Magyar Országos Tudósító, 1929. szeptember/2
1929-09-23 [022]
RENDŐRSÉG. —GONDATLANSÁGBÓL OKOZOTT EEBERÖLES MIATT LETARTOZTATTÁK GCSZ ISTVÁNT, A m.kir.államrendőrség budapesti főkapitánysága a következő hivatalos jelentést adta ki: A főkapitányság gondolatlanságbel elkövetett emberölés vétsége miatt a mai napon előzetes letartóztatásba helyezte G o s z István budapesti születésű, 19 éves, református vallású cukrásztanoncot, aki tegnap este háromnegyed hét órakor a Krisztina-körút 8-10.számú házban gazdájának, M o r a v e c z Géza cukrászmesternek a vadászfegyverévcl,melyet előzőleg szétszedett állapotból össz -rakott, a cukrászda. konyhájában a fal felé célozgatva, a cukrászmester Irén nevü leányát agyonlőtte. /MOT/H. FŐVÁROS, á9 A TANÜGYI BIZOTTSÁG ÜLÉSE, A törvényhatóság most meginduló őszi kampányában az első bizottsági ülést dr.P u r é b 1 Győző tanácsnok, a közoktatási bizottság elnöke,hívta össze. A közoktatásügyi bizottság első őszi ülése pénteken délután lesz, , amikor Purtébl tanácsnok részletes jelentést terjeszt elő az iskolai beiratásokról» a közoktatásügyi helyzetről és KX ez alkalommal tárgyalja * bizottság - z összes aktuális kérdéseket. /EOT/D EEGKEZDIK AZ ERDEI ISKOLA EPITESET, Hosszas előkészítés után rövidesen sor kerül az erdei iskola tényleges megvalósítás ára. "Az iskolának szánt Lodoror-telepet a nyáron ugyan'már használatba vették, a nyaraltatási akció során, de az iskolát még megnyitni nem lehett, mert a szükséges építkezésekre eddig nem került a sor, A tanács most hirdette ki a nyilvános versenytárgyalást a Láder.m-tolopen építendő' ordoi Iskola föld, kőműves és egyéb munkálataira, amelyekre október 7-én, hétfőn délelőtt féltízig kell benyújtani az ajánlatokat a városházán. /hCI/D. k FŐVÁROSI ZENEKAR HANGVERSENYEI. A Fővárosi Népművelési Bizottság égisze alatt a székesfővárosi zenekar október ulső vasárnapján kezdi meg téli hangversenyeit a festi Vigadóban. A hangverseny minden vasárnap délután öt ópo.kor kezdődik, Esz három hétköznapi koncert is, félnyolc órai kezd ttel, A hangversenyeket Bor Dezső karnagyon kívül Á b r á n y i Emil, Floischer Antal, P o 1 g á r Tibor, Siklós Albert, U n g e r Ernő , F a s z y Viktor ős Z s o 1 t Nándor fogják vezényelni. Összesen harminc hangverseny lesz, amelynek repertoárján Beethoven kilenc szimfóniája, továbbá Berlioz, Brahms, Csajkovszki, Liszt, "-M ahler, Mendelssohn, Schubert, Schumann, Strauss, stb. müvei szerepelnek./.EOT/D. UJBCL MEGKEZDŐDNEK AZ ANALFABÉTA TANFOLYAMOK. A székesfőváros iskolánktvüli népművelési bizottsága c hó-folyamán újból megnyitja ismeretterjesztő tanfolyamait az irás tu £a£l£noki c 3zámára, A tanfolyamokon a helyesíráson kívül olvasást 6a számolásty*a haladók számára pedig külön Ism erotter j esztő tanfolyamok lesznek. Az irás tudati" nok hetenként háromszor, a haladók hetenként kétszer részesülnek két-két órán át oktatásban, mindenkór az esti időben. A tanfolyamokxx szeptember hó folgamán nyil-r n-k meg az I.,Váli-ut, Hengermalom-ut, Krisztina-tér, Zugligeti-ut,Dianaut, II.,Eargit-körut, Szalag-utca, III,,Ürömi-ut, Timár-utca, SzchtoMreiut, Vörösvárl-ut, IV.,Cukor-utca, V.,Sziget-utca és Szent István-tér, VT., Ersek-u, Bajnok-u, Lohel-u, Tcmori-uJ; Szent Láezló-u, Tatai-u, Váczi-ut, Sziv-u, VII.,Aréna-ut, Telep-u,Hungária-u, Angol-u, Wossolényi-u, Kazinczyu, D".mjanlch-u, VIII,, Már la Terézia-tér, 'Neme t-u, Tisza Kálmán-tér, Práteru, Erdélyi-u, Csobáncz-u, IX.,Bakács-tér, E; ster-u, Kén-u,Tóth Kálmán-u, Ernő-u, Gyáli.u, X.,Simor-u, Maglcdi-u, Pongrácz-u, Kada-u,Százados-u,Kápolna-tér, Templom-t&r és az Auguszta-barakktc1epi Iskolákban./EOT/D. rin