Magyar Országos Tudósító, 1929. augusztus/1
1929-08-09 [019]
ZU GYILKOS KERTÉSZ /Folytatás 4, kiadáshoz./ A tanúkihallgatások befejezése után %nich Károly dr, törvényszéki orvosszakértő edta elő véleményét, eszerint a cselédleány halálát elvérzés okozta, a vádlott degenerált, de beszámítható, nem elmebeteg és a főtárgyaláson tanusitott magaviselete csupán csak egy védekezési mód, mert ugy lát szik, ettől reméli, hogy megmenekül a büntetéstől. Németh Ödön dr. törvény széki orvosszakérto szakvéleményében előadta, hogy ő vizsgálta meg több alkalommal ^lányit elmeállapotára vonatkozólag. Első alkalommal teljesen értelmes válaszokat adott, a következő alkalommal már semmire sem emlékezett és összefüggéstelen a kérdésre nem Illő válaszokat adott. Arra a kérdésre például, hány ujj van a lábán, azt felelte: Nem tudom. Mikor pedig^az orvosszakért megkérdezte, hogy miért nem tudja, igy válaszolt: Mert cipő van a^ lábamon. Alapos vizsgálat után azonban megállapitható volt, hogy ilyen válaszokat szándékosan adott a vádlott, aki degenerált ugyan, de beszámítható és az elmebetegséget csak színleli, mert fél az előreláthatólag sulyc3 büntetéstől. A szakvélemények elhangzása után vitéz Széchy István dr, királyi ügyész tartotta meg vádbeszédét, gyilkosság bűntettében kérve bűnösnek kimondani és megbüntetni a vádlottat, Trajtler Elemér dr. védő beszélt ezután és azt hangsúlyozta, hogy a vádlott erős felindulásában követte el a^büncselolményt, éppen ezért erős felindulásban elkövetett emberölés cimén kérte bűnösnek kimondani, /Folyt.köv./ Ma. KÉNYSZEREGYEZSÉG. Fehér Vilmos /Nefelejts-utca 7./ be nem jegyzett kereskedő kényszeregyezségi ügyében a törvényszék jóváhagyta az adós és hitelezői között létrejött magánogyezséget, az eljárást befejezetté nyilvánította és a vagyonfelügyelő diját és kiadását. 2o7 pengő 67 fillérben állapitotta meg. /MOT/ ZU GYILKOS KERTÉSZ /Folyta6ás/ Negyed három órakor hirdette ki a törvényszék Ítéletét Avédik olnök. A törvényszék bűnösnek mondotta ki Klányi Istvánt gyilkosság büntet tébon és ezért a 92. §. alkalmaz ával tizenötévi fegyházra Ítélte el. A büntetésből az elszenvedett fogsággal kitöltöttnek vett. Enyhitő körülménynek vette a törvényszék büntetlen előéletét, degeneráltságát és szerelmi bánatát. Az ügyész a 92 §. alkalmazása miatt és sulyosbitás ért, a védő pedig a minősifeés miatt jelentettek'bo felebbezést. Az elitélt csatlakozott a védő bejelentéséhez. /MOT/ Ma.