023]
MEZŐGAZDASÁG. T—A MAGYAR SZŐLŐSGAZDÁK OuSZÁéOS EGYESÜLETÉNEK igazgató választmánya K o s i n s z k y Viktor elnökletével tegnap tartotta első eszi ülését. Az ülésen a tagok nagy számban jelentek meg és részt vett többek között gréf S z e c h e n "y i Domonkos, Mattá Árpád, gróf O'D o n e 1 1 Róderich, gróf Teleki István, ár.C s u r y Jenő, Heuduska Rezső, dr, J a n t s i t s Sándor, J á 1 i c" s Kálmán, dr.K r a s z n a y Miklós, L ( i s z k a y Lajos, P ette n'koffer Sándor, Rácz Géza, Teleki Sándor, Vogt Vilmos, Wolff Ferenc*, dr.Baross Endre igazgató és ' . . Szege Bálint titkár. Dr.B a r o s s Endre igazgató beszámolójában vázolta a helyzetet, s rámutatott arra, hogy a bor árak nagyon kedvezőtlenek a szőlő* gazdálkodás szempontjából. Az igazgató választmány megelégedéssel vette tudomásul a pénzagyminiszternek azt az intézkedését, amely a fagykárt szenvedett szőlősgazdák adó elengedéséről szól és külön felterjesztésben mond köszönetet a pénzügyminiszternek. K o s i n s z k"dy Viktor elnök ezután bejelentette, hogy a • fagykár sújtotta szőlősgazdák egyéb segélyéiabaföldmivelesügyi minisztérium a pénzügyminiszterrel együtt gondoskodik. Az erre vonatkozó tanácskozások rövidesen befejeződnek. Örömmel vette tudomásul az igazgató választmány, hogy - pénzügyminisztérium n borfogyasztási ad ó kérdésével is foglalkozik és o t.árintetben rövidoson döntő elhatározás várható© Befejezésül az igazgató ' - bejelentette, hogy meg*. j-leht a hegyközsági törvény és a bor törvény is, /MOT/o. A MAGYAR SZŐLŐSGAZDÁK ORSZÁGOS EGYESÜLETEITEK FELSZÓLÍTÁSA A SZŐLŐSGAZDÁKHOZ, A 1,agyar Szőlősgazdák Országos Egyesületének igazgató "választmánya foglalTcozott az idei várható borterméssel és a nyomott árakkal, s a következők-, t közli a magyarországi szőlősgazdákkal: 1. / Az idei bortermés távolról "sem mondható olyan ííagynak, aegy a belső fogyasztáson kívül még nagyobb készleteke maradnának. 2. / Az idei termés minősége kiváló és 1901,'óta ilyen jó tormás nem volt az országban, tehát a bor jól el is tartható, 3. / Igyekezzenek a szőlősgazdák a tavalyi gyenge minőségű térin JStől megválni, 4. /'Csemegeszőlő formájában egyes helyeken 20^-ot is meghaladó mennyiség ment el. Az egyesület kötelességének tartja ezeket közölni és egyúttal f dielössége tudatában senkit sem befolyásol "cselekedeteiben, csak bizonyos tényekéé szögez le, amelyekre a szőlősgazdák figyelmét folhivja./M0T/0. ERDÉLYIEK ÜNNEPE. A Szilágyi Erzsébet Erdélyi. Nőegylet október 13-án tartorr 'közgyűlése ünnepély jellegével bírt. Az egyesület közszeretetben álló elnökét, az ember3zerotétéről és jótékonyságáról ismert asikszentmártoni Bocskor Antalné kúriai biró nejét a Társadalmi Egyesületek Szövetsége érdemkeilsltítuntettc ki. A közgyűlés folyamán Szörtsey József, a TESZ ügyvezető elnöke ünnepélyes formaságok között nyújtotta át az érd.mkerésztet, méltatva Bocskor Antalné érdomolta Az erdélyiek és az egyesület nevében pedig Ádám Eva köszöntötte az ünnepeltet. Az erdélyiek ünnepélyén képviseltették magukat: A Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége, a Pro Hungária Nők Szövetsége, ág Egyeoületközi Jelét! Bizottság. Közgyűlés után az ünnepelt tiszteletére társasvacsora volt.