Magyar Országos Tudósító, 1929. szeptember/2
1929-09-28 [022]
P 0 V A R 0 S . ÜNNEPÉLYES KÜLSŐSÉGEK KOZOTT ADTÁK ÁT SIPÖCZ POLGÁRMESTERIEK k TESZ EELEK- . ÉRMET. A Társadalmi Egyesületek "Szövetsége, dint Jelentettük" az Mgyesület^lO éves fennállása alkal msából/emlék érmévé"! tüntette ki diszelnökét d. , S i p Ö c z Jenő polgármestert, /alapitott/ A kitüntetést népes és előkelő küldöttség jelenlétében szombaton délelőtt 11 órakor nyújtotta át a polgármesternek a TESZ elnöksége. A küldöttséget Szontagh Tamás vezette, a küldöttség szónoka pedig I 1 o s v a y Gusztáv államtikár, a TESZ ügyvezető elnöke volt Ilosvay Gusztáv meleg szavakkal üdvözölte a polgármestert s hangoztatta, hogy a mélységes tisztelet,, szeretet, hála és bensőséges ragaszkodás jegyében adja át a szövetség 10 éves jubileumára alapított emlékérmet. A kitüntetést több érdemes férfiú kapta meg, akik érdemeket szerztok az egyesület ideáljainak elősegítésében, de talán nagyon kevesen érdemlik meg a magyar nemzeti keresztény társadalom háláját olyan mértékben, mint ahogy azt S I p ő "c z Jenő megérdemli** .Ezután azzal folytatta, hogy az ország fővárosának székházában azelőtt nem az "a szellem uralkodott, ami ma, hanem egy olyan irányzat kapott lábra, amely sokban hozzájárult ahhoz, hogy Magyarország Trianonhoz ért. A városháza ma a magyar nemzeti gondolat fellegvára, ez SipŐcz Jenő érdeme. Majd rámutatott arra is, hogy a polgármester megértése és hazaszeretette tette nagyrészben lehetővé azt, hogy a Szabad3,ág-téren Nagymagyarország megszentelt földjéből hantolt dombon ott állhat Magyarország zászlótartó árboca s á rajta egyelőre még gyászolva csüngő lobogó napról-napra tanitja az ország ifjúságát arra, hogy ezen a földön mindenkire vár még egy nagy kötelezettség, egy nagy küzdelem, amely nélkül megélni nem tudunk. - Az ország még ma is sötét ós szomorú korszakot él, de ml mégiskitartunk és bízunk, amig olyan emberek állnak az ország első törvényhatóságának élén, mint Sipőcz Jenő. Amig ilyen férfiai vannak a hazának, addig kétségbeesésre nincs okunk. Ezután átnyújtotta a küldöttség lelkes éljenzése közben az emlékérmet és a diszoklcvolet, majd S z o n" t a g h Tamás üdvözölte néhány szóval a polgármestert, aki meghatottan mondott köszönetet ós válaszában többek között ebeket mondta: - Nem vagyok a kitüntetések" embere, de ez a kintühtetés, amelyet én magyar emberektől, izzó lelkű honfiaktól és honleányoktól kaptam, a legbecsesebb kincs nekem, bizonyítéka annak, hogy azon a helyen, ahova a közbizalom állított, becsülettel végeztem a kötelességemet. Ez az emlékérem fog engem kitartásra buzditani akkor, ha a tövises uton elfáradnék és szétfoszlanának illúzióim, reménységeim, hogy tovább menjek nem a magam kedvéért, hanem a főváros, a keresztény magyar gondolat, á csonka ország, sőt Nagymagyarország érdekében 0 Ezután a Társadalmi Egyesületek Szövetségének érdemeire^ f^ZOkat az erényeket ápolják, amelyek azelőtt a magyar "történelem tanúsága szerint, nagy katasztrófák után egy-egy kiváló ember lelkében szoktak csak élni. A TESZ érdeme, "hogy egyrészt ébren tartotta az izzó lelkesedést, de ugyanakkor tudott mérsékléssel is hatni. Ezután arra mutatott rá a polgármester, hogy ha bármilyen megpróbáltatásokon 13 kell átmennünk, ne legyünk kishitűek, mert ugy érzi, hogy a legnehezebben, az elmúlt évtizeden már átestünk. Majd azzal fejezte be, hogy a'"m agyar társadalomnak ápolni kell a régi szent nemzeti hagyományokat, ragaszkodni kell a kereszténység fenkölt gondolatához, nem szabad társadalmi különbségeket tenni, érvényesülni kell a nemes értelemben vett tiszta demokráciánq^, egyesiteni kell mindenkit ama szent gondolatban, hogy magyarok vagyunk és ha minden egyéni önzést félretéve ezek a szempontok maradnak az uralkodók, akkor biztosra veszi, hogy elérjük valamennyiünk szent vágyát. Megígéri,hogy a most átvett kitüntetés birtokában változatlanul tovább fog küzdeni a magyar^ ság ideáljaiért. ^rrrt^ 'fa^^-^t.?^' A polgármester beszédét lelkes éljenzés fogadta|, 1 E'eibcászoXge-"""' tett a küldöttség tagjaival. /MOT/D. , / , , ' /r\ A GÉPKOCSIVEZETŐK á POLGÁRMESTERNÉL. A Keresztényszocialista Gépkocsivezetők J Országos Szövetsége szombaton délben küldöttségben járt a polgármesternél, és "S az átnyújtott memorandumban azt kérte, hasson oda, hogy a belügyminiszter által / újonnan" Engedélyezett 100 bérautó rendszámból a szövetség azon: tagjai! része/ süljenek, akik tavaly hiába folyamodtak. Egyúttal benzinkút engedélyt is kértei \j A polgármester megígérte a jóindulatú elbírálást,, miro a küldöttség megnyugvással távozott,/MOT/D.