Magyar Országos Tudósító, 1929. július/1

1929-07-11 [017]

BUDAPEST VOLT VÖRÖS FŐPARANCSNOKÁNAK BŰNÜGYE A TÖRVÉNYSZÉK ELŐTT. Birinyi Bélaa kom un izmus idején népbiztos 1 ranggal Budapest térparancsnoka volt, és ebben a minőségében kifejtett "tevékenysége" miatt a kommunizmus buksa után háromévi börtönbüntetésre Ítélték,amelyet ki is töltött Birinyi szabadulása után Buenos Ayresba tette át székhelyét, «tt valami ha­józási vállalatot alapitott, később visszatért és. Jugoszláviában keresett elhelyezkedést. Tengerentúli tapasztalatai' ós ujjonnan szerzett öszekötte­tései révén kitűnő helhelyezkedés t talált, ugyanis megbízták a Jugoszláv­amerikai kivándorlási iroda vezetésével. Egy idő múlva azonban megérkezett a jugoszláv hatóságokhoz a magyar hatóságok körözőlevele, amelynek alapján Birinyit : letartóztatták ós kiadatási eljárás utján átszállították a ha_ táron és újból a magyar hatóságok kezére került. A királyi ügyészség Birinyi Béla, a volt foörös népbiztos ellen egész sereg sikkasztás, t . csalás és hatósági közeg elleni erőszak cimén omelt vádat. Á vád szerint Birinyi még 1925. év októberében külön. b9ző egyénektől bizományi árut vett át, s ezeket jogtalanul eltulajdonította A csalásokat viszont ugy követte el, hogy egyos üzleti cégeknél az Eichel­Miksa cég beltagjának és társtulajdonosának adta ki magát és igy tévedésbe ejtve a kereskedőket, rábirta őket arra, hogy árut adjanak ' .hitelre. Az áruért járó pénzt viszont hohasem fizette meg. A hatósági közeg elleni erőszak vádja azon alapszik, hogy Biri­nyi a KSletipályaudvar várótermében Bara Antal MÁV.kapust, amikor az visz­szaakarta tartani őt attól, hogy a beszallási idő előtt perronrö lépjen,Riri nyi a kötelességót teljesítő altisztet mellbeütötte, félrelökte és erőszako­san betolakodott a perronra.A • vizsgálat során Birinyi részben beismerte a bűncselekményeket, az anyagi visszaélésekkel kapcsolatban azonban azzal védekezett, hogy a feljelentő cégeknél neki nagyobb^követelése^van ? mint amelyet panaszolnak, s tulajdonképen elszámolási ? G ^ n<i i a van szó, és nem csalás ról és sikkasztásról. Birinyi Béla bűnügyét ma tárgyalta a büntetőtörvónyszék Schiri: la tanácsa, /folyt .köv/. . —ERST TOLLER NEMET DRÁMAÍRÓ ÉS A FELD SZÍNHÁZ PŐRÉBEN ELRENDELTÉK A TANUKIHALLGAT ÁSÓKAT . Emlékezetes, hogy Palasovszky Ödön színész ez év elején színre akarta hf'Z­ni Ernst Toller német drámaíró Géprombolók clmü darabját ,amely célra temm kibérelte a Budapesti Szinházat. Közvetlen az előadás előtt azonban Fold Mátyás Feld Zs.igmond igazgató helyettesítésében, arról értesítette a válla;" közót, hogy a darabot nem lehet előadni, mert a rendőrség nem engedélyezi mivel a szinház vízcsapjai az abnormális téli hidegben befagytak és lg |üz veszély forog fenn.Feld Mátyás különben utólag arról is meggyőződött,hogy a Géprombolók a társadalmi rend felfogatására irányuló részleteket tartalma Palasovszky Ödön erre pert inditott Feld Zsigmond ellenes ennek során 3ooo pengő kártérités megítélését kérte. A királyi törvényszéken Thomay Ernő dr. törvényszéki tanácselnök ma tartott ez ügyben folytatólagos tárgyalást,Sző­nyl László dr. a szinész ügyvédje tett előterjesztést, hivatkozva Andréka Károly főkapitányhelyettesre, Paál Béla rendőrtanácsosma és Tiszay Andor re dezőro, Báder József dr.Feldék jogi képviselője vis-zont Feld Mátyásnak ta­nuképen való kihallgatását kérte arravonatkozólag, hogy milyen körülmények között tiltotta meg a kommunista tendenciájú darab előadását s kértB ezonki vül több tanút kihallgatni a vállalkozók részéről okozott kár bizonyítására A bíróság el Is rendelte az ügyvéd által kért tanuk kihallgatását-.és a leg­közelebbi tárgyalást a nyári szünet xá befejezése utón ősszel tűzik ki ./MOT ZU BUDAPEST VOLT VÖRÖS FÖPARANC SNOKÁNAK ÜGYE /folytatás/ Birinyi kihallgatása során előadta, hogy argentlniai illető, ségü, négy középiskolát és kereske<delmi tengerészeti akadémiát végzett, C a haditengerészetnél szolgált, hét nyelven folyékonyan beszél, vagyona^ •' Argentiáábkn körülbelül 4o.ooo arg«entinai peso, és Buenos Ayresben hajózási '• menet jegyirodája van. Arra a kérdéasre, hogy hányszor volt büntetve, Kijeler ífbi, hogy 192o.ben izgatásért három évre,amely büntetést ki is töltötte. • az elnök elébetárja, hogy a rendellkezésre álló adatok szerint lGlo-ten ! "és 16-ban is büntetve volt, és Fóliában katonáskodása alatt 8 hónapi börteni "ifc elitélték csalásért és önkéntes eltávozásért, Birinyi e zzel # szemben ki-. jelenti, hogy ezek az adatok nem felelnek meg a valóságnak. A. jelen ugyben_ mult év október 15-ike óta van letartóztatásban. Schiri.Ha < elnök ezután íe. olvastatta az ügyészség terjedelmei vádiratát,amely utan Birinyi kmaigax^ sát. kozdte meg. * •*} ö

Next

/
Thumbnails
Contents