Magyar Országos Tudósító, 1929. szeptember/2
1929-09-30 [022]
ZU KÚRIA TELJES ÜLÉSE /Folyt.2,kiadáshoz./ Nagy hálával gondolok a kormányzóra, akinek a kitüntetése az egész birói karnak szól. Hálával gondolok a kúria elnöüére, aki együttműködésünk alatt barátságával tüntetett ki és nehéz munkámban támogatott. Be kell vallanom, hogy nehéz szívvel hagyom itt ezt a helyet,ahol egy egész emberöltöt töltöttem ól, ahol egyetlen célom volt,hogy jót tegyek embertársaimmal.Tartsa nak meg szeretetükben és jo emlékezetükben. A nagy éljenzéssol és tapssal fogadott beszéd után a teljes ülés véget ért s a jubiláns Ráth Zsigmondot a birói és ügyészi kar tagjai' egyenként is felkeresték, . hogy szerencsekivánataikat fejezzék ki előtte. /MOT/Sz. ZU SZERELMI DRÁMA /Folyt.3. kiadáshoz./ Karmazek Ágnes sértettet hallgatta ki ezután a törvényszék. A nő elmondotta az eset körülményeit s hozzátette, hogy határozottan állithat ja ,hpgy a vádlott őt akarta lelőni. Kihallgatták még az eset szemtanuját, Lebovics' Miksát ós még több tanút, majd pedig Parády László dr. királyi ügyész vádbeszéde után a törvényszék bűnösnek mondotta ki Komáromi Jánost magánlaksér tes ós szándékos emberölés bűntettének kísérletében és ezért őt egyévi és haromhonapi börtönre itélte el, mely büntetésből tiz hónapot és egy hétét az elszenvedett vizsgálati fogsággal kitöltöttnek vett. Elrendelte egyúttal a vádlott szabadlábrahelyezését is. Az ügyész megnyugodott az Ítéletben,az elitélt felebbezett. /MOT/ Ma. KÉNYSZEREGYEZSÉGI ÜGYEK. - A budapesti királyi töri T ónyszék megindította a csődönkivüli kény. szeregyezségi eljárást az Egyesült Magyar Celluloid Gallér és Kézelőgyár Bergl Neubrunn és társa részvénytársaság, budapesti /Szent LászlO-ut 38./ bej. cég ellen. Vagyonfelügyelő Pollák Ede dr. ügyvéd. Követelések bejelentése október 18-ig az OHE központjánál. - Casa karbantartási és épületanyag kereskedelmi r.t. /Erzsébetkörut 23./ cég ügyében október 15-én d.e. fél lo órakor, - aBudapesti Idegenotthon és Éttermi Üzem r.t., továbbá Freftreisz István és neje kényszoregyezségi ügyében október 17-én d.e. fél lo órakor lesz az egyezségi tárgyalás ^unst G yőző dr, törvényszéki biró előtt. /MOT/ DR . HINLEDER -FEL S ÜGYVEDET A TÁBLA IS JOGERŐSEN FELMENTETTE A ZUGIRA SZAT VÁDJA ALÓL. , Dr. Hiríledor Fcls Ernő még 1927 -bon kölcsönt szerzett Balázs Jenő bányamérnöknek és ezért a maga részére 7oo pengő közvetítési dijat fizettetett. Báláz zugirászat kihágása miatt adott be Hinledcr ellen fel jelenté st, de a járásbiróság Hinledcrt felmentette, mert Ítélete szerint megállapítást nyert, hogy Hinledcr tényleg ügyvédi oklevéllel rendelkezik,hat óságok előtt képviseletet nem vállalt és a budapesti ügyvédi kamara átiratában is njogerősi tette,hogy Hinledcr nem követett el zugirászatot. Az ügyészi megbízóét megfelebbezte az ítéletet, a törvényszék előtt azonban az ügyész a vádat elejtette, mire^Balázs Je nő átvette a pótmagánvadat. A törvényszék is helybenhagyta r felmentő ítéletet és ez ellen ólt Balázs semmiségi panasszal az Ítélőtáblához. Az ítélőtáblán ma megtartott tárgyaláson a tábla visszautasította a semmiségi panaszt,mert mmmaínmm törvényben ki van zárva a kihágás miatt bejelentett panasz és igy ezzel a járásbiróság fölmentő itélote jogerőssé vált. /MOT/ H. MAGÁNEGYEZSÉG, A Magya? Hitelezői Védegyletnél magánegyezség iránti kérelmet terjesztett elő: Cinnemann Bernát és fia, Babocsa. /MOT/ JÓVÁHAGYOTT KENTSZEREGYEZSÉG. Martin és Sigray részvénytársasgg elektromos mérőműszerek gyára, budapesti /Botond-utca l«s./ bej. cég kónyszeregyezségi ügyében százszázalékos kvóta xisc cl^r ó i^rcgu maganogyozségot - törvényszék jóváhagyta,az eljárást befejezetté nyilvánította, az elrendelt biztosítási intézkedéseket megszüntet te és a vagyonfelügyelőt tiszte alól felmentette. /MOT/