Magyar Országos Tudósító, 1929. szeptember/2

1929-09-20 [022]

ERDÉLYI BÉLA APJÁNAK BtJNÜGYE A TÁB1EÁN. A királyi ügyészség Erdélyi Béla apja,Erdélyi Márk gépgyáros ellen sikkasz­tás büntette cimén vádat emelt, mert a vádirat szerint még 1925. októberé- ' ben Jankovioh Aladár gróf tulajdonát képező gőzekekészletet,hár arra bizto­sítási végrehajtást vezettek és lefoglalták, a zálogbitofcokostól |ogtala- . •. nul elvette és eladta fiicáfem Prónay Gábornak. A büntetőtörvényszék előtt meg­tartott tárgyaláson kiderült, hogy a gőzekét Jankovioh gróf a tulajdohjog fentartásam mellett tulajdonkópen Erdélyi Márk fivérének,az időközben el- , halt Erdélyi Mórnak adta ol 225.ooo dinárért, aki azonban a vételárra sem­mit sem fizetett le és igy nem is vált tulajdonosává. Később került ez a gőzeke Erdélyi Márk birtokába, éspedig olyamódon, hogy cmikor^már Hoffmann Imre,akinek ^rdélyi Mór nagyobb összeggel tartozott, biztosítási végrehaj­tsÉmii tást vezetett ós a gépet Erdélyi Márknál lefoglal tattá, a gépfet horna­sikk személynek mégis eladta. Erdélyi' M árk azzal védekezett atörvényszék előtt, hogy ő jóhiszeműen adta el a gépet,mert az időközben elhunyt fivé­re,Erdélyi Mór neki azt mondotta, hogy a gépet terhelő követelés már ren- ,k dezvo van, ugy, hogy a gépet a zár al6l fel is oltották. A bizonyitásl el- • járás lefolytatása után a törvényszék Erdélyi Mark.pt bűnösnek mondta ki' jogtalan elsajátítás vétségében és ezért 4oo pengő pénzbüntetésre Ítélte. A bejelentett felebbezések alapján ma tárgyclta ezt az ügyet * a királyi Ítélőtábla Gadó-tanácsa és Fabó Zoltán dr. foügyészhelyettes felszólalása után érdekes indokrlással hagyta helyben a törvényszék íté­letét. A törvényszéken > „ . alaki hiba történt* - - szól az Indokolás - mert a királyi ügyésznek még a tárgyaláson módosítania kellett volna z orodti vdját ós jogtalan elsajátítássá kellett volna a sikkasz­tás bűntettét mm£immm±m£mkmEmiáimm leminősítenie .A törvényszék ilyen körül­mények között tulajdonképen járá3biróságl hatáskörben Ítélkezett, és Igy a bejelentett folebbezés nem felebbezésnek,hanem semmisógi panasznak te­kintendő, a tábldmánt ilyent bírálta el, az Ítélet érdemén azonban az el­sebiröság indokolását elfogadva nem változatatott. Minthogy a tábla tulajdonképen mint harmadfolyamodásu bíróság hozta meg Erdélyi %rk peré- ( ben az Ítéletet, az ítéletet további perorvoslattal megtámadni nem lehet ' . és igy jogerős./MOT/M. • , V -»'0 *» v| UZSORÁVAL VÁDOLT PÉNZKÖZVETITÖ. Vas István dr, MÁV.felügyelő néhány évvel ezelőtt egy magyar vasutas al­bumot szerkesztett,amelynek jövedelmét jótékonycélra szánta.A szükséges anyagiak hiányában érintkezésbe lépett Szűcs Zsigmond pénzközvetitővel, akivel megállapodott, hogy 12.ooo pengőt kölcsönt szerez neki. A pénzköz vetitő azonban olyan súlyos feltételeket szabott, hogy ennek eredménye­koponya MAV.felügyelő feljelentésére uszora cimén megindult ellene a"z' eljárás. Közben tárgyalások Indultak a peres felek között^ a megegyezés­re vonatkozólag, a királyi ügyészség azonban vádiratot adott ki Szűcs Zsigmond ML len,A büntet őt övónysz ék Flórián János dr. törvényszéki ta­nácselnök elnöklete alatt mára tűzött k^ tárgyalást a bűnügyben,mivel az ónban a beidézett tanuk közül több f'ntos tanú nem jelent meg, Jónás Sámuel dr.'üsi kir .ügyészségi alelnök -nditványára a tárgyalás t elnapol­ták. /MOT/M. • 6 ; --- A TANÍTÓI BANK ÜGYE A VÁDTAHÁCS ELaTT. Evekig tartó nyomozás és vizsgálat után készült el az ügyészség vádirata a Tanitoi Bank vezetőségének ügyében, akik ellen a királyi ügyészség hűtlen kezelés, sikkasztás, októirathamisitás és más bűncselekmények elmén emelt vádat. A bank igazgatói és főbb tisztviselői a vádirat ellen kifogásokkal éltek és a büntetőtörvényszék vádtanácsa Mersitz Kálmán dr. elnöklete ala_tt mára tűzött ki tárgyalást ez ügyben. A tárgyalás^ természetesen a nyilvános c* « ság kizárása mellett folyik és tekintettel az anyag nagyságára, a holnapi ha «x pot is igénybe Veszi. A tárgyalás befejezése után hirdetik ki a 'vádtanács . c« döntését atekintetben,hogy mennyiben ad helyt a kifogásoknak és illetve a ±B © terheltok&közül kiket milyen cimen helyez vád alá. /MOT/M, ---KÉNYSZEREGYEZSÉGI ÜGYEK. A budapesti királyi törvényszék megindította a kén szeregyezségi eljEVrást: Remény Gábor és társa /józsef kör+it 67./bej.cég és en­nek tagjai: Demény Gábor és Neumann Zsigmond ellen. Vagyonfelügyelő Schreiber Endre dr.; - Dénes Zsigmond /Erzsébet-körzt 15./ be nem jegyzett illatszerke­reskedő ellen.Vagyonfelügyelő Martiny László dr. A követelések bejelentése min kőt ügyben október 9--ig az OHE központjánál. - Berger Fülöp /Bécsi-u.4/bej .tesc tilkereskedo cég ügyében a törvényszék jóváhagyta a létrejött magánegyezségetE az eljárást befejezetté nyilvánította és a vagyonfelügyelőid!ját és kiadásá.t « • - -" c- ^' > ' V--- -» i-ottr meg-/MOT/ • re? % "

Next

/
Thumbnails
Contents