Magyar Országos Tudósító, 1929. szeptember/2

1929-09-23 [022]

E G Y H Á Z I HIRE K. /Á DUIEÜ'í'TULI REFORMÁTUS EGYHÁZ-EatiÜLET KAPOSVÁRI KÖZGYŰLÉSE . Folyt atás 1./ , dr Í ^ ü Eykés falvak"lolkésztnnitói". A n t a 1 Géza/püspök, na yszabásu evi jelentésében - mely­nek ~ felekezeti viszonyokkal foglalkozó részletét már tegnap közöltük -, bevezetés koppon szólt az egyházi ós a nemzeti ólét halottairól^valamint uj szerep vivőiről. Maja igy folytattál - Az államhoz való viszonyunk ismertetésé női sajnálattal kell emlitenem, hogy az ország pénzügyi helyzete még most sem engedi meg •• jogos és méltányos kiván3a; ,aink teljesítését, noha ennek érdekében ismételten megkerestük az állam kormányát, egyedül az adócsökkentési se­gély az, melynél néhány százaléknyi omelkodésb en részesültünk, de ez is csak ugy volt eszközölhető, hogy a mült évi költségvetés keretén belül, a minisztérium, a saját rendeli; ez és ére fenntartott összeg lornagyobb részét átengedte az adócsökkentési segély céljaira. Fájdalom, ebből az követke­zik, hogy z egyszersmindéhkori segélyek a jövőben sokkal szűkebb korotok­ben lesznek engedélyezhetők. - Nagy megértéssel találkoztam a '-ultuszninisztóriumnál a lelkjsztanitóság ügyében, amely kérdésben a konvent megbizásábél en foly­tattam és fejeztem be a tárgyalásokét. Ezeknek a tárgyalásoknak eredménye­képpen emiithetem azt, hogy f t"'.ni tói képesités elnyeréséhez szükséges néhány tantárgyat e teológiai tantervbe kell beiktatnunk, s e tantárgyak hallgatása után, lelkész jelölt j Mink tanitóvépes$.tS vizsgálatra jelentkez­hetnek és megszerezhetik a tanítói oklevelet. A működő lelkészekre vonat­kozólag pedig, az az intézkedés történt, hogy ezek,öt éven belül,a kérdé­ses tárgyak hallgatása nélkül is megszerezhetik.a tanítói oklevelet és azokban a gyülekezetekben, melyekben a tanulót' létszámának csökkenése miatt elemi iskolák beszüntetése mutatkoznék szükségesnek, a lelkészek végezhe­tik a t anitást, s igy -> g:/űlokezeti iskola továbbra is fenntartható lesz, anélkül, hogy azt, mint "törpe-iskolá"-t, a bezárás veszélye fenyegetné. Ennek a veszélynek elhárítása volt"tulajdonképpen indító­ok a, hogy a lelkésztanitóságok kérdését felvetették, s nagy megnyugtatá­sára szol' alhat mindazoknak, akik az iskolákat valósággal az egyház "vete­ményes kertjé"-nek tekintik, hogy ezeket nem kell pusztulásnak'átenged­nünk, hanem továbbra is az egyhez gondozásában tarthatjuk őket. A kultusz­miniszter - $xz*onyitjn a lelkész tanítóság ügyénok v sürgősségét - leiratai­ban arra hivatkozik, hogy az állam felesleges, tanitoi állások fenntartását nem támogathatja. A lelkésztanitőság esetében az állami hozzájárulás,ily tanítóságok fenntartása körül, teljesen minimális, a lelkész viszont bizonyoc j öved e1emtöbb1ethez j ut. - Első leiratát a kultuszminiszter urnák több más leirat is követte, amelyben azonbTa már, e gyedül egyházkerületünkben, összesen negyvennégy iskola községesitésé-t, vagy államosítását, szóval egyházi szem­pontból való megszüntetését akarják kimondani és ehhez az intézkedéshez.a püspökök hozzájárulását kérik. - Nem szólva o-j^j^ hogy egyházi törvényeink értelmében a püs­pököknél- olyan hatáskörük nincs, melynek alapján ilyen intézkedéshez hozzá­járulhatnának, _ a legnagyobb mértékben méltánytalannak talált n m a kul­tuszminisztérium eme rendeletét, amely egyenes ellentétben áll a lelkész-' . # tanítóság kérdésében éppen - minisztérium által is elfoglalt állásponttal. Mert hiszen a lelkésztohitóság engedélyezése kizárja "zt, hogy olyan helyeken, ahol a lelkész ­'egfelélő képosités birtokában az elemi iskolás gyermeket tanítani hajlandó, az iskola bezárassák, közse^esittessék, vagy államosittassék, sőt az iskolába járó gyermekek'1'.iás felekezetű iskolába utaltassanak át és odajárasra kényszeríttessenek- A tervezett megoldás v még pénzügyileg sem Előnyös. Magam ismételten tárgyaltam ebben az ügyben 1 a kultussminisztóriummal és megnyugvással jelenthetem, hogy maga a kul­tuszminisztérium elállott attól, hogy a tervezett változtatásokat rövidesen keresztülvigye.'Legfontosabb kérdéseink közé tartozik népiskoláink meg­tartásának ügy©* Szükséges esetekben te-hát a lelkeszokot utasítanunk kell, hogy megszerezve - tanitoi oklevelet, -. gyermekek okt-tását maguk vegyék kezébe. /Általános helyeslés./ /folyt, köv./ 0»\i

Next

/
Thumbnails
Contents