Magyar Országos Tudósító, 1929. július/1

1929-07-15 [017]

ZU MÉRNÖKNEK ADTA KI MAGÁT /folytatás 2VkiadásÍiuz/ A mai tárgyaláson Horváth István tagadta, hogy azonos lenne azzal az ál-mérnökkel,aki Szentirmay dr.-nak adta ki magát, A tárgyalás ké­sőbbi során alibitanukkal óhajtotta bizonyítani, hugy a kérdéses Időben ' nem Pesten, hanem egyik pestkörnyéki városban tartózkodott. A ban-'o tőt ör­vényszék az ujabb tanuk kihallgatása* a vonatkozó indítványt elutasította, mert^ a főtárgyaláson kihallgatott tanuk és a sértett a vádlottban minden k-t séget kizáró módon fiolismernék azt az egyént, aki az árdmintavásáron Ki­rályt felkoreste és aki a városházán is megjelent bele. Az ij; ás szakértők véleménye is az^volt, hogy a Horváth által készített szerződésből és Hor­váth István próbairásából nyilvánvaló, hogy a két irás azonos kéznek a kozeveonása. A perbeszédek elhangzása után a büntetőtörvőnyszék Horváth Ist vánt bűnösnek mondta ki csalás bűntettében és ezért kétévi és hathavi börtön büntetésre itélte.Az ítélet ellen a vádlott feiobbezést jelentett be./MOT/M. RABLÁSÉRT KÉTÉVI FEGYHÁZ. Ez,év február 8-én az esti. órákban a Dessewffy-ucán járó-kelők hangos kiabálásra lettek figyelmesek. Egy idős ur ami üt magas kora megengedte, egy fiatalember után szaladt, miközbenrFogják meg!-et kiabált. Az emberek . utánavetették magukat a menekülőnek, aki egy vaskazettát szorongatott a hóin alatt és rövidesen el ls fogták^ Bekísérték a főkapitányságra, ahol kiderült, hogy Benda Józsefnek hivják. A kihallgatás sor£»JB$nda töredelme­sen beismerte, hogy az öregúrtól, Weisz Jakao papirkeroskad Őt őd elrabold ta a pénzes-kazettát. Benda aIonban azzal védekezett, hogy Eázár Antal nevű rokona bujtotta fel a rablásra. Lázár 9 évig volt Weisz Jakab alkalmazásá­ban s amikor azzal kereste fel, hogy szerezzen neki állást, Benda azt mondt lessé mog amikor az öregúr a napi bevételt tartalmazó pénzeskazettával ha­zafelé-tart és rabolja el tőle. Sokáig habozott, végül a harmadszori les­beállás alkalmával elhatározta magát: rátámadt Weisz Jakabra s hóna alól' erőszakkal elvette a kazettát A királyi ügyészség Benda József ellen rablás büntette. Lázár el­len pedig rablásra való felbujtás cimén emelt vádat. A büntetőt örvényszék • Kreyzell-tanácsa ma tárgyalta a bünpert* Benda a tárgyaláson le töredelme* sen bevallotta tettét és - mint a rendőrségen - most is azt hangoztatta, • hogy Lázár hivta fel a figyelmét az alkalmasnak kínálkozó pénzszerzési mód­ra. Megmondta neki az útirányt,amelyen Weisz Jakab az üzletzárás után haza­felé tart és több ízben biztatta: rabolja el a kazettát. - Lázár Antal k3*C hallgatása során ártatlanságát hangoztatta,, Tagadta, mintha ő bujtotta vol­na fel Bendát a bűncselekményre. - A törvényszék kihallgatta a 79 éves Weisz Hakabot* 3 majd a perbeszédek elhangzása után ítéletében bünSönek mondt ki Bonda - Józsefet a rablás bűntettében és ezért kétévi fegyházbüntetés­re Ítélte, Lázár Antalt azonban az ellene emelt vád alól felmentette f .. /MOT/ KÉNYSZEREGYESSÉGI ÜGYEK. A királyi törvényszék megindította a csődönkivüli kényszeregyességi eljá­rást : - Aczél Karoly fatermelési, faipari-és épitéod rt .„/Újpesti rakpart 1414./ bej. cég ellen,vagyonfelügyelő Tasner VIkdor dr., krbxm±m - Gonda ős Társa férfiszabó /líarisköz b/ bej. cég tulajdonosa, Gonda Manó ellen, vagyonfelügyelő Földes Páld r. ? követelések be jelentése mindkét ügyben augusztus l-ig az OHE. központjánál, - Fülp Pál Ferenc és Fülep Pál Forencné. §z .Doczingcr Berta be nem je; zett fűszer, élelmiszerkereskedő /VTU.FCE „Sándór-tér 2/ vagyonfelügyelő Stachó Károly, » >J - • „ - Blum J .Budapesti /Váczi-ut 5o/ bejdcég tulajdonos a ,31um -jea.se., jeno ellen, vagyonfelügyelő Strasser József dr.,-­- Pahgyánszkl Imréné,sz„Ágerl Borbála /VI.SzentLászlo-ucca iö4/ fuva­ros ellen, vagyonfelügyelő Szondi ^oltári dr-követelések bejelentése Utóbbi ügyekben augusztus 2-ig az OHE. köz pont jánál^­- Goldfi ger Oszkár dr. /József-tér l/bej.flanagykeres- ( kedő ellen, vagyonfelügyelő dr.Botzeufcardt.János. Követelések bej.augusztu 3-ig az OHE.központjánál. •' folyt .köv/ SÍ i r.CITÁD

Next

/
Thumbnails
Contents