Magyar Országos Tudósító, 1929. július/1

1929-07-03 [017]

EGYHÁZI HÍREK. ——K***''\>!Í\ PENGŐS PÁLYADÍJ A PROTESTÁNS TÖRTÉNELMI KUTATÁS CÉLJAIRA. L e 1 ­baci: Oszkár nagybirtokos levelet intézett az Országos Luther-Szövetség elnökéhez, K a a s Albert báró dr„ egyetemi tanárhoz, s ebben kétezer pgngőt bocsajtott rendelkezésére azzal a céllal, hogy a "Prot stáns Történel­mi Adattár" elkészítését elősegítse. "Eleink történelmi érdemeit szeretném meg nyitva és feltárva a magyar közvélemény rendelkezésére bocsájtani oly alakba mondja levelében Lelbach Oszkár, amely megengedi, hogy kevés gerosés után bár ki rátaláljon azokra a nevekre, akik a nagyar kultúra törtenetét csinálták, az evangélium világosságával, Isten igéjének erejével, lettek légyen azok akár tudósok, akár politikusok, orvosok, katonák, mérnökök, kereskedők vagy egyéb hivatásuak." A kijelelt bírálóbizottság a következő témákat állította fel: Artikuláris helyekj Carolina-rezolutdio; Thun-patens; Thurzó György; A két Teleki József gróf; Tessedik Sámuel} Nagyenyedi kollégium; Késmárki lioeum; Protestáns bibliafordítások. A pályamüveket, a szerzők nevének feltün tetősével, 1929. december 31-ig kell beküldeni, az Országos Luther-Szövetség igazgatója, vitéz Kendeh Kirschknopf Gusztáv dr. címére/Bu­iapest, IV., Deák-tér 4. I.^/MOT/F* ' FELVÉTEL A KÁLVINEUMOKBA. A hajdúböszörményi Bocskay-főgimnáziummal kap­csolatos fiuinternátusba negyven lelkészárva fiu és nyolcvan fizetése tag, a nyíregyházai leánykálvinoumba harminc lelkészi leányárva és száz fizetéses tag, az ugyanottani református polgári leányiskolába évfolyamonként negyven, a két éves továbbképző tanfolyamra évenként husz, a ref. tanítóképző intézet­be, az első évre harmincöt növendéket, a budapesti főiskolai kálvineumba /IV., Molnár-utca 19./ tizenkét egyetemi hallgatót vesznek fel. Az árvák in­gyenes helyet kapnak, a fizetéses tagok a Fftu- és leány Kálvineumban nyolc­száz, lelkészek, tanárok, tanítók gyermekei hatszáz pengő évi dijat, a főis­kolás kálvineum lakói pedig havi huszonöt pengőt fizetnek. FoÍvil' ősitásó­kat az egyes intézetek igazgatóitól lehet beszerezni, a felvételt"' pedig jú­lius l-ig kell kérni. /HOT/P. HÍREK. MUNKÁSBALESET A PESTERZSÉBETI GIMNÁZIUM ÉPÍTKEZÉSÉNÉL. Sz.rdán délután fél 3 óra körül Pesterzsébeten, a folyamatban lévő gimnáziumi építkezéseknél Horvát László 14 éves vlllanyszerelőtanonc munkaközben háromm éter ma­gasságból lezuhant és súlyos belső sérüléseket szenvedett. A fiút, aki Pest­erzsébeten, a Rudolf utca 175 számi hirva:. lökik^ ft pesterzsébeti mentők élet­„veszélyes állapotban a Szent István kórházba szállították. /MOT/M.

Next

/
Thumbnails
Contents