Magyar Országos Tudósító, 1929. szeptember/1

1929-09-14 [018]

M a Z Ó G A Z D A SÁG. ÍZ AORÁRIZMUS VAD ALATT címnél közli mn első cirkot a Köztelek, amelyben anélkül, hogy a földmivelésügyi miniszter és B a 1 t a z á r Dezső püspök térgyalusaival politikai szempontból foglalkoznék, visszautasítja azokat a kijelentéseket, melyeket Baltazár Dezső' a magyar agráriz­; usról mondott. "Tiz esztendő óta "ludni kellett adnak, mondja a cikk, aki nom tudja, hogy Magyarországnak van már demokratikus agrárprogramraj a és hogy a f elujhodás óta minden kormányzati és törvényhozói intézkedési él a kisemberek és a népies gazdálkodás szempontjai az irányadók." Egyedül a latifundiumok hitbizományi kötöttségét lehetne felhánytorgatni középkori maradványként, folytatja a cikk, do tudjuk a hitbizományi reformj".vaslatot -•ár kodifikálják. Az agrárizmus középkori lrgálmatlanságát illető vádat podig Károlyi Sándor gróf és Dar'.nyi Ignác emléke is visszaveri.A legjobb agrá­rlzmust a mai viszonyok között az csinálná, akj_ közös frontra hozná a gazdákat, a legrosszabbat pedig az, aki az osztályérzés kiélezésével még azt a kevés egyetértést is elrontaná, ami már kialakult, - fejeződik be a cikk. /MOT/0. A MEZŐGAZDASÁGI KISERLETÜGY JAJKIÁLTÁSA. A Köztelek mai száma ezzel a clmmöl a mezőgazdaáági kisérletügyi intézmények mostoha, dotálás val foglal­kozik. Harminc-negyven intézet müköeik ma az országban, amelyek nélkül magyar mezőgazdaság e-1 sem képzelhető, -zónban a cikk állásfoglalása sze­rint a -zőgazdasá : i kisérletüyg mostoha elbánásban rlszesül. Kicsi 1 ' a költ­ségadomáhyok, rendezetlenek a személyi ügyek, rosszak az .lőmeneteli viszonyok, snemcsak a X.fizetési osztályba beosztott kezdők havi százhúsz pengős fizetése csekély, hanem kevés Szoknak a tudósoknak és tanároknak a fizetése is, "kik 15—25 évot töltöttek szolgálatban* A kisérietügy tu­dományos státusa 120 tisztviselőből áll, amelyet mintegy 50 olcsó napszámos és napidíj asból álló kar ogészit ki. A cikkiró *> f öldmivelÓ3Ügyi miniszter erélyes lépését várja, mert a gazdaközönség nem nézheti tétlenül szellemi javainak pusztulását, szellemi Vezetőinek sorvadását, hanem sürgős és gyöke­res orvoslást kivan. /MOT/0. HÍREK. IVJLLAMOS ELGAZOLTA AJKOCSI. Ma délelőtt a V'uaház-körut 4.számú ház előtt a 19-es jelzésű villamos, melyet K a sm a r 1 k István 22éves kocsivezető veze­tett, elütötte G o 1 t z k i József 36 éves kocsist. A sérültet * mentők a Rókus-kőrházba s zállitották./ívíOT/ GY,JiI B.J.LESET, Az újpesti Pamutgyárban dolgozott szombaton délelőtt V a n c s ó Erzsébet 16 éves munkásnő. Géptisztitás közben az egyik gép jobb kezét elkapta és hüvelykujját összeroncsolta. A mentők a gróf Károlyi­kórházba vitték, /MOT/ VÉLETLENSÉGBŐL LUGKOOLDAT0T IVOTT. Szombaton délben a Lenke-uti állami lakótelep II.csoport 137.számú házban, szüleinek lakásán P o r 1 i n i Ilona 2 éves'kislány véletlenségből lugkőoldatot ivott. A gyerveket élet­veszélyes állapotban a mentők az Uj Szent János-kórházba szállitották,/kOT/ ORSZÁGOS LEVÉLTÁR h ^

Next

/
Thumbnails
Contents