Magyar Országos Tudósító, 1929. szeptember/1

1929-09-09 [018]

AZ ORSZÁGOS ORVOS SZÖVETSÉG PÉCSI KONGRESSZUSÁNAK ÜNNEPÉLYES MEGNYITÁSA, /Folytatás 4./ átmentek a Pannónia-étterembe, ahol ötszáz terítékes ebéd várta az or­vosokat. Ebéd után dr.C s i 1 1 é r y András a Kormányzót köszöntötte fel, majd E n c z Béla üdvözölte a vendégeket, akiknek a nevében H u~ szár Károly válaszolt. - Ugy érzem magán 1 , az orvoskongresszusen - mondotta - mint a Zeppelin potyautasa,'de megnyugtat az a tudat, hogy kapcsolatok fűznek az orvostársadalomhoz. Az orvosoknak ugyanaz a hibá­juk, mint'az egész magyar társadalomnak, sokat szónokolnak és nem fog­nak össze. Boldogan állapította meg, hogy a kongresszus milyen magas­nivéju mederbon folyt lo, majd emelkedett hangon mondta: a haza oltárá­nál nem azt kell keresni, ami .. a magyart a magyartol elválaszt ja, é s fíom választhatja el sem életfelfogás, som vallás, sem foglalkozás egymás­tól egy hazának a fiait ós a kijelentés nem elvfeladás, - mondotta ­vagy megalkuvás, hanem megbecsülése á másik ember nemes és önzetlen fel­fogásának. Huszár Károly tapssal fogadott beszéde után Csilléry Andrcfet ünnepelték felesugevel együtt, akik a vasárn-p i napon érték meg házasságuk husz éves fordulóját. Végül S c h o 1 t z Kornél államtit­kár üdvözölte Pecs városát, molynek nevében Nendvich polgár­mester köszöntötte a vendégeket. Délután az orvosoknak feleségei és hozzátartozói Sikondára rándultak ki és csak este tértok vissza,amikor a pécsi Nemzeti Színházban a kongresszus tagjainak tiszteletére hang­versenyt rendeztek, utána pedig a Kaszinó helyiségeiben Pécs városa nagysikerű garden partyi vettek részt a kaszinó kertjében, /MOT/f), "<K^ A BUDAPESTI NEMZETKÖZI SAKKTORNA HETEDIK FORDULÓJA. Vasárnap délután folytatták a vigadó kistermében a Budapesti nemzetközi sakktorna játszmáit. A tornán megjelent fájl F á y István Kecskemét főispánja, és dr.B, Kiss Endre kecskeméti városi főügyész, aki áldozatkészségével tette lehetővé a kecskeméti verseny megtartását. Győrből S p a t h Gyula és Chalupctzky Ferenc jöttek fel, A hetedik forduló eredményei a következők: Thomas spa­nyol nyitássá]* 32 lépes után nyert Frzcpiorka ellen, V a j da 31 lépássel Tartakowcr ellen, Steiner 32 lépés után Bosch ellen. Romi lett: a Oapablanca-Montivelli játszma és a Canal-Prokes játszma,Függőben maradt két játszma: Brinkmann-Rubinsteln ős Colle­Havasi ,/MÓT/E« , k HÍREK. —ÁLCSONTTÖRÉST SZENVEDETT EGY FUTBALLISTA A SOROKSÁRI MECCSEN.M a u k ó József 26 éves műszerész.ujpesti lakost vasárnap délután a soroksári pályán, ahol „Rákospalota 1 és ^Soroksár" futball csapat ok játszottak, játékköz­ben ugy az állán rúgták, hogy álcsonttörést és agyrázkódást szenvedett. Maukő Józsefet a pesterzsébeti mentők a Szent István-korházba vitték. /MOT/ BÁLESET JÁTÉK KÖZBEN. Pesterzséboten a csepeli átjáró közelében ját­v szett vasárnap délután Zsiga' Katalin nyolc éves kisleány. A gyermek J a meredek töltésen lecsúszott es súlyos sérülésekot szenvedett. A mentők a Fehérkoreszt-körházba vitték./MOT/ ZU NEMZETKÖZI SAKKTORNA, A hetedik forduló után a verseny állása a következő: Capablanca 6, Rubinstein 4 1/2, Canal, Tartakowcr, Thomas, Vajda 4, Monticelli 3 1/2, Havasi 3 S Prokös, Przepiorka,' Stoinor 2 1/2, van den Bosch 2, Brinknann 1 1/2, Colle lo — í / Dr

Next

/
Thumbnails
Contents